Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
mellett. Bródy Sándor így jellemzi Varsányi Irént: ,,A legelső, ami látható rajta, hogy neki nem a hiúság az eszköze, nem egy hasznos miliő a színház, az neki maga az élet. Rendkívül komolyan veszi a mesterségét és ha kell, el is feledi, hogy huszonegynéhány éves és szép . . . Első törekvése az, hogy az író, akit interpretál és sajátmaga meg legyen elégedve, öntudatos művészi becsvágya van Varsányi Irénnek, ami az ő korában és a mi viszonyaink mellett a legnagyobb ritkaság . . . Veleszületett báj és természetesség, gyönyörű alkat és hang, nőben szinte példátlan intelligencia: íme, ez a készsége.” Bródy Sándor elragadtatott megállapításain túl a korabeli színházi szakemberek, kritikusok is feljegyezték, hogy Varsányi Irén legjellemzőbb művészi tulajdonsága a választékosság volt. Ez színpadi értelemben az egyszerűségen kívül azt jelenti, hogy a jellem, a helyzet, az érzelmek és indulatok színpadi ábrázolásához a művész csak a legjellemzőbb kifejezési eszközöket választja ki, csak1 azokkal él figurateremtés közben. Minden mást, ami csak a színpadi hatásosságát emeli anélkül, hogy egyúttal a valódiságát is elmélyítené, mint fölöslegeset elveti. A divatos francia szerzők mellett tág teret biztosított a Vígszínház a magyar színpadi íróknak is. Bródy Sándor, Szomory Dezső, Heltai Jenő, Lengyel Menyhért, de különösen Molnár Ferenc szinte háziszerzőnek számított. Túlzás nélkül állítható, hogy sok darabjának Varsányi Irén volt az ihle- tője, mint ahogy számos szerző az ő számára írt szerepeket. A tökéletes színpadismerettel rendelkező Molnár Ferenc többnyire maga rendezte darabjait, jóllehet, a színlapokon ilyen minőségben a hivatásos rendező neve szerepelt. Varsányi már az 1902-ben bemutatott és több felújítást megért Molnár vígjátékban, A doktor úrban is szerepelt, de talán legnagyobb sikere Julika volt a Liliom című, kültelki legendának nevezett színdarabban. A bemutatón a címszerepet Hegedűs Gyula játszotta, de a felújításokban már Csortos Gyula a Liliom, az ő egyéniségéhez sokkal közelebb állt a ligeti hintáslegény külső durvaságból és belső szelídségből összetett jelleme. Ismét Varsányi Irén művészetére jellemző, hogy Molnár Ferenc Liliomában cselédlányt, Az ördög című és világhírűvé vált darabjában polgárasszonyt, A testőrben színésznőt, A hattyúban királyi hercegnőt, egy jövendő királynét alakított — egyformán hatalmas sikerrel. Herczeg Ferenc Kék róka című színművében kiismerhetetlen szépasszony Cecilé, akiről maga az író sem állította biztosan, hogy darabjában megcsalja-e az urát. Járt-e Cecilé a Török utcában? Herczeg később úgy nyilatkozott, hogy amikor Varsányi játszotta Cecile-t, szinte bizonyos, hogy nem járt a Török utcában, vagyis nem csalta meg az urát, mert Varsányi finom, zárkózott és szemérmes színpadi játéka még a feltételezést is kizárta. Varsányi a színpadon mindig annyi idős volt, amennyit a szerepe megkívánt. Erre az is bizonyíték, hogy a legtöbb sikerdarabot, amelyben szerepelt, néhány év múlva újra színpadra állították, s Varsányi ugyanazt Molnár Ferenc: A hattyú, 1920 Molnár Ferenc: Liliom, 1919 a szerepet ugyanolyan illúziót keltőén alakította, mint évekkel korábban. Talán a legjellemzőbb példa erre a Liliom Julikája, amelyet először 1909- ben, az első felújításkor, 1919-ben és a második felújításakor, 1929-ben játszott, vagyis húsz év után is tudott hitelesen esendő kis cselédlány lenni. A Vígszínház elsősorban a kortárs külföldi és magyar szerzők darabjait mutatta be, ritkán került színpadára egy-egy klasszikus mű. Varsányi Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékában, Goldoni A fogadósné című komédiájában és két Ibsen-drámában (John Gabriel Borkman, Ha mi holtak feltámadunk) játszott. A már akkor is klasszikusnak számító Csehov első magyar előadásában, majd a Vígszínház híres Csehov- sorozatának minden darabjában játszott. Az első hazai Csehov-bemutató 1903-ban a Leánykérés volt, majd 1920-tól 1924-ig Jób Dániel, a Vígszínház főrendezője irányításával színre került a Vá- nya bácsi (1920), a Három nővér (1922), az Ivanov (1923) és a Cseresznyéskert (1924). A Cseresznyéskert kritikája kapcsán Gyergyai Albert így írt Varsányi Csehov-szerepeiről: „Nézzék meg Ranyevszkája szerepében: most áll pályája dele- lőjén, e tartós forróságú nyáron — szépsége sose volt tán megindítóbb, játékának érettsége csor- dulóbb zamatú s mégis hamvas, mint a most múló napoknak legnemesebb gyümölcséé, s hangja, ez a templomi ezüstcsengő, sose zenghette szebben az öröm és a szomorúság örökké egyforma szavait. Hozzá képest minden: túlságos, dúlt szenvedély, nyers erő, féktelen pátosz, pőre érzékiség. Varsányi csupa mérték és ritmus, a víg- sága sose sikolt, a bánata napos szélű felhő, kezének egy rebbenése, járása, mosolya, hallgatása s főképp oly tiszta tekintetének gyönyörű egyenessége szinte mindennél beszédesebb, olykor, legszebb perceiben, minthogyha hallhatatlan muzsikára járna, oly könnyű s oly testetlen, mint maga az Illúzió. Mintha Csehovban találná meg legigazibb költőjét, itt, e lassú lüktetésű, se víg se tragikus borulatban teljesen és tökéletesen otthon van. Itt, mintha tündér léptekkel lebegne, régi kertek, messzi muzsikák, mély bánatok s ifjúi emlékek között. Ki feledheti a Három nővér kékszoknyás, örökké fáradt Olgáját, ezt a fejfájás, magányos s másokat csitító tanítónőt? Vagy Ványa bácsi Szonyájának bíztató szavait a pihenésről?” Móricz Zsigmond Úri muri című drámájában az ő számára írta Rhédey Zsuzsika szerepét. A bemutató után a szerző a darab egyik példányát így dedikálta Varsányi Irénnek: „A szív művésznőjének hálával és hódolattal.” A szív művésznőjét a húszas évek végétől mellőzi a színház, alig kap szerepet. 1929-ben, ötven éves korában nyugdíjazását kéri, s már csak szerepekre szerződik. 1932. október 17-én halt meg. CENNER MIHÁLY 17
