Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Sebesi Ernő: Vak katona álma
Vak katona álma Jelenet Történik egy téren, ma, akármelyik városban. Gazdag ember (a pádon ül és figyelmes lesz arra, hogy egy vak katona csoszog a térre. Elébe siet és a pádhoz segiti). Vak katona: A jó Isten fizesse meg. Gazdag ember: (kivesz egy bankót s a vak katona zsebébe csúsztatja) Ez itt a magáé. Vak katona: (megtapogatja és nagyot sóhajt) Ezt is a jó Isten fizesse meg ! Gazdag ember: (leült melléje közben) Hol hagyta fiam a szeme világát ? Vak katona: (tempósan) A jó Isten tudja, valami tálján hegycsúcson. Gazdag ember: Hogy hítták azt a hegycsúcsot ? Vak ember: Ne tessen haragudni, de nem igen tudom kimondani a böcsületes nevit annak a hegycsúcsnak. Gazdag ember: Nem is haragszom. De nem is volt az becsületes, ha ilyesmit tett magával. Vak katona: Nem a hegycsúcs tette. Gazdag ember: Hát talán a tálján ? Vak katona: Nem is a tálján. Gazdag ember: Hát kicsoda? Vak katona: (sóhaj után) A háború. Gazdag ember: Mi volt maga akkor ? Vak katona: Fórmajszter voltam a svére hóbicnál. Gazdag ember: Hát nem honvéd volt ? Vak katona: Mindegy az, hogy honvéd, vagy közös... A honvéd is csak közös volt. Közös az éhezésbe, meg a keserves nélkülözésbe, meg a pusztulásba. Ott pusztult el az én két szemem is. Tessen elképzelni, a háború utolsó éccakáján volt ez. Másnap a tábori lelkészünk azzal vigasztalt, hogy a jóságos atyaúristennek azért tetszett ezt így elrendelni, hogy ne lássam azt a csúnya, istentelen békét, ami másnap ránk szakadt. Gazdag ember: Ne gondoljon mindig a háborúra. Ami volt, az elmúlt. Vak katona: Azt hiszi az úr? Nem gondolok én vele, csak éccaka, mikor nem is tudok róla, mert bizony álmodok róla. Az elmúlt éccaka, (halkan) ha elmondhatnám az úrnak. Gazdag ember: (közben felállt, de ismét leül és biztatja) Hát mondja el szépen. Vak katona: De hosszú ám. Majdnem olyan hosszú, mint az a büdös fene, nagy háború, Nem baj ?
