Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Sebesi Ernő: Vak katona álma

Sebesi Érnő: Vak katona álma

Gazdag ember: Nem baj, csak mondja el.

Vak katona: Hát úgy esett, hogy akkor az utolsó éccaka, mikor már egészen kidöglött mind az összes muníció, akkor bolond egy beosztást kaptam én. Tessen csak elképzelni abból a svére hóbicból, ahol fórmajszter voltam, egyszerre csak engem lőttek ki, mint valami srapnelt. Szóval azon veszem magam észre, hogy avanzsált a fórmajszter úr, muníció lett belőlem. Muníció! Hát csak szállók, szállók a csillagos kék levegőbe (megáll). De ide tetszik még hallgatni? Gazdag ember: Hát nem hallja, ahogy hallgatom ? Mesélje csak tovább, fiam.

Vak katona: (megbántva) Akkor nem mondom tovább!

Gazdag ember: És miért nem mondaná tovább ?

Vak katona: (m. f.) Mert ez nem mese, (feláll) Mert ez az én álmom. Az én szomorú, furcsa nagy álmom..,

Gazdag ember: Na mondja szépen tovább.

Vak katona: (megbékülve visszaül) Hát kérem szépen (sóhajt) hát ahogy mondom, szállók már, nagyon-nagyon sokáig szállók már a csillagos kék levegőbe, én a fórmajszter ágyutöltelék s nem egy percig repülök, nem is egy óráig, de egy hétig se, sőt egy hónapig se, tessék nekem elhinni : kerek hét esztendőt repültem a legőbe és már régen béke volt a földön és egy öreg este, mikor már lucskos őszbe sántikált az idő, akkor egy pusztához közeledtem röptömbe és azon a nagy-nagy szomorú pusztán egy árva kis viskó búsult egymagába. Odabent egy hadiasszony fótozgatott, árvái lehettek vagy négyen, apró férgek, ólomkatonákkal játszadoztak a puszta padlón, hát egyszerre csak, amint odaérek csuda nagy koppanással az ablaktáblákhoz, hát szörnyen megrémülök. (Hirtelen, más hangon) De itt tetszik még lenni?

Gazdag ember: Itt vagyok, testestől-lelkestől. Beszéljen csak tovább.

Vak katona: Tessék csak elképzelni, azok az ablaktáblák egyszerre csak elkezdtek csörömpölni, de nem közönséges üveghangon, mert nyöszörögni 2 és vonítani kezdtek és azután zokogni kezdtek, rendes emberi hangon. Az ablaktáblákról csak úgy csurgott a vér, ahogy rájuk omlott vörheny pofájával az a bitang éccaka. Sírtak az ablakok, tessék elhinni, sírtak azok a szegény ablaktáblák azon a nyomorult árva kis viskón (Egyre lázasabban odaadja magát a mesélésnek.) De tessék csak mondani, nem-e arra megyen ki ez az álom, hogy mint mikor a földrengés látogatja meg a szegény vidéket, akkor is az ablakok érzik meg azt a rémitő dübörgést, a mi gyün a föld alól. Hát talán azok az ablaktáblák is azért reszkettek meg előre, mert megérezték, hogy háborog valami még a lelkekbe. (Szünet) No nincs igazam?

Gazdag ember: De mennyire igaza van, Beszéljen csak tovább.