Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke

— 12 — kapukat; a legnagyobb magyar éles ekevassal tépi a göröngyöket; a lángeszű katona fegyveres kézzel őrzi a vetéseket; a távolban pedig a haza bölcse már készíti a csűröket, hogy majdan behordja a termésből azt, amit meg fog kimélni az augusztusi jégverés. Ami rügyezés és igéret volt a reformkorszak irodalmában, az egyszerre gyümölccsé és valósággá érett és a fák roskadoztak aranyterhük alatt Ez az egész kor olyan volt, mintha egy Jókai álmodta volna meg. Ezen a nagyszerű Walpurgis-ünnepen érvényüket veszítették a nehézkedés törvényei. A láthatár megtelt repülő emberekkel. Ein Lumpen ist zum Segeln gut, Ein gutes Schiff ist jeder Trog; Der flieget nie, der heut nich flog. mondja Faust költője. Vörösmarty után Petőfi, Arany, Jókai . .. Honnan jöttek ilyen büszke csapatban? Hol késtek ezelőtt? Erre a kérdésre a világtörténelem szelleme tudna válaszolni. Mi csak annyit tudunk, hogy mikor az ő órájuk ütött, akkor fejedelmi pontossággal megjelentek. Talán hozzánk, írókhoz, illik legkevésbbé, hogy túlbecsüljük a költészet jelentőségét a nemzeti életben. Theseus, Athéné ura, így szól a Szentivdnéji ûVo/n-ban: „Az effélének a legjava is csak árnyék s a legrossza nem rosszabb, ha képzelődés pótolja". A tett embereiben, a kifelé élőkben, amilyen Shakespeare Theseusa is, gyakran megvan a hajlandóság, hogy kicsinyeljék az „effélének" nemzetfentartó erejét. A történelmi események elfogulatlan szemlélőjének azonban el kell ismernie, hogy a magyarság életében a költészet kivételes fontosságú nemzeti munkakört tudott betölteni. A nemzet talán föl sem ébredt volna ázsiai álmából, ha a költők tülkei már sötét hajnalon nem zúgnak. Az irodalom a felriadó országnak egy kész, pompás fegyvert adott a kezébe, hogy megvédelmezze vele nemzeti egyéni^ ségét: ez a fegyver az új magyar nyelv volt. Az exigenciák tudósai, az államférfiak, minden lépésükkel, amelyet előre tettek, beleütköztek a való tények vaskorlátjaiba; a korlátlan lehetőségek emberei, a költők, a nyomorúságos valóság íeje fölött már régóta teljes és független nemzeti életet éltek. Az akkori irodalom úgy világított az akkori Magyarország látha-