A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
»A Szamuelyvel való utazás sok lelki megrázkódtatást jelentett ... nem kívánom senkinek, még az ellenségemnek sem. A helyzet, amelyet feltárt előttem, egészen más volt mint 16-án... Semmi vezetés, semmi sincs, az anarchia teljes képe állt előttem.« Stromfeld azonnal tervet dolgozott ki a román csapatok megállítására. Elgondolása szerint a déli frontról, illetve a Dunántúlról átszállított két hadosztállyal Nyíregyháza—Debrecen térségéből ellencsapást kell intézni a román támadás megállítására. Közben azonban a katonai helyzet — nem utolsó sorban a székely hadosztály fegyverletétele következtében — annyira gyorsan romlott, hogy elkerülhetetlenné vált a Tiszántúl feladása. A visszavonulás tervét ugyancsak Stromfeld dolgozta ki: elképzelése szerint a Tiszán Rakamaznál, Tiszafürednél és Szolnoknál hídfőket kellett volna tartani. A visszavonulás sikerét elsősorban az 1. hadosztály — melynek kötelékében csepeli és nyíregyházi munkások harcoltak, — ellenlökése biztosította Nyíregyháza felől Nagykálló irányába. — Május elsején a román hadsereg mindenütt elérte a Tiszát, elfoglalta a tervezett hídfőket is. Szolnoknál román járőrök át is keltek a nyugati partra, erre a városban ellenforradalom robbant ki. Május elején a Tanácsköztársaság helyzete válságos volt, az intervenciósok katonai sikerei következtében. Északkeleten az olasz és francia tisztek vezette csehszlovák csapatok megszállták Kárpátalját, így létrejött az összeköttetésük a románokkal. A csehszlovák csapatok április 3-án Sátoraljaújhelyt, május 2-án Miskolcot szállták meg. A 2. csehszlovák hadosztály Salgótarján város határáig tudott előnyomulni. A Tanácsköztársaság vezetői a román intervenció megindulását követően felülvizsgálták régi nézeteiket, melyek a nemzetközi helyzetet túlzott derűlátással ítélték meg. Ugyanakkor számos jobboldali vezető az intervenció sikerei előidézte helyzetet a Forradalmi Kormányzótanács le- mondatására akarta felhasználni. így a katonai helyzet válságához belpolitikai válság járult. A Forradalmi Kormányzótanács május 2-án kibővített ülést tartott. Ezen az ülésen nem született döntés a harc vállalása vagy a lemondás vitájában. Az ülésről a népbiztosok a munkásezredek bizalmi férfiainak, a vasasok bizalmi testületének és a Budapesti Munkástanácsnak az ülésére mentek. A budapesti munkások képviselői előtt Kun Béla őszintén feltárta a helyzet minden nehézségét, — ezt követően született határozat a harc folytatására, a proletárdiktatúra végsőkig való megvédésére. Másnap, május 3-án megjelent a Forradalmi Kormányzótanácsnak a munkások képviselőinek döntésén alapuló határozata a proletárság mozgósításáról és Budapest hadműveleti területté nyilvánításáról. A 18 és 45 év közötti munkásokat kötelezték a Vörös Hadseregbe való bevonulásra, de ezt a munkásság lelkesen »túlteljesítette«. »Aki fegyvert tud fogni, az kimegy a frontra« — mondták, s fegyvert fogtak az 50 és 55 évesek is. Május 3-a azért is nagy napja a Vörös Hadseregnek, az egész Tanács- köztársaságnak, mert ezen a napon a magyar vöröskatonák Ceglédről kiindulva, Szamuely Tibor vezetésével szétverték az Abonyt és Szolnokot 45
