Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)

1986 / 1. szám

Paulay Ede 1878 és 1894 között, halála napjáig volt a Nemzeti Színház igazgatója. A színháztörténészek ezeket az éveket a Nemzeti „aranykorának”, Paulayt pedig „nemzeti színházunk" felnőtté nevelőjének tekintik. Az 1850-es évek elején az igazgató, a rendkívül lojális Festetics Leó gróf felajánlja Bécsnek.hogy Ferenc József eljegyzését ünnepelni szívesen vendégjátékra vinné a Nemzeti együttesét. A bécsi kamarási hivatal az ajánlkozást ridegen elutasítja, döntését azzal indokolja, hogy a bécsi udvari opera nem arra való, hogy „vidéki színtársulatokat" fogadjon. Négy évtized múlva, 1892-ben Paulay Ede hat magyar drámai előadást visz Bécsbe a színházi világkiállításra, az ottani sajtó pedig nem győzi csodálni és dicsérni az együttes játékát, kultúráját, stílusérzékét. Paulay Bécsben a Bánk bánnal nyit, ezt követi a spanyol klasszikus Moreto Donna Diana (Közönyt közönnyel) című vígjátéka, majd Csiky Gergely A nagymama című műve, azután a kor nagy francia sikerdarabja, a Constantin abbé és Jászai Mari parádés szerepe, a Medea, végül, a sorozat megkoronázásaként Az ember tragédiája. Ez az egy hét Paulay pályájának leglátványosabb sikere, a művészi teljesítmény csúcsa. A következő év nyarán betegeskedni kezd, decemberre a betegség elhatalmasoAz--------aranykor direktora

dik rajta és 1894. március 12-én meghal. A búcsúztatók a megrendülés hangján szólnak pótolhatatlan művészi és színházvezetői érdemeiről. Ki tudja miért, a tokaji sókamara alkalmazottja, Paulay György 1842-ben elhatározza, hogy három fiát pesti rokonoknál helyezi el, és a fővárosban iskoláztatja őket. Ede ekkor hat éves. A Pesti Magyar Színház az ötödik évadját tölti. A gyermek Paulay Ede pedig 1843. augusztus 12-én vagy 13-án, majd október 20-án is ott ül a nézőtéren. Érett férfi korában is élő emléket őriz ezekről az estékről: „Gyermekkorom homályos emlékei közül most is élénken hallom azt a tombolást, pisszegést és fütyölést, melyekkel a közönség e derengő korba már nem való gyarlóságokat eltemette."— írja egy tanulmányában Döme Gergely két előadást megért Köcsmei sárkányára és a mindössze egyszer előadott Gaal József Vén sas című művére utalva. Az elemi iskola után gimnáziumi évek következnek, de 1852-ben erősebbé válik a színház vonzása, és Paulay tanulmányait megszakítva vidéki vándorszínésznek áll. Tanulja a „mesterséget", de nem csak a színészit: szervez, súg, titkárkodik. Nyilván ö a sok „bohém” közt a megbízható ember, aki közben már nagyobb feladatokra készül. 1860-ban a kolozsvári társulat tagja lesz, ahol már rendez, és darabfordításaival is találkozhatunk. A pesti Nemzeti Színház művészei ezekben az években szinte menetrendszerű következetességgel keresik fel nagy szerepeikkel vendégjátékra az ország minden nagyobb városát, elfogadható színvonalú társulatát. Jó alkalom a becsvágyó fiatalembernek, hogy megismerkedjék a legnagyobbakkal: Egressy Gáborral, Feleki Miklóssal. Ilyenfajta ismeretségre hivatkozik akkor is, amikor a korábbi sikertelen kísérlet után 1863 nyarán újra jelentkezik a Nemzetinél próbafellépésre, feleségével, a vidék elismert tragikájával, Gvozda- novits Júliával. A kritikák nem túl jók, a színház amúgy is zaklatott életének egyik kiélezetten nehéz időszakát éli, mégis szerződtetik őket. Paulay színészi képességeiről továbbra sincsenek jó véleménnyel, vezető művész aligha válhatott volna belőle, de 1868 márciusában a harminckét éves fiatalember első rendezői munkájaként a Hamletet állíthatja a Nemzeti Színpadára. Még ugyanebben az évben a nemrég alakult Színi Tanodában a súlyos beteg Tóth József helyett tanári megbízást kap (titkárként már a Tanoda

megalapításától kezdve tagja az iskola vezetőségének). A következő években ő rendezi a színházban a tragédiákat és a történelmi színműveket, tehát a megbízható alapműveltséget feltételező darabokat. 1872-ben a belügyminiszter (akihez ez idő tájt és még évtizedekig a színházügy is tartozik) öt küldi ki hivatalosan, hogy két hónapon át Bécstől Londonig tanulmányozza a színházi szervezeteket.

1873-ig töretlen a pálya íve. Ekkor, nem szakmai okból, inkább valami furcsa ugratás, félreértés miatt megveri a színház súgóját. Nem maradhat a színház rendezője. Egy évig, hogy nyugdíjjogosultságát elérje, színészként még fellép néhányszor. 1874-ben elhagyja vágyai Édenkertjét: nem tagja a Nemzetinek. A száműzetés évei következnek, de ez sem a kétségbeesés, a tanácstalanság, a tehetetlenség időszaka. Tovább tanít színiiskolában: ezekben az években készül keze alatt a pályára Ditrói Mór és Gabányi Árpád, Halmay Imre és Tóth Imre, a Nemzeti későbbi igazgatója, Gyenes László, a majdani első Lucifer, Márkus Emília és Somló Sándor, Csillag Teréz és Fáy Szeréna is, olyan művészek, akikre a következő években nagy mértékben támaszkodik az „aranykor" műsora. Ő szervezi meg, jórészt Prielle Kornélia köré, a Nemzeti tagjainak nyaranta vendégjátékokra kiröppenő társulatát. Újabb nyolc darabot fordít le, túlnyomórészt franciából, köztük Moliere A szeleburdi című vígjátékát. Másodszor is nekivág a nyugati színi világnak, tovább bővíti ismereteit. 1876 novemberében a Jókai Mór elnöklete alatt megalakuló Petőfi-Társaság alapító tagja és első pénztárosa. Számkivetetten társadalmi hátteret, biztos bázisokat keres, és ekkor erősödik meg kapcsolata a múlt és a jelen magyar irodalmával, amelynek néhány év múlva energikus és sikeres pártolója lesz. 1878 újabb döntő fordulatot hoz Paulay életében. Báró Podmaniczky Frigyes, aki 1875 óta a Nemzeti Színház intendánsa, Szigligeti Ede halála után alig néhány héttel Paulay Edét nevezi ki a „drámai szak” dramaturgjává, főrendezőjévé és teljhatalmú igazgatójává.

Az igazgató története itt kezdődik. Ekkortól nyílik alkalma, hogy mindazt, amit a pályáról tud, és amit elhivatottságának érez, megvalósíthassa. Színiiskolai órái nagy részét feladja, és hallatlan figyelemmel kezd bele az újfajta színjátszás meghonosításába: a régi egyéni alakítások helyett

77