Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - Az első másfél év (2-17. számok)
A HUNNIA folyóirat... egészen biztos: nem álltam melléjük. Külön kiemelendő még Fekete Gyula Szemle az ellentáborban című tanulmánya. És már a következő, 16. számban (’91. febr.) módunkban volt Benedek István egy újabb tanulmányát közölni (A kárpótlás: újabb nemzeti rablás) dr. Maczó Ágnes és a kiváló, de elfeledett társadalomtudós, Áfra Nagy János írásainak kíséretében. E számunk vezércikkét gróf Teleki Pál legemlékezetesebb mondataiból összeállított Merjünk magyarok lenni! címet viselő, még 1943-ban megjelent kis füzet alkotta. A 17. szám (’91. márc.) több szempontból is fontos lett. Számomra elsősorban is azért, mert a hosszú évek állandó gyűjtőmunkájával elkészült művem, a Szabó Dezső életének áttekintő kronológiája - amely aztán 2000-ben önálló kis könyv alakjában is világot fog látni -, itt jelent meg először teljes terjedelmében. A lapnak tekintélyes részét lefoglalta (40-68. old.), és valódi hiánypótló publikációnak volt tekinthető az irodalomtudományban, de még a pedagógiában is. A lap a Németh Lászlóra való emlékezés jegyében indul, közöltük dr. Hasznos Miklós, valamint dr. Csernohorszky Vilmos írásait, két interjút, egy Jókai Mór-beszédet. Viszont, amit e lap megjelenésének napjaiban még nem tudhattunk, azóta szinte „történelemmé” vált: a 17. számunkkal szűnt meg a Hunnia boldog békeidejének korszaka, mert a 18. számtól kezdődően olyan nehéztüzérségi, ügyészségi és politikai támadások középpontjában találtuk magunkat, amit korábban elképzelni sem tudtunk volna. Politikai publicisztikánk Kunszabó Ferenc volt a Hunnia politikai hangvételének legfőbb irányítója, de szerencsére nem kizárólagosan uralta azt. Ideológiájáról, emberi alakjáról korábban már részletesebben írtam Kunszabó, a balos jobboldali címen2, ezúttal csak vázlatosan ismertetném róla kialakult képemet. Kezdeti ifjúkorától kőkemény baloldali volt, erre predesztinálta inaskodása a lakatosműhelyben, az Oleg Kosevojban szerzett szakérettségije és a Lenin Intézetben kapott felsőbb iskolája. Tulajdonképpen egész életében balos maradt, igaz, a rendszerváltást követően már csak mint kripto-szocialista. Javára írható viszont, hogy számos alapvetésben nem osztotta elvtársai véleményét, így például az internacionalizmust elutasította, és a nemzeti irányultságú szocializmusnak volt hirdetője. O a szónak nem abban az értelmében szeretett volna rendszerváltozást látni, 2 Szőcs Zoltán: Memoártöredékek, szerzői kiadás, Bp., 2012., (148-167. oldal). 124
