Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Madame sans géne: Jókai Mór Gömörben

— 110 — Jókai Mór Gömörben*) Irta: Madame sans gène Régi ujságlapokat olvasok. Sárgult, szakadozott papir. Amint fordítom, úgy érzem, őszi szél zörget haldokló avart. Ugy érzem, a réten járok szép, verőfényes őszi délután és az édesbús, búcsúzó csöndben elmúlt életem ragyogó képei rajzanak elém. Átélek újra mindent, ami szép volt, messze kergetek minden keserűt — túllépek életem határán is, vissza a múltba, — szellemet idézek, — nem egy emberét, egy letűnt korszak kis társadalmának szellemét. Emberek kapnak új életet, hogy láthassam őket, amint éltek, vívódtak és lelkesültek. Ezüstös, dércsipett, drága fejek fiatalodnak meg egy szempillantás alatt és látom kicsi városomat lángolva, lelkesedve. Nagy ünnepe van ! — Meglátogatta álomországnak koronás királya : Jókai Mór ! És ezután nem látok mást, csak őt. Hozzászegődöm — kicsi ökörszem a királyi sas oldalán — s észrevétlenül nyomról nyomába lépek s nézem-nézem csodákat látó kék szemét, amint lelkébe szívja a sztracenai sziklák szépségét, amint lehajlik egy-egy szál virágért, hogy kalapja mellé tűzve hazavigye emlékeztetőül. Vele megyek a krasznahorkai várhegyen fölfelé. Ha megáll, hogy visszanézzen s látom szemében a természetimádás sugarát, boldog vagyok ; — az én hazám ez a gyönyörű vidék ! Mikor megáll a vár hatalmas vaskapuja előtt, tudom, — érzem, életre kelti egy tekintetével ezt azt elátkozott csipkerózsavárat és viruló szépség lesz a hangtalan magány. Megállunk egy csukott ajtó előtt. Homlokzatán fekete betűk bölcsesége. Olvassa : — „Mi a boldogság ? Az élet javai használásán örvendeni ? Ez merő gyönyörűség; a léleknek nyugodalma: ez a valódi boldogság." — Tűnődik rajta a költő, igaz-e? S én tudom, látom, hogy néki saját külön boldogsága van. Becsukni földi két szemét, lelkébe nézni s onnan életre hívni egy szebb életet ; virágot fonni a romok fölébe — a bűnből kibányászni a szépséget — ez a boldogság ! A költő boldogsága ! *) 1883 június 24.