Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Csoóri szilenciuma
Ez a történet ugyan nem Duray könyvéből való, de odaillik bármely horpadásos, csonka részletéhez. Aki el akarja fojtani az emberben az egészséges fogékonyságot, a lázadás vagy a kiteljesedés örömét, mindenekelőtt a szenvedést kell kiölni belőle. A szenvedést? Hogyan? Úgy, hogy módszeresen épp a szenvedéshez szoktatja hozzá. Én azt hiszem, nincs olyan megszégyenítés, társadalmi és lélektani abszurditás, amit egy határokon túli magyar 1982 nyarán ne tudna elképzelni. Régi ismerőseim mesélik, hogy egy kalotaszegi fiú csupa regáti román katonával tölti szolgálati idejét, bent a Regátban. Román-magyar labdarúgó mérkőzést néznek együtt a tévé előtt. A hangulat robbanékony, feszült, a fiatal idegek nem ismerik az önfegyelmet. Góóól! — ugrik föl helyéről, magasba lendített karral. Szemvillanásnyi idő alatt az életével fizet a magyarokhoz húzó vonzalmáéit Valamelyik katonatársa — elborult aggyal - ledurrantja. A szülők persze, úgy kapják meg a fiú holttestét, mintha ő maga lőtte volna főbe magát. Az eset végül is kibogozhatatlan, mert túl van a bevallhatóság és a fölfoghatóság határain. Én hajlandó volnék elhinni, hogy merő kitalálás az egész, kerek agyrém, újdonsült mítosz, de ilyen agyrémek és ilyen mítoszok nem születhetnek meg egy egészen más természetű valóságban, csakis olyanban, ahol az ilyen hajmeresztő baleseteknek történelmi és pszichológiai esélye van. Márpedig van. A magyarok részéről is, a románok és a szlovákok részéről is. Ily- lyés emlékezetes írására, a Válasz Herdernek és Adynak című esszéjére, nemcsak egy rágalmazó cikket írattak a románok egyik akadémikusukkal, hanem áttételes, sőt hadonászó válaszként Horthy katonáinak a rémtetteit is elősorolták gyorsan. Természetesen a Maniu-bandák bosszúmenetéről és a szárazajtai fejszés kivégzésekről egy szót sem ejtettek, mintha azok meg se történtek volna. Mindenki fölháborodva tolta elém az Előliben célzatosan megjelentetett cikkeket, bizonygatván, hogy túlontúl kilátszik alóla a lóláb, és Illyés panasztemető s megoldást sürgető mondataira mégiscsak emelkedettebb módon illett volna felelniük a románoknak. Éelháborodás helyett én inkább megrendülve olvastam a múltat hánytorgató írásokat. Mert a bűnt újra és újra bűnnel indokolni: a bűnösök logikája. Azoké, akik nem képesek megszakítani a rossz pályára tért folyamatokat. 254
