Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)

1982 / 1. szám

A XX. század második esztendejében történt Budapesten. Az egyetem ifjú hallgatója felkereste idős professzorát a lakásán. A hetven esztendős, világhírű tanár, a keleti nyelvek tudója, kora egyik legismertebb magyarja: Vámbéry Ármin fogadta a fiatal Germanus Gyulát. Nem nagy örömmel: „Minek tanul keleti nyelveket? - kérdezte rezignálton. — Lehet maga becsületes ember anélkül, hogy egy kukkot tudna törökül. Sőt! Az indexet aláírom ... de engem ne zavarjon." Az alacsony termetű, magas homlokú, bicegő öreget (azidőben Anglia keleti tanácsadója) tisztelték tengeren innen és túl. Könyvei tucatnál több nyelven jelentek meg. öt kontinens újságjai közölték cikkeit. S öt kontinens riporterei írtak közép-ázsiai expedícióiról.

1832-ben született a Pozsony megyei Szentgyörgy városkában. Családja Bajorországból, Bamberg- ből került Magyarországra, a XVIII, században. Már itt született nagyapját Bamberger néven lajstromozták II. József hivatalnokai, őt pedig hosszú ideig Wambergernek nevezték. Édesapja - kevéssel fia születése után meghalt - a héber teológiát tanulmányozta. Édesanyja morvaországi származású. Óvta, szerette a testi fogyatékos, béna lábú gyermeket. Elhatározta, hogy tudóst nevel a fiúból. A dunaszerdahelyi protestáns elemi iskolába íratta. Azután a piarista gimnázium következett. A társalgás nyelve a latin. A fegyelem szigorú, klastromi. A tehetséges, szorgalmas A Gur-Emír mauzóleum kupolája, Szamarkand

fiú alig lakott többször jól, mint hetenként egyszer vagy kétszer. Anyagi helyzetét azzal enyhítette, hogy korán reggel csizmát tisztított a kolostorban. A szünidőben, üres zsebbel, szerencséjében bízva, Bécset is megjárta. Elhatározta: a nyelvek értője, kutatója lesz. Tizennyolc éves. A pozsonyi bencésekhez kerül. Előbb azonban a tandíjhoz próbált pénzt szerezni. Ezért házitanítóskodott. Hét nyelv oktatását vállalta a monarchia különböző városaiban. A török nyelvvel Szlavóniában kezdett foglalkozni.

Pesten - különösen télidőben — az Egyetemi Könyvtár olvasótermének gyakori vendége. Nevét már valamelyest ismerik a tudós körök. Felfigyelnek kitűnő nyelvtehetségére, s hogy Repiczky Jánostól, a pesti egyetem török nyelv oktatásával megbízott tanárától, önerőből szerezte török nyelvi ismereteit. Pártolói - ekkor és később — Vörösmarty Mihály, Arany János, Garay János, Kemény Zsigmond, Ballagi Mór, Reguly Antal, Deák Ferenc, Jókai Mór s mindenekelőtt Eötvös József. Vámbéry vágya Ázsiában a magyarok eredetét kutatni. Az utazás költsége gondot jelentett támogatóinak. S nem könnyű Törökországba az útlevél megszerzése sem. Vámbéry úti papírjait Eötvös József személyesen intézte. 1857 márciusában végül egy dunai gőzhajón elindulhatott Törökországba.

A dunai, majd a tengeri út, az érkezés a Boszporuszba különösebb konfliktus nélkül zajlott. A

kávéházakban ülő törököknek tetszett, hogy ismerte az irodalmi török nyelvet. Felolvasással, illetőleg a népi költészet idézésével érdemelt magának becsületet, s szerzett némi pénzt. „Sohasem tudtam reggel, hogy hol ebédelek, vagy hol vacsorázom - írja Vámbéry Küzdelmeim című könyvében. - A kalap helyett fezt tettem a fejemre, és elég rongyos is voltam, hogy kóbor felolvasónak tartsanak. A keleti csavargó élet minden kellemetességével teltek napjaim.” Szabad idejében olvasott, tanult. S eljárt a Café Flammba. Ez „a krími háború után találkozóhelye a minden nemzetiségű csalódott kalandornak, facér katonatiszteknek, bukott kereskedőknek, kétségbeesett emigránsoknak, politikai rajongóknak." Törökországi sorsában fordulat, amikor Daim pasa gyermekeinek házitanítója lett. A pasa új névvel „ajándékozta meg": Resid (Resit) effendinek nevezte. (A név magyarul: becsületes, józan, derék, jóravaló.) Az előny - egyebek mellett - Vámbéry szavaival: „Ily módon lehetségessé vált, hogy mint Resid effendi járhassak-kelhessek a török társaságokban.” 1859-ben Rifat pasa, a volt külügyminiszter házához került, mint a történelem, földrajz és a francia nyelv oktatója. „Akárha vezírnél, marsallnál, ha miniszternél vagy a szultán vejénél fordultam meg, mindenütt meleg szívességgel fogadtak, senki sem fürkészte társadalmi helyzetemet . . .”

Tuman-Aka mauzóleum, Szamarkand