Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra
írta: „Bandikám! Nagyon szeretnénk - mindenki -, hogy már ebben a hónapban - okvetlenül - megérkezzetek. Kiállításom oct. 31. zárul. Jóska." 60 Ady neve és költészete közelebb hozza őket egymáshoz, elősegíti az alaposabb, a művészi munkára is kiterjedő kontaktusukat. „Ady Bandiról írtam a Vörösmarty Akadémia kérdéseire - írta Rippl 1919 nyarán Móricznak. - Jó volna, ha látnád, mielőtt beadnám. Ha kell, hová küldjem?" A barátság 1915 őszén és tél kezdetén vált vitathatatlanná, októbertől december végéig négy levelet küldött Rippl-Rónai az írónak. Igaz, ebből kettő olyan, amiben a mindkettőjüket érintő meghívásra reagál (ti. Szurmay altábornagy az első háborús év után „meginvitálta" a „kiváló mestert" és az írót, hogy harctéri élményeket szerezzenek és azokat adják tovább a nagyközönségnek 01 ), de az egyik mutatja, hogy ténylegesen meleg, és elvekben is hasonult kapcsolatuk. Rippl-Rónait a francia hadifogságból való hazatérte után több helyen (pl. a Pesti Hírlapban) megtámadták „franciássága" miatt. A „hazugságok és pimaszkodások", a művészetét degradálókkal szemben szögezte le Móricznak: „Hitvány tetvek, utálatos kerékkötők." 62 Az erős kifejezéseket az igazságtudat diktálta és ezek az írónál visszhangra találtak. Úgy is, hogy újra és újra elküldte a festőnek megjelenő műveit. Rippl-Rónai - mint a második fejezetben láttuk élénk, olykor türelmetlen érdeklődéssel várta az irodalmároktól érkező köteteket, s Móriczot is kérte: „Itt-ott örvendeztessél meg új könyveiddel - tudod, hogy mily gyönyör azok olvasása énnekem." A kézhez vetteket mindig örömmel nyugtázta, amint erről például 1920. december 30-án kelt levelezőlapjának szövegéből meggyőződhetünk : „Kedves Zsigám ! 'Boldog Világ' könyvedből olvasgattunk, jóízűket mosolyogva nem egy helyen. Beillesztettük a mi karácsonyi életünkbe, Veletek voltunk." 63 1917 tavaszán került sor Rippl-Rónai 25. jubiláris kiállítására az Ernst Múzeumban. Erre az elajándékozott, megvásárolt képeket szerette volna összegyűjteni, köztük azt a portrét, amit Móricz feleségéről festett. Az új könyveket váró idézett lapot ezért e kérésért küldte: „Szeretném kiállítani - de jó keretben - kis feleséged arcképét. Oda adjátok?" Móriczék természetesen rendelkezésére bocsátották, ezzel is hozzájárulva a tárlat sikeréhez, amelyről a Somogyi Hírlap ezt az értékelést közölte: „A régi Rippl-Rónai és az új között állandó a kapocs. Vannak itt munkái a sötét korából, amikor még nem látta színdúsan a világot és a tompa színek homályától a formák jelenése érdekelte, a vonalak kifejező jellegzetessége. Más képein az emberi megjelenés viszszatükrözése a fontos." Ezek közé tartozott Janka asszonyé is. 6 ' 1 Az eddigiekből úgy tűnhetett, hogy az 1915-ös matiné után elsősorban Rippl-Rónai kísérte figyelemmel Móricz pályáját, írói célkitűzéseinek megvalósulását. Tény, hogy dokumentálhatóan Móricz kevesebbet foglalkozott a festő tevékenységével, de egyik 1926-ból származó levele bizonyítja, folyamatosan érdeklődött a festő alkotásmódjának megváltozása, s művészi színvonala iránt: „Ripli nagyon megvénült, van neki az a neje a Zorka s az nagyon „kiszíjja" ; anyagilag is rosszul áll, mert minden pénzét papírokba fektette s az fuccs ... felesége, Lazarine, az sokkal jobb volt neki, az rendben tartotta s művészileg is jobb hatással volt rá, annak a komor feketesége egészséges művészi ösztönt izgatott benne, de ez nyálas kis nő az aggkori bujálkodás, és nem jó, csupa giccs, soha életében nem csinált giccset s ez mind hamis . . ." 6S A kölcsönösség a húszas években megerősödött, s különösen azután, amikor megalakult a KUT (Képzőművészek Új Társasága - L. A.), s Rippl-Rónai
