Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - B) A dualizmus korszaka (1867-1918)
Források: Somogy vármegye, 1909. nov. 9. Somogyi Néplap, 1963. aug. 19. Ady Endre összes prózai művei, újságcikkek, tanulmányok. Sajtó alá rendezte Koczkás Sándor és Vezér Erzsébet. Bp. 1964. Genthon István: Rippl-Rónai József. Bp. 1958. Rippl-Rónai Múzeum adattára. A levél 1957. febr. 15-én került a Rippl- Rónai Múzeum tulajdonába. 201. 1910. így éltünk Kapósban Bernáth Aurél (Marcali 1895—) Kossutih-díjas festőművész és író »így éltünk Pannóniában« c. önéletrajzi műve hűvös gunyorossággal emlékezik a század tizes éveinek a »plebejus« Kaposváréra, amelynek »se grófja, se püspöke« nem volt, amelynek falai között »csodálatos helyi örökkévalóság« uralkodott, s az »úri mentalitás magas válfaja még mindig eléggé átitatta a várost ahhoz, semhogy közvetlen kapcsolat létrejöhessen az alsóbb társadalmi osztállyal, mint ahogy a nyugati polgári demokráciákban.« A város határának tájképét így festette prózában: »Kaposvárt ketté szeli a vasút. A város egyik fele enyhe emelkedőn fekszik, a másik kisebb dombok között kanyarog, sőt pár házzal felkapaszkodik tetejükre is. Lent a vasút mellett folyik a Kapos patak. Két ága van itt, ami éppen közreveszi a Sétateret, aztán már ki is szalad a városból egy zsombékos, rosszul művelhető rétre, amelyen, ha megállunk, a somogyi táj egyik jellegzetes kis részletét kapjuk szemünk elé. Ósdinak ható domb vonul itt előttünk, rendezetlenül szaladnak lefelé mezsgyéi, s a kertek ültetvényei is hanyagok. Régi présházak, a növényzet mögül kikandikáló kisebb villák, de a kis kápolnák is a tetőn, úgy állnak ott, mintha valaki odaszórta volna őket. Fenyő, nyárfa, tölgy úgy váltogatja egymást, mint az ágyúsokban a répa, a virág, meg a szőlő. Ösvények tekeregnek, sövények kerítésekkel váltakozva szabálytalan mértani ábrákat adnak, s így mindinkább erősödik bennünk az a benyomás, hogy itt egy kényelmes nép él, mely talán csak vasárnapra ballag fel a dombra, hogy ernyedt izmait pár órai kertészkedéssel áthangolja, de nem csinál gondot abból, hogy a kertészkedés jól fizessen. Ezért van aztán a domboldalról leáradó rendetlenségnek olyan álmos, de mégis behízelgő jellege, mely rögtön befészkelődik az ember szívébe, különösen ha a néző maga is meditációra hajlamos, s nem az a tűzön-vízen át rendszerető vagy pattogó jellem, aki még a borsót is csak glédában tűri a centiméterekkel Iámért ágyúsokban.« 336
