Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - Az első másfél év (2-17. számok)
Az első másfél év (2-17. számok) mint például a velem egy húron pendülők, akik nagyjából így gondolkoztunk: Pokolba a kommunizmussal, a bolsevizmussal, a proletárdiktatúrával, Marxszal, Leninnel, a moszkovita vezetéssel, Rákosival, Kádárral és összes szimpatizánsaikkal! Örökre felejtsük el és hagyjuk őket a hátunk mögött, miközben megteremtünk egy tisztán nemzeti, népi szellemű, magyar entitású politikát Adyra, Szabó Dezsőre, Móriczra, Németh Lászlóra, Karácsony Sándorra, Bajcsy-Zsilinszkyre alapozva. Nem, Kunszabó nem ásott ilyen mélyre, ő soha nem ásott mélyre, az alapok kevésbé foglalkoztatták, mint a felszín. Nem volt sem elméleti, sem analizáló alkat. 0 szíve legmélyén mindig is egyetértett a proletárdiktatúra lényegi téziseivel, amit viszont hevesen kifogásolt, az a gyakorlat, a megvalósítás, az eszme társadalmi inkarnációjának - a szerinte hibás - módja volt. Nem a rendszerrel magával volt vitája, hanem azokkal az elvtársaival, akik azt képviselték. O valahol mindvégig hitt az emberarcú - sőt, magyararcú - szocializmus lehetséges megvalósításában, és gyanítom, ilyen irányú elképzelései vitték őt bele az 1956-os forradalomba is. Ugyancsak gyanítom, hogy a rendszerváltozás küszöbén ő még sokkal inkább a reformkommunisták reflexeivel értelmezte az eseményeket, semmint népi-nemzeti jobboldaliként. A hat év börtön persze, amit elvtársai a forradalom után kiróttak rá, erősen megtörte, de nem törte össze a szocializmussal mindig is rokon balos mentalitását. Ugyanakkor még inkább jogalapot adott neki, hogy kritizálja az alkalmatlan, nem megfelelően dolgozó kommunistákat. Mindig is volt a mentalitásában, a mosolygásában valami Robin Hood-os, Rózsa Sándor-os csibészkedésre, lázadásra, a hatalmasok orra alá borsot törni kész suhanckodásra való hajlam, amit ugyancsak kifejezett kedvenc, még a szülőfalujából magával hozott dala is, amit időnként elénekelt: ,,En vagyok a, én vagyok a kunságifi, / Nékem nem parancsol senki! / Sem a Jászság, sem a Kunság, /Sem a karcagi bíróság!” Ami feltétlenül javára írandó az az, hogy a rendszerváltozáson vörös fonálként végighúzódó és egyre feszültebbé váló népi-urbánus vitában kivétel nélkül és rendíthetetlenül a népiek mellett harcolt. (Kivéve a taxis-blokád napjait, de erről fentebb már írtam.) Én ugyanakkor sajnálatosnak találtam, hogy világnézetéből, gondolkodásából teljesen hiányzott - az Ady-s, Márai Sándor-os, Németh László-s - polgárság értékvilága, illetve az Isten-hit jelenléte. Kevésbé ismert tény, hogy az 1990-es parlamenti szavazáson az Agrár- szövetség támogatásával, annak égisze alatt, de független jelöltként indult a Diósdot, Érdet és Százhalombattát magába foglaló kerület képviselőségéért. (Lásd: 7. sz. melléklet) 125
