Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
szentírás, kétségtelen tény azonban, hogy működése alatt és ténykedései során vált a Ids porfészekből törvényhatósági jogú, modern, irigyelt középvárosává ennek az országnak. Amikor a nyilasuralom alatt internálták Kaposváry Györgyöt és dr. Tóth János került a helyére, számolta a napokat, mikor kerülhet vissza szeretett városa élére, hogy további terveit megvalósíthassa. Mert tervekben nem volt hiány és ebből a városból valóban komoly, szép és fejlődő várost szeretett volna látni. Ezért várta a felszabadító csapatokat. S a felszabadítók megérkezésével folytatta ott, ahol előtte abbahagyta, égett a munka a keze alatt, belemerült városa szolgálatába. Még az sem zökkentette ki a ritmusból, hogy lakásából kitették és a Kecelhegyen jelöltek Id részére egy présházat, csak dolgozott, lázasan tevékenykedett, de amikor tisztségéből a személyi kultusz idején leváltották, valami összetört benne, a keserűség hatalmasodott el rajta és hosszú hányattatás után a szigetvári kórházban kötött ki. Innen már egyenes volt az út a Keleti temetőig, ahol megpihent a nagy alkotó, a várost szüntelenül szolgáló agy, melynek szelleme örökké ott lebeg a szeretett város házai fölött. A „Gyurka” végleg megpihent... Tallián Andor arcképe Tallián Andor alispán 1928-ban nyugalomba vonult és a dr. Keresztes-Fischer Ferenc főispán elnökletével ugyanez évi június 6-án vármegyei alispánválasztó közgyűlés nemesdédi Stephaich Pál kaposvári járási főszolgabírót választotta meg Somogyvármegye alispánjává. Egyhangúlag! Mert arról már eleve gondoskodás történt, hogy ellenjelöltje ne lehessen. És ezzel kezdetét vette az ún. Stephaich-korszak, amely 1928-tól 1945-ig tartott, vagyis kereken 17 évig. Ennek a korszaknak számos megnyilvánulását alkalmam lesz másutt részletezni, ezúttal csupán egyetlen történetéről szeretnék pár vonást felvázolni. Ügy 1935 táján Stephaich Pál alispán elgondolkodott a vármegye alispánjainak során, s úgy vélte, az alispánok emlékét nem ápolja illő kegyelettel a vármegye. A gondolatot gyors elhatározás követte, s a vármegyei kisgyűlés, majd a közgyűlés is „egyhangúlag” kimondta: a vármegyei kisgyűlési terem alkalmas arra, hogy falán megörökítsék Somogyvármegyei alispánjait, vagyis örökítsék meg festményekben az alispánok sorát egészen visszamenőlegesen a múltban, ameddig csak lehetséges. Hamar követte a gondolatot a tett és az alispán kiadta a festői munkát Kovács Jenő József kaposvári festőművésznek, miután beszerezte a régi alispánok képeit a lehetőségek határain túl is. Asztalosok kb. 30x40 cm-es négyszögekre osztották a kisgyűlési terem hosszanti falát időtálló kemény tölgyfakeretekkel és Kovács Józsi Jenő, a somogyi erdők ihletett szerelmese, a kaposvári festőművészek díszes sorának előkelő helyet elfoglaló mestere hozzákezdett a megye volt alispánjainak megfestéséhez. Hadd jegyezzem itt meg, hogy Kovács Józsi Jenő, ez a lángoló lelkű derék magyar művész, aki szüntelenül a somogyi erdőket bújta és festette utolérhetetlen kompozíciókban, sokszor feltűnt Kaposvár utcáin, hóna alatt a fára feszített piktorvászonnal, amint belső tűztől űzve-hajtva sietett ki a zselici erdőkbe, ahol valóban jól érezte magát, felszabadult és magába szívta a májusi erdő ezernyi illatát, a nyár felfrissítő hűvösségét, járta az őszi avar ezerszínű levélszőnyegét és zimankós téli napokon leste az erdő milliónyi titkát. Abban a megyében, amely Vaszary Jánost, Bernáth Aurélt, Rippl-Rónai Józsefet, Bacskay Bélát, Kopits Jánost, Jálics Ernőt és sok más kiváló piktort, művészt, költőt, írót adott a hazának, sőt az egyetemes magyar művészetnek, kiváló hely illeti meg Kovács Józsi Jenőt, Somogy leghűségesebb szerelmesét. Érdekes, hogy Kovács Józsi Jenő a somogyi erdők, a Zselicség szakavatott művészei festője volt, aki portréfestéssel csak mellékesen foglalkozott, kapott megbízást Somogyvármegye alispánjai portréinak megfestésére. Ennek azonban megint más története van. Kovács Józsi Jenőnek testvérbátyja, dr. Kovács Dénes, a vármegye szolgálatában állt, s amíg eljutott a nagyatádi főszolgabírói tisztségig, szegény származása miatt bizony sok mellőzésben, sőt megaláztatásban volt része a mágnás- és dzsentriimádatba beleszédült Stephaich Pál alispán részéről. S az alispán most kettős jócselekedetet akart gyakorolni, amikor dr. Kovács Dénest a megyegyűléssel megváíasztatta főszolgabírónak, ugyanakkor öccsét, Kovács Józsi Jenőt bízta meg a vármegye alispánjainak portrégalériája megfestésével. Hogy a 142
