Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Szenes Erzsi: Az élet. A fegyencnő. Sötét van…
Szenes Erzsi: Versek Hz élet Hz élet egyre dúlja a bomlott rendet, mint eszeveszett szélvihar. Már csak a halál kaszája simítja rendbe, csak a halál keze köti kévébe lelkem kalászait. Szenes Erzsi. H fegyencnő H fegyencnő ott ül a börtönudvaron. Pár pillanatig szívhatja a szabad levegőt, aztán újból ránehezednek a börtönfalak. Ártatlanul ítélték el őt, hazug a vád, az Ítélet hamis. H fegyencnő a börtönben s a börtönudvaron ölbe ejtett kézzel ül. Mivégre is kiáltozna odabenn vagy odakünn? Minek kiáltozzak én? Láncaimat nem oldja meg senkisem. Hz én lelkem e fegyencnő a börtönudvaron, pár pillanatra kiengedték a szabad ég alá, hogy még jobban rácsukódjon a börtön ajtaja. Nincsen Isten és nincs irgalom. Szenes Erzsi. Sötét van... Sötét van, egyre sötétebb, oly sűrűek az éjszaka fátylai, nem törhet át a fény. H nap már régen tovatűnt s a csillagok és a hold feljönni késnek. Szivemben is kihalt a remény, a csalfa fény s hiába jönne a hajnal rózsás ujjaival, lelkemet többé fel nem keltené. Minek is keltené ? Bolond szivem újból futna a boldogság után s újból összetörne. Szenes Erzsi.
