Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
Feydeau: Mici hercegnő, 1907 1896 tavaszán a millenniumi ünepségek egyik eseménye május elsején a Vígszínház megnyitása. A pazar eleganciával berendezett színházban serényen folynak Jókai Mór a Barangok című darabjának a próbái, melyet a szerző erre az alkalomra írt. Az új színházban a társulat is új, de többen ismerik egymást Kolozsvárról, ahonnan Ditrói Mór, a művészeti igazgató sokukat szerződtette. A színészek között feltűnik egy törékeny alkatú, kreol bőrű, fekete szemű lány, senki sem ismeri. — Maga mit játszik? — kérdi az egyik színész. - Ó, én még nem játszom, csak részt veszek az előadásban — feleli Varsányi Irén, a Színiakadémia második évfolyamát végző növendék, akit egy vizsgaelőadáson látott Ditrói Mór, és azonnal szerződtette a Vígszínház első társulatához. A nyitóelőadáson szerepének neve Ibolya, ami a szerénység jelképe. Ez a szerénység jellemezte a Vígszínházhoz harminöt éven át hűséges Varsányi Irént. Csak változatos szerepein keresztül ismerhetjük meg, a színházi reklám fénykorában, a színházi újságok intimpistáskodása idején az ő magánélete teljesen ismeretlen maradt. A pályája csúcsán lévő színésznőről így ír az akkor megjelent Színművészeti lexikon: „Pályafutását semmi különös esemény nem tarkítja." 1904-ben férjhez megy Szécsi Illés gyároshoz, házasságukból egy fiú és egy leánygyermek születik. Ettől kezdve Varsányi Irén a színházon kívül csak feleség, anya és háziasszony. Egyszerűen öltözik, és ha ideje engedi, maga jár bevásárolni. Ritkán adott interjút, de Kosztolányi Dezsővel kivételt tett. A színikritikusnak is kiváló költő leírja a polgári egyszerűséggel berendezett lakást, ahol semmi sem emlékeztetett arra, hogy ott lakik a legnemesebb, leghalkabb színésznő, akinek mozdulatai csöndet parancsolnak, és hangja mint templomi csengettyű csendül meg a színpadon. Kosztolányi tévedhe- tetlenül ismeri fel a színésznő két leghatásosabb művészi eszközét: csodálatos hangját és a színpadi csöndet. Az interjú során a művésznő így vall a színészetről és a saját mesterségéről: „Az igazi színésznők, akik állandóan lámpák alatt mozognak, nem valók nappali kirakatba. Csak este, a színpadon színesülnek meg, alakulnak át valami álommá, amelyet idegen emberekről álmodnak. Hogyan is lehetne megérzékeltetni azt, amint átlendül titokzatosan egy másik életbe, amelyet az idegeivel él? Az író ír, a festő fest, a szobrász farag, a színész pedig lelkeket mintáz, életet akar belevetíteni egyetlen mozdulatba." Varsányi Irén életírói, kritikusai, az emléke- zők mind halk finomságát, szelíd nőiességét, tartózkodó lényét említik egyénisége legjellemzőbb vonásaiként. A Vígszínház műsorát, különösen az első két évtizedben színre került pikáns francia vígjátékokat és bohózatokat ismerve, melyek női főszerepét többnyire Varsányi Irén játszotta, fölmerül a kérdés: hogyan fér össze egyéniség^ a csiklandós pikantériával? Varsányi színpadképessé, elfogadhatóvá, kedvessé tette az eredetiben romlottnak megírt alakokat, anélkül azonban, hogy más irányt szabott volna az előadásnak, mint ahogyan azt az író elképzelte. Hegedűs Gyula, a nagy pályatárs és szinte állandó színpadi partner így ír róla Emlékezéseiben: „Aztán jött egy szentimentálisabb hullám a franciák felől. A mi nagyszerű Varsányi Irénünk teljes kibontakozása ezekkel kezdődött. A lényének gyönyörű, belső lelki színeinek pompája ezekben tárult föl teljes ragyogásában. Gyönyörű útja volt: a gyöngéd lelkű, szerelmes, törékeny asszonyok, a fiatal, bájos, piruló leánykák egész virágos kertjén át jutott el a színészdicsőség tetejére.” Pályája elején sok kicsi és jól megoldott szerep után egy beugrás hozta meg az első nyilvános sikert. A megbetegedett Delii Emma helyett játszotta el a Trilby címszerepét Potter darabjában, Fenyvesi Emil híres Svengálija mellett. Feydeau Osztrigás Mici (Egy hölgy a Maximból) című bohózatának címszerepe, ugyancsak beugrásként szintén sikert hozott. Feydeau egy újabb darabjában, a Mici hercegnőben ugyancsak ő játszotta a címszerepet. Osztrigás Mici és a hercegnő Mici: Varsányi Irén művészi skálája rendkívül széles, elfér rajta Bródy Sándor Tanítónője, Tóth Flóra és Dadája, Bolygó Kis Erzsébet, sok más cselédsorú, polgári, főrangú és kikapós asszonyalak Csehov: Három nővér, 1922 16
