A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei
Jászi, Búza és más hívei hasonlóan nyilatkoztak. Károlyi, Szende vezető állást vállaltak, a Berinkey-kormány szociáldemokrata tagjai közül Böhm és Kunfi népbiztos lett. A Vix-jegyzék elősegítette a forradalom békés úton való győzelmét, de csak egyik oka volt annak. Azt szokás mondani, hogy a burzsoázia nem adja át a hatalmat önként, de hát a politikai hatalom nem is volt egyszerűen a burzsoázia kezében. Egy befejezetlen, a kettőshatalom állapotában levő forradalom útja dőlt el, mielőtt még az új, polgári demokratikus rendszer megszilárdult volna. A kommunista párt politikájának célja éppen az volt, hogy megelőzze a polgári rendszer konszolidációját, a polgári földosztást stb. A proletárforradalom hívei fel voltak fegyverezve és éppen a fővárosban sokszoros túlerőben voltak a rendőri, polgári karhatalmi alakulatokkal szemben. Más kérdés, hogy a burzsoázia, az arisztokrácia mint osztály, nem nyugodott bele a hatalom elvesztésébe és hamarosan harcot indított visszaszerzésére. Nem a történetírás feladata választ adni olyan kérdésekre, milyen lett volna a magyar történelem útja, ha nem kerül sor a Tanácsköztársaság kikiáltására. Hipotéziseket pro és kontra könnyű felállítani egy olyan tudományágban, ahol kipróbálásukra sohasem kerülhet sor. De miután nem tekintjük a történetírást puszta faktográfiának, a megvalósulást a szükségszerűség bizonyítékának, szembe kell néznünk a kérdéssel: a tények ismeretében reális, ésszerű volt-e a proletárdiktatúra prokla- málása. A történést a kortársak szemével nézve, a Magyarországi Tanács- köztársaságot a világforradalmi folyamat részének kell látnunk. Senki sem képzelte abban az időben, hogy egy kis országban fennmaradhat a szocializmus, az ellentétes társadalmi rend gyűrűjébe zárva. Akik hittek a magyar forradalomban, a világforradalomban is hittek; akik nem bíztak fennmaradásában, az oroszországi szovjet-uralom elkerülhetetlen bukásáról is meg voltak győződve. A Rákosi-féle történelemszemlélet ma is sokakban élő káros öröksége annak feltételezése, hogy 1919-ben a nagy elhatározások kis bü- rókban születtek, tehát néhány vezető felelős értük. Ne feledjük el, hogy forradalmi időkben a vezetők, sőt az egész állam cselekvése igen közvetlenül a tömegek kontrollja és nyomása alatt áll. Március 21-ét a munkások és katonák tízezrei akarták és hajtották végre, a kommunisták és baloldali szociáldemokraták alternatívája csak az lehetett, hogy az élükre állnak vagy cserbenhagyják őket. A kommunisták természetesen tudatosan törekedtek az új forradalomra, mint sok más országban is; ez a törekvésük azonban nem sokat jelentett volna, ha nem támogatja a tömegek spontán forradalmisága. A Tanácsköztársaság sorsában emellett döntő szerepet játszott a külpolitikai és katonai helyzet alakulása. Nem bocsátkozom a külpolitikai események ismertetésébe, csupán azt emelném ki: a Tanácsköztársaság kikiáltásakor a külpolitikai helyzet pillanatnyilag kedvező volt, részben az orosz Vörös Hadsereg közeledése, részben a Közép-európai forradalmi mozgalmak folyamata miatt. A magyar kommunisták a német forradalomban bíztak, s 1919 áprilisában valóban létrejött a Bajor Tanács24
