Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Bereck József: Türelem

TÜRELEM A nevemet el sem árulom, nem jelent semmit, talán a legprózaibb, legközönségesebb név a világon. Az sem érdekes, amiről beszélni akarok, tudom magamról, hogy csak egy bizonyos színvonalon tudnék valakit elszórakoztatni. Most még ez a oél sem ösztönöz. Csak beszélek. Habár nincs különösebb jelentősége, mégis elmondom, ki vagyok. Egyszerű muríkás, aki mindennap, télen-nyáron, reggel héttől délután háromig egy kotrógépen dolgozik. Ügy háromszáz, vagy magam se tudom, hány köbméter tőzeget vájok ki és halmozok fel naponta, s csak a félreértés elkerülése végett jegyzem meg, hogy már közel hét esztendeje dolgozom az említett kotrógépen, és nem tudom, még meddig. A tőzeg nagyon sok, bizonyára szükség is van rá, mert néhány gyengébb hét végén szombaton, esetleg vasárnap is dolgoznom kellett. Az igazat megvallva, nem is kellett volna, de azt mondták: — Dodó, a hetényiek négy autóval csütörtökre elfűrelik a harmadik sáncot — s én bólintottam. Talán egyszer, ha már nem lesz több tőzegre szükség, más munkahelyet 'kell keresnem. Idegen emberekkel fogok tárgyalni, megismerem az új feltételeket, de főként végigkínlódom az idegesítően hosszú időt az első fizetésig. Természetesen az új munkahelyen. Aikkor törik meg igazán a jég, végleg feloldódik a lényegében nevetséges és fölösleges szorongás, s az új munkahely minden különösebb átmenet nélkül kiszínesedik, megszokottá, bizalmassá válik. Egyelőre azonban még rengeteg a tőzeg, nehéz így meghatározni, mennyi, de ha az ember végignéz a 'kivájt szabályos gödrökön, majd a tőzegaljú réten, 'kifejezni, számokban kifejezni nem tudja, de érzi, hogy az eddig felszínre hozott laza, barna talaj szinte csak egy cseppje a hatalmas tőzegtengernek. A legfontosabb az, hogy a tőzegre még na35