Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra
Ezeket az írókat igazán csak személyes megjelenésük miatt kell az igen tisztelt kaposvári közönséggel megismertetnem, mert nincs köztük egy ember sem, aki őket könyveikből, avagy jó hírükből, írásaikból nem ismerné." Rippl-Rónai ezután magáról szólt, utalva arra, hogy ezidőben németországi kiállításain kellene lennie: „Végtelen módon örülök annak, hogy e magas intelligenciájú társaságnak (a Nyugat - L. A.) legjellemzőbb alakjai közül egyszerre hármat is bemutathatok Kaposvár város művelt közönségének. Boldog vagyok, hogy nekem jutott a szerep, annak, akit most a véletlen itt talál, ahelyett, hogy németországi kiállítási turném sikerén buzgólkodnék, ahelyett, hogy a berlini szőrszálhasogató kritikusokat legyezgetném, cirógatnám. Magyarországon manapság mindenki tudja azt, hogy mi az én művészi meggyőződésem, menynyire érdemel hitelt, és mondhatom önöknek lelki megnyugvással, hogy a Nyugat ily helyzetbe jutott ugyancsak, és hasonló elismerésben van része. Jelszavuk szintén abban csúcsosodik ki, hogy mindig jót, szépet és egyénit adni, kevéssel sokat kifejezni. Emlékezéseim kiadásánál csakis ily alapon lehetett egymásra számítanunk, mert a kontaktus, amely lelkileg összefüggésben tart bennünket, tényleg fönnáll közöttünk. A Nyugat kiadta a „sárga" könyvet, és megmutatta vele egyszersmind azt is, hogy mily szeretettel, gonddal és helyes körültekintéssel tud eljárni egy művészi karakterű könyv kiadásánál. Itt föl kell említenem még két művészlelkű embert, Kozma Lajos műépítészt és Vitéz Miklós író és műgyűjtőt, akiknek lelkes érdeklődése szintén elősegítette Emlékezéseim kiadását." Az esten jelenlévő írókról ezeket mondta: „Ignotusszal már régebben, máshol találkoztunk, most a Nyugat magas színvonalon álló folyóirat élén látjuk, amibe Magyarországnak, a „ma" legkiválóbb, legkvalitásosabb, legeredetibb tehetségei dolgoznak, adják le szebbnél szebb műveiket. . . Szép Ernőről csak annyit említek meg, hogy ő itt, személyében, akinek írásaival nap-nap után találkozunk. Móricz Zsigmond pedig az az író, akit most ünnepeltek csak pár nappal ezelőtt a Vígszínházban az Aranyos öregek-ért." 38 A legfontosabb irodalmi személyiség a fölolvasáson - mint jeleztem — Ignotus, amit az is tanúsít, hogy a Rippl-Rónai bevezetést közlő Somogyi Hírlap szám lehozta a szerkesztőnek tró és közönség című cikkét, amiben a Nyugat művészi törekvéseiről szólt, hasonló hangnemben, mint a festő. Ez - mármint a programok, elképzelések, szándékok egyeztetése - kötőanyaggá vált Rippl-Rónai és Móricz között. S olyan barátságot eredményezett, ami alkalmanként látványos rendezvényekben, produkciókban csúcsosodott, de aminek sodrása a köznapokban is erős volt s lehetővé tette, hogy kölcsönösen kifejezzék artisztikus törekvéseik, eszközeik együvé tartozását. Legeklatánsabb módon az Ernst Múzeumban 1915. októberére tervezett matinén, ahová a festő meghívta Móriczot, illetve mint leveléből értesülünk, nemcsak őt: „Örülök különben, hogy eljöttök, Bartók Béla is ott lesz, játszani is fog, de tudom tőle, hogy szeretne téged, édes Zsigám megismerni." 59 Az október 17-én megtartott előadódélelőttön fellépett tehát - Rippl-Rónaival - Bartók Béla és Móricz Zsigmond, akik a festő közvetítésével így teremtettek személyes kapcsolatot. S hogy a barátságok másik szála is bekapcsolódjon az eseménybe, két nappal később közös levelezőlapot küldtek Ady Endrének: „Kedvesek, rátok gondolunk és üdvözlünk, Móricz Zsigmondné, Rippl-Rónai, Anella és Rónainé Lazarine, Móricz Ida. Éljünk hát Bandikám! Az öregek. . . ne mi! Zsiga." A festő ehhez a következőket
