Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Bereck József: Vihar előtt

A vihar mindig délután jön, amikor az öreg Ollé fel­tűnik a ikisbári botlófűzfák alatt, persze vihar nincs mindennap, de az öregnek szüksége van a fél deci rumra meg a korsó sörre, azt azonban senki nem állít­hatja róla, hogy lamikor leesett az ülésről a 'kerekek alá, részeg volt, hiszen kiskorától 'kocsiskodott, tudta, mikor szabad innia, s tálán a lovai is figyelmeztették volna, öreg, ittál, ne ülj fel a 'bakra, abból baj lehet; persze az öreg mindig tudta, mikor szabad innia, a baj éppen aikkor történt meg vele, amikor talán még vizet sem ivott. Láttam, úgy nézett ki >a gipszben, mint egy Iközépíkori páncélos lovag, egy kicsit nevetséges volt, mert háta görbe vonalát a gipsz is 'követte, azt már nem lehetett 'kiegyenesíteni, hiszen lassan, hosszú-hosszú évekig görbült. Sokan azt mondták: szerencséje van, inert a lábai épek maradtak; ikét hetire már eljött a 'kocsmába, s azóta is mindennap. Sajnáltam az öreget, >a gipsz egészen a szájáig ért, hátul ia feje búbjáig, az állát már nem is tudta leborotválni, (később ősz, sima szőrzet kandikált elő a meglazult páncél alól. A gipszet néhány hónap elteltével levették róLa, de a bakra már nem ült fel többé, 'hirtelen megöregedett, s most idege­sebb, imint máskor: már a második féldecit jelezte a kocsmárosnak. A kopasz nem érezte át a vihar előtti félóra ünnepé­lyességét, mert miután verejtékező arccal belépett a söntésbe, tántorgó 'léptekkel a pulthoz ment, s nagy hangon rendelt. Néhányan összenéztünk; nem bocsátot­tuík meg neki a részegséget. Nem tudom, miért, a kopasz férfi nem, de mi szégyelltük a viselkedését. A három pályamunkás fizetett és elment. Az utánuik maradt csen­det csa'k az újonnan érkezett férfi fészlkelődése zavarta. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy miért nyiratkozik kopaszra egy erőteljes középkorú férfi, de elhesseget­tem a gondolatot, mert éreztem, hogy a 'kopasz nem elégszik meg a fészkelődéssel, s láttam, szólni készül. Egyre több cigány lesz Kisbáron, mondta, egyre több 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom