Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Párbeszéd: Akikkel lehet és akikkel nem
változás mégis megindulna? Tudják-e, mit lehetne, mit kellene csinálni? Nem tudom -, válaszolta rég nem látott barátom. Senki sem tudja, de nem is kérdi. Alternatív megoldásokról faggattam egy disszidált kommunista párttitkárt, aki a tavasszal ragadt New Yorkban. A Csepel Művek egy üzemében volt főmérnök, egyben a pártszervezet titkára. Opportunizmusból lépett a pártba, meggyőződéssel utálja a rendszert. Szerinte a magántulajdon visszaállítása az egyetlen megoldás, az új gazdasági mechanizmus nem működik, a „régi rendszer” (mármint a háború előtti) jobb volt, ez a törzsgárda, az öreg munkások véleménye is. Ismer-e valakit, kérdeztem, aki változás esetén az élre törne, a válságos órában a nemzet élére állna? Egy új Nagy Imre, Kossuth Lajos? Nincs senki, nem ismer senkit, felelte. Azt azonban határozottan kijelentette, hogy egy csepeli gyárigazgató (a nevét is megmondotta) jó képviselő lenne, mert abban sem volt kétsége, hogy a parlamentáris demokrácia jobb, mint az egypártrendszer. Más oldalról közelítettem meg: mit olvasott, kiket ismer az írók közül. Jókaival kezdte, akadozva jutottunk el a mai magyar irodalomhoz, nagy nehezen kibökte Veres Péter nevét, aki úgy látszik az „az író” az egyszerű magyar emberek képzetében, mint volt Jókai vagy Petőfi. Alighanem az alternatív megoldás (megoldások?) kérdésének felvetése önmagában diszkvalifikálja a párbeszédet. Ugyanis én nem tudok elképzelni semmiféle párbeszédet (semmiféle szinten) a rendszer igazolására. A kommunizmust nem fogadta el végleges életformájának a magyar nép, én is mulandónak tartom. A kommunisták viszont azt hiszik, a rendszerük örökéletű, a szükséges javítgatásokat maguk elvégzik; hogy a felváltásáról tárgyaljanak? Nem őrültek meg. Igen ám, de akkor miről folytassunk párbeszédet, ha idekint rászánjuk magunkat, és kikkel, ha az otthoniak szóba állnának velünk? ■ Jó témának ígérkezik maga a kizárólagosság: mi miért nem fogadjuk el de jure a kommunizmust, ők miért tekintik de facto állapotnak? A hazafiság nem monopólium, Nagy Imre bebizonyította, vele 56-ban sokan, hogy kommunista is lehet jó magyar. Mi, Kádár, akinek neve a magyarországi kommunista rendszer védjegye? Jó kommunista? Jó magyar? Vagy csak egy szerencsés opportunista? Sokat gondolkodom (biztosan mások is), hogy hova tegyem, melyik kategóriába. A háború után futólag ismertem, de 45-47-es közszereplése (a kommunista pártvezetőség második 35
