Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VI. Hivatali és magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig
182 VI. Hivatali cs magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig volt, és a szegénységet jelzi, hogy a három sebészből és két orvosdoktorból három nem magáneberként praktizált itt, kettő pedig már nyugalmazott seborvos volt.956 A sebész emellett halottkémi feladatokat is ellátott. Lőcsén például csak egy rendes főorvost és egy rendes sebészt alkalmazott a város. Mellettük itt élt Szepes vármegye rendes főorvosa és orvosdoktori végzettségű vármegyei seborvosa is, valamint 5 állatorvos, 3 bába és 2 patika is működött a városban. A sebészi fizetés nagyjából a főorvosi fele volt: 160 forint, halottszemle díja és 12 öl fa (a főorvos 300 forintot és 10 öl fát kapott). A sebész, Osterlamm Joannes Andreas sebész- és szülészmester végzettséggel rendelkezett: fizetett seborvosi posztokra ugyanis polgári sebész és szülészeket csak ritkán vettek fel. Osterlamm a közelben, Gölnicen született. 1831-ben végzett Pesten, két év múlva költözött Lőcsére, amikor kinevezték a város sebészének.957 Jóval összetettebb volt a Tiszántúl nagyvárosának, Debrecennek az egészségügye. A város egy-egy főorvost, orvost, valamint két tiszti sebészt, egy-egy bábát és baromorvost alkalmazott. Önfenntartóként működött még 8 orvosdoktor és 6 sebész, 17 bába és 7 patikus. A szegényebb Kun Kerületekkel szemben itt csak pénzbeli díjazást kaptak az alkalmazottak. A főorvosi és sebészi fizetés között a fentebbi példákhoz viszonyítva itt a legnagyobb a különbség: a főorvos 400-, a városi orvos 300-, a sebész mindössze 100 forintot kapott évente. Miután az állattenyésztés fontos szerepet töltött be a város életében, az állatorvos kiemelt fizetést kapott, másfélszeresét a sebészekének. A város vonzerejét és megtartó erejét jelzi, hogy nem csak a sebészek, de az orvosok nagy része debreceni származású, vagy a város környékén született (a nyolc sebészből öt debreceni, egy nagyváradi - három református és három katolikus). Ők tudtak magyarul és latinul, németül azonban, miután nem volt jellemző ezen a környéken, csak ketten beszéltek. A helyiek mellett két zsidó próbált megtelepedni a városban, az óbudai Reichman Márk és a gyömrői Neuman Bernát. Nem sok időt töltöttek Debrecenben, az első 1840-ben, a második csak 1846-ban érkezett, ehhez képest Reichman kivívta elöljárói haragját, miután a jelentés szerint engedetlen, a doktori címmel visszaélő és az embereket azzal ámító személy volt. A városban két kórház működött ebben az időben: a polgári kórházat a tiszti orvosok látták el, mindenféle díjazás nélkül, míg a „vándorló mesterlegények kórházát” a tiszti sebész. Sebészi eszközeiket közköltségen vették pár évvel korábban, de csak a legszükségesebbeket, többségében elavulóban voltak műszereik.958 Az immáron hagyományosnak tekinthető feladatok mellett (sebészet, szülészet, halottkémlelés, törvényszéki boncolások) helyenként egyéb dolgokkal is megbízhatták a sebészeket. A pécsi Gerdenics Endre például 1832-től sebészként, halottkémként és városi húsbiztosként is működött.959 Orvosnak, sebésznek is jelentőségteljes feladat volt a himlőoltás, amiért fejkvóta alapján kaptak fizetést. így 1846-ban Nyitra vármegyében Balás (Bállásy) József seborvos 959 beoltott után 95 forint 54 krajcár fizetésére jogosult. Voltak orvosi-sebészi végzettséggel nem rendelkező önkéntes védhimlő-oltók is, például Nyitra vármegyében egy bizonyos Vidák Antal, aki 1846-ban 1254 embert oltott be (ennyit ugyanott se egy orvosdoktor, se egy seborvos nem teljesített).960 A beoltottak 95<’MNL OL C 66 1847 F. 19. pos. 42. Bártfa város a Helytartótanácsnak (1847. február 6.) 957MNLOLC66 1847 F. 19. pos. 15. Lőcse a Helytartótanácsnak (1847. január 11.) 958MNL OL C 66 1847 F. 19. pos. 20. Debrecen a Helytartótanácsnak (1847. január 20.) 959MNL OL C 66 1847 F. 19. pos. 25. Pccs a Helytartótanácsnak (1847. január 22.) 9í,0MNL OL C 66 1847 F. 19. pos. 28. Nyitra vármegye a Helytartótanácsnak (1847. június 26., 15. melléklet)
