Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1868. június 12.

38 1868. Jnniiis. Junius 13-dikán. 3.) Főgondnok ur közbejött egészségi változása miatt az ülés folyama alatt eltávozni kény­telen levén, a világi elnöki széket, a házszabályzat értelmében, Jókai Mór gondnok ur foglalta el. 4.) Superintendens ur előadja, hogy az alsó-baranya-bácsi e. megye főesperesének élőszóval tett jelentése szerint a pacséri reform, egyház azon tagjainak küldöttei, kik D öm ö t ö r Károlynak p a cs é r i lelkészszé lett megválasztatásával nem voltak megelégedve, az e. megyei k. gyűlés előtt ezen ügyre nézve felebbezési szándékukat nyilvánították, s hogy ennek folytán a pacséri lelkészválasztásra vonatkozó okmá­nyok esperes ur által felterjesztettek. Miután az érintett fellebbezési szándékról az e. megyei j. könyvben említés nem tétetik, sem az egyh. kerülethez nem érkezett semmi e szándékot tanúsító kérelem; s miután más részről az e. me­gyei k. gyűlés a Pacséron közelebb véghezment pap választást egyhangúlag érvényesnek nyilvání­totta, s Dömötör Károly megválasztott pacsiri lelkész ur részére az esperesi engedélylevél kiadását elrendelte s az már ki is adatott : ennélfogva a fellebbezés tárgyalás alá nem vétethetik. 5.) Előterjesztettek a vaiszlói felebbezett iskolaépitési ügyre vonatkozó, s már a mult évi octoberi e. kerületi törvényszék 2-ik sz. a. érintett okmányok. Mielőtt ezen ügy érdemleges tárgyalása megkezdetett volna, határozatilag kimondatott a polgári törvényszékeknél is szokásos, annyival inkább az egyházi hatóságok körébe eső ügyek elintézésénél sokszor leginkább célravezetőnek mutatkozó békés kiegyenlítés megkísértése. Mihez képest superin­tendens ur, ki e célra szolgálatát készséggel felajánlá, megbízatott, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, az az a kérdéses iskolaháznak felépítését még ez évben lehetővé tevőleg utazzék le a f. bara­nyai e. megyébe, illetőleg Vaiszlóba és kisértse meg a szeretet s béke szelid szavával ezen csak káro­kat és pedig ugy erkölcsi, mint anyagi károkat szülő viszálynak békés kiegyenlítését. Mely intézke­dés nem csak a törvén} Tszék összes tagjainak egyértelmű akaratával találkozott, de az illető f. baranyai egyh. megye jelenvolt esperese, valamint a vaiszlói egyház felküldött képviselője Hetessi Dániel úr által is örömmel fogadtatott. 6) Olvastatott a vaiszlói egyh. 33 tagjának folyamodványa, melyben a vaiszlói egyház szá­madásait megvizsgáltatni, és a kinevezendő küldöttség tagjai közé KörnyeiLajos luzsoki lelkész urat kine­veztetni kérik. Ezzel kapcsolatban olvastatott a felső baranyai e. megyei törvényszéknek f. év május 8-án 30. sz. a. végzése, mely szerint a vaiszló egyház számadásainak az 1863-ik évtől 1867-ig bezárólag, a hely szinén megvizsgálása elrendeltetik, és esperes ur a vizsgáló bizottságnak de Környei Lajos ur kihagyásával törté­nendő kinevezésére utasitatik. Miután folyamodóknak czéljához és kérelméhez képest — eltudva a Környei Lajos kinevezteté­sére vonatkozó óhajtást, — az illető e. megyei hatóság már intézkedett : további intézkedésnek e helyen szüksége nem forog fen. Olvastatott a f.-baranyai e. megye törvényszékének f. év april 23-án 1. sz. a. végzése, mely­ben Környei Lajos ur az emiitett e. megyei törvényszéknek mult évben hozott azon végzése alól, melynél fogva a nagy-tótfalusi egyházba lelkészül rendeltetett, saját kérelmére felmentetik. Ugyancsak azon egyház megyei törvényszéknek 2. sz. a. végzése, melyben az illető okmányok s folyamodványok felolvasása után, egyrészről az e. kerületi törvényszéknek 1867. oct. 30-án 3. sz. a. hozott, s a nagy-tótfalusi lelkészválasztás ügyében folyt pernek megújítását engedményező végzése ellen az érintett e. megye óvástétele jelentetik ki; másrészt itéletileg kimondatik, hogy a perújításnak több elősorolt okok alapján hely nem adatik, és a perujitók kérelme nem teljesítetik; mely végzésben továbbá minthogy Környei Lajos lelkész lemondásával a nagy-tótfalusi lelkészállomás ürességbe jött, ezért a zavargó egyház békes­ségére való tekintetből, a szabad lelkészválasztás — Kontra Sándor kizárásával — a nagy-tótfalusi egyház közönségének megengedtetik, s illetőleg ez lelkészválasztásra utasitatik. Fzzel kapcsolatban olvastatott Szabó András és Varga Ferencznek, mint a tótfalusi reform, egy­ház 81 tagjának megbízásával ellátott küldötteknek folyamodványa, melyben a f.-baranyai egyházmegyei törvényszéknek f. évi april 23-kán hozott, fentebb érintett 2-ik sz. alatti végzése ellen közbevetett fellebez­vényüket bejelentvén, kérik az egyház megyei törvényszékhez benyújtott perjujitási kérvényüket, valamint az illető esperes úrlioz benyújtott irásos fellebbezvényt felolvastatni s tárgyaltatni. Majd Kontra Sándor dabasi reform, lelkész folyamodványa, melyben a f.-baranyai egyház megyei törvényszéknek többször idézett 2. sz. a. végzése ellenében orvoslást keresendő, kérelmezi a) hogy az emii­tett törvényszéknek idézett végzése teljesen megsemmisitessék; b) továbbá, hogy a nagy-tótfalusi egyházban két hónapon át teljesített lelkészi szolgálataiért, a mult évi papi fizetésnek egy hatoda számára kiadassék; és c) végre, hogy az ezen kérdéses ügy miatt keletkezett tetemes költségei hamis rágalmazói által megtérit­tettessenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom