Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Madame sans géne: Jókai Mór Gömörben

— Ill — Megállunk egy kép előtt. Hideg festmények, amint megérinti képzeletének varázsvesszője, kilépnek a keretből, élnek, szenvednek, gyűlölnek — szeretnek. Elvadult kis függőkert fogadja. Egy szál fenyő szomorkodik benne árván, talán Serédy Zsófia bánatos sóhajtásáról álmodik ... nézi a költő és ezer szekfű, rózsa nyílik benne, befutja a falat, az ablakokra kúszik, ott suttog a rózsa lombja, forró, boldog szerelemről mesél a virágillat. Üvegkoporsóban fehér halott. . . elmúlni nem tudó . . . nyitott a szeme — nincsenek álmai ... a költő lelkét megremegteti ez a síron túl is élő fájdalom, megérzi ebben a megkövesedett szívben a legnagyobb tragédiát. Könnyes lesz két ibolyás szeme, feltámad tőle az elmúlni nem tudó halott. Mesél . . . mesél . . . hogy miket, csak a költő tudja s az én képzeletem . . . Várudvar . .. sötét, boltíves pincék, börtönök . .. látom . . én is látom a fehér barát borgőzös tivornyáját ... a vár alatt fehér út kanyarog . . . nyalka kurucok alatt táncoló paripák . . . sír a tárogató — piros csizmák nyomát hóval lepte már a tél . .. Lecsukódik az álomlátó két szem s mire kinyitja, messze tűnt a nyalka kuruchad, az ezer szekfűs kert és mozdulatlan a halott... az élet kopogtat a várkapun . . . Jön Rozsnyó, Krasznahorka, Betlér . . . jön az ünneplés, fehér ruhás lányka sok virággal és honnan futva menekültek régmúlt idők életre hívott szellemei: — a nagy tanácsteremben terített asztal, gyöngyöző pohár és rajongó, lelkesedő emberek szeretete. Óh, futna innen, érzem . . . álomvilága hívogatja, várja ... egy percre csak . . . szelíd megadással hajtja meg fejét és nem költő többé — bájos, finom gavallér, gráciával hajlik főúri hölgyek kis kezére s gyöngyöző pezsgővel köszöni meg vendéglátó gazdája: Andrássy Manó gróf üdvözletét: — „Az Andrássyak hívogattak ide: a holtak és az élők. Nappal az élőkkel beszélek, éjjel a halhatatlanokkal. Nemcsak ősi ereklyékre találok itt, de ős, erényekre is. Hősöm életében még, ami árnyék, az is ragyog." — Körülöleli a tiszteletére összegyűlt emberek csodáló szeretete. Rozsnyó és vidéke hódol a szellem királyságának. S a költő örül, siet az élet elébe és igaz átérzésből fakadó szeretettel köszönti Gömört, Rozsnyót és szép asszonyait. Es este — mikor elhagyták az élők, a betléri park fenyvesei között új életre keltek a halottak. Talán le sem zárta az álom a