Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Érsekújvár, Ógyalla,Galánta

a tömeg. Ebbe a döbbenetes csöndbe sivított bele a Komáromba jött olasz vendégek lelkes üdvrivalgása: Evviva Horthy! Ewiva ammirale adriatico! Az olasz éljenzésre, mint a tenger moraja zúgott a visszhang, amely e pillanattól kezdve szinte végigkísért bennünket az egész Csallóközön: — Duce, Duce, Duce! A komáromi történelmien komoly és gyönyörű ünnepséget a csapatok díszszemléje fejezte be. A zenekar hangjait túlzúgta a közönség éneke. A felszabadult komáromiak nem győzték ünnepelni a pompás, keménykötésű magyar honvédeket. És a csepegő őszi esőben ott állt keményen, férfias nagyszerűségben a Kormányzó. Dübörgött az aszfalt, remegtek az ablakok, az egész város énekelte a Klapka-indulót. így ment ez órákon keresztül. A várost estére kivilágították, mint ahogy az a feltámadás napjához illik. Minden ablakban gyertyák égtek, a Szent András-templom öreg kapuja fölé pedig kiírták a komáromiak, amit ezen a szent napon a szívük mélyén rejtegettek: „Téged Isten, dicsérünk." így kezdődött Magyarország feltámadásának hajnalhasadása. ÉRSEKÚJVÁR, ÓGyALLA, GALÁNTA Mindazok, akik a komáromi örömünnepet végigélték, azzal a meggyőződéssel hagyták el az ősi várost, hogy az összetartásnak, a nemzeti gondolat és egység mellé való kiállásnak ennél erőteljesebb megnyilvánulása nem lehetséges. Azok az újságírók, akik tovább vonultak a daloló csapatokkal, mégis sok olyan megrendítő élményben részesültek, amelyet nem tudtak összehasonlítani egyik ünnepséggel sem. Másképpen ujjongott Komárom, másképpen örült Érsekújvár és másképpen tért vissza az anyaországhoz Ógyalla vagy Galánta. Ezek az ünneplő és szinte magukból kikelt tömegek csak egyben voltak hasonlatosak egymáshoz: a kimondhatatlan örömben, hogy ismét magyarok lettek. Hogy már ezentúl nem bűn és hátrány az, hogy Isten magyarnak teremtette őket és nem voltak hajlandók elhagyni szülőföldjüket. Az előnyomuló csapatok naponként átlag tizenkét kilométeres körzetet szálltak meg, így november 7.-én, hétfőn Ógyalla és Guta került sorra. A csapatok Komáromból elmentek föl északnak és északkeletnek, de a komáromiak még hétfőn sem tudtak betelni örömükkel. Az üzletek mindenütt zárva voltak, a nép boldogan tolongott az utcákon, lengették a nemzeti színű zászlócskákat s minden katonát, minden embert, aki az óhazából jött, mámorosan megéljeneztek. Szerencsére a hétfő nem volt olyan esős, csatakos, mint a vasárnap. A kanyargó országúton jókedvvel meneteltek a csapatok és délben két óra előtt elérték Ógyallát. Ez a környék már nem közvetlen határmenti vidék. Az itt lakó magyarok nagyon sokszor még a Duna túlsó oldalát sem látták. Annál meglepőbb és felemelőbb volt az a fogadtatás, amelyet ezek a derék emberek húszéves elszigeteltségük után a bevonuló csapatok tisztele- 138 —