Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Bereck József: Vihar előtt

VIHAR ELŐTT Nem tudjátok, milyen itt fél órával a vihar előtt; az egyetlen valamirevaló utcából, a sunyó házak, a fák közül mintha valaki kiszippantaná a levegőt; nyugat felé, mindig nyugat felé lepottyan az égbolt egy-egy nehézzé sötétedett darabja, s olyan nyomasztó a csönd, 'annyira mozdulatlan minden, hogy az emberek, tehenek, kutyák idegesek lesznek, a kocsmában a poharak minden összekoccanása szokatlanul cseng, az újonnan érkező megijed saját megszokott hangos köszönésétől, s válaszul csak bólintanak neki, nem mer senki megszólalni, mert az öreg Ollé, Patassy Géza, Bíró Jenő, Bogi Rezső, Bugár Vince és még három pályamunkás a vasútról fél, hogy hangjával elárulná az idegességét. A pult felett csak sután rábólintanak a kocsmáros kérdő pillantására, elfoglaltságot mímel mindenki. Higygyétek el, én is csak azt csináltam, amit a többiek: Csallóközben mindig így van fél órával a vihar előtt, mindig nyugat felől repül felénk egy-egy rosszul eldobott, sötét, rojtos szélű diszkosz, mindig Idegesek az emberek, a tehenek és a kutyák, s ha valaki megkondítaná a toronyban a nagyharangot, a hangja béna, átlátszó ködként telepedne az utcára, a házak közé. Hogy megértsétek: én is ideges vagyok; amikor jöttem, meghökkentem ia máskor természetesnek tűnő köszönésem hallatára, nem kértem a sört, csak bólintottam, leültem ide a sarokba, mint egy mélabús túzok. Igaz, idegesít, de belül örülök ennek a hangulatnak, úgy érzem, hogy ünnepélyessé vált ezáltal a legpocsékabb szerda délután; szólnék a kocsmárosnak, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert egyre gyakrabban hallat hosszú hurutos recsegéseket, hörgéseket, de ha megszólalnék, mindenki felém fordulna, ezért csak iszom a sört, úgy teszek, mintha a rádió egyáltalán nem zavarna. 51