Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-19 / 42. szám

Előnyös hát a dogmák 1

történelmet külön választani az egyháztörténettől és az elsőt is tanulmányozni, miután a másodikat tanulmányoztuk : az egyháztörténet kiindulási és támaszpontot szolgáltat a dogmák történetéhez, a dogmák története pedig szükséges betetőzése lesz az egyháztörténetnek, mert ennek segítségével hatolhatunk be annak legmélyebb értelmébe, és gyüjthetjük össze annak legfőbb tanulságait. A mi pedig a dogmalikát illeti, világos, hogy a dogmák történelme természetes bevezetésül és szükséges előkészítésül szolgál a dogmatikához. Egy dogma mély jelentésébe sehogy se hatolhatunk be jobban, semmi se értetheti meg. inkább annak fontosságát, semmi által se lesz felfoghatóbbá az a benső kapocs, mely azt más keresztyén tanokkal egyesíti, mint a dogma fokozatos fejlődésének és különböző kifejezéseinek tanulmányozása által, a melybe ez időről időre öltözött. Tehát az egyháztörténet és dogmatika közé kell helyezni a dogmák történelmét, mely az elsőnek befejezésül, a másodiknak pedig előkészítésül szolgál. Egy más szempontból a dogmák történelmét a biblica theologia és a symbolica közé is lehet helyezni. Igazán szólva a biblica theologia bizonyos oldalról és bizonyos értelemben már magában is dogmák történelme, mert a bibliai kijelentés történeti levén, fokozatosan haladó, mint minden, a mi fejlődik ide lent. E kijelentés két elemet foglal magába : i) egy objectiv elemet, a sajátkép úgynevezett kijelentést, az üdv történelmét, a tervet, melyet Isten megvalósít a világban az események folyását, Istennek természetfeletti cselekményeit, melyek arra valók, hogy előkészítsék, teljesítsék és bevégezzék az emberiség váltságát és a melyek mintegy folytonos keret és mint egy élő organismus sorakoznak és kapcsolódnak egymáshoz ; 2) egy snbjectiv és benső elemet, az inspiratiót, amely által Istennek szelleme kijelenti a prófétáknak és apostoloknak a természet feletti tények értelmét, melyek képezik lényegileg a kijelentést és megvalósítják az üdv tervét. Az üdv tanítása ép úgy fokozatosan haladó, mint történelme: két haladás, két egymásnak megfelelő fokozatos fejlődés van abban. Isten, kinek üdv tervei örök tervek, alkalmazkodik a haladás, fejlődés, egymásutánniság törvényéhez, mely ép úgy törvénye az emberi szellemnek, mint a történelemnek. Az objectiv és snbjectiv kijelentésnek közös kifejezése a Jézus Krisztus, ki egészben véve a legfőbb kijelentés és legfőbb kijelentő. Jézus azonban nem mondott meg mindent, mivel nem is mondhatott, minthogy úgy se érthették volna meg : haláláról és feltámadásáról csak tökéletlen módon szólhatott, mert azok még akkor nem mentek végbe és így nem is volt oly helyzetben, hogy az üdv tanát egész mélységében és kiterjedésében taníthassa. Csak a dráma utolsó jelenete után foghatjuk fel annak értelmét és horderejét; csupán Jézus halála és feltámadása után juthatnak el a váltság tervének teljes megértéséhez. Az apostolok tehát, kik e halálnak és feltámadásnak tanúi voltak, jobb helyzetben érezhették magokat, mint maga Jézus, hogy nekünk az üdv titkait tisztában és teljesebben kijelentsék. Jézus munkája, a mit egyedül ő végezhetett, az volt, hogy eljöjjön e világra, hogy nekünk megmutassa az atyát: ő élt, meghalt, feltámadott, tökéletes engedelmessége és önkénytes szenvedése által bevégezte válságunk munkáját, és harmadnapi feltámadásával e munkának elvégzését megpecsételte. Az apostolok missziója pedig, a mit egyedül ők végezhettek, az volt, hogy megmagyarázzák a megváltónak életétj halálálát és feltámadását. Van hát fokozatos haladás Jézus tanításában épugy, mint az apostolokéban. Bizonyos, hogy az apostolok tanítása mint csira már Jézuséban benne van; de tovább megy, részletesebb annál* Adjuk hozzá, hogy magában az apostoli tanításban is van haladás. Van fokozatos fejlődés az új-szövetségi kijelentésekben ép úgy, mint az ó-szövetségiekben. Az apostolok nagy előnye a próféták fölött abban állt, hogy az üdv tényei a történelemben máivégbementek, a helyett, hogy a jövő homályában lettek volna lepecsételve. De egyikre mint másikra nézve a szent Lélek kijelentései fokozatosan haladó kijelentések. Az apostolok szellemi nevelése egyszerre folytattatik benső életök tapasztalásai és azon nagy események látványa által, melyek körülöttük végbementek, minők a pogányok megtérése, Jerusalem lerombolása. A mely mértékben lehullanak zsidó előítéleteik, annál teljesebb mértékben fogják fel a kegyelem universalismusát és a keresztyén élet harmóniáját. Jakab még az evangelíomot az ó-szövetség szempontjából tekinti: ez rá nézve a szabadságnak törvénye, ő nem akarja azt, hogy a keresztyénné lett zsidók elveszítsék zsidó jellegüket. Jézusnak személye és munkája nem nagy helyet foglal el tanításaiban. Péter szinte az ó-szövetség embere, de ő nem a törvénynek, hanem a profetiának nézpontjara helyezkedik. Jézus Krisztus személye, munkája az ő beszédeiben nagyobb helyet foglal el, mint Jakabéban. Továbbá Péter egy különleges kijelentés folytán, megengedi, hogy a pogányok is részesülhessenek a váltságban, anélkül, hogy a Judaismusba lennének incorporálva.• A villámcsapás által megtérített Pál, mely őt a megdicsőült megváltó lábaihoz sújtja le, sokkal nagyobb érővel emeli ki a keresztyénség újdonságát és eredetiségét; ellentétbe állítja a kegyelmet és törvényt és tanában a központi és lényeges helyet a Krisztus munkájának és személyének adja. János végre, az a tanítvány, kit Jézus szeretett, az utolsó titkokat jelenti ki. Jézusban az örök Igét mutatja fel előttünk, aki kezdetben Istennél vala és aki Isten vala, ő szolgáltatja a szót minden isteni intézkedésekhez, azt magához az isteni élethez; és e szó a szeretet. A tübingai iskola; midőn az evangeliomi theologíát, az apostoli tan fejlődésének eme tényére irányozta, az egyház theologiájának kiváló szolgálatot tett. Sőt a mi több, nem csupán az apostoli theologia egészében állapíthatunk meg haladást, hanem az apostolok mindegyik tanításában. Ez kétségtelennek látszik Péter és Jánosnál. Nem oly világos a pogányok apostolánál. Sabatier az ő ctd'une histoire de la pensée de l'apotre Paula című rajzolatában nagyon messze látszott menni és következtetései méltán vonattak kétségbe. Azonban az általa felállított és védett thesisekben még is van valami igaz. Mindent összevéve, meg. van állapítva, hogy a biblica theologia egy nenie a dogmák történetének. Mindazáltal csupán az apostolok után záródik be az isteni kijelentések cyklusa és kezdődik a theologia kora; és az isteni kijelentések történelme között lényeges és gyökeres különbség van: egyfelől Isten, ki fokonként közli az emberekkel az üdv igazságait és ugyanakkor a váltság tervét megvalósítja a történelemben ; más felől az emberek, kik mindig jobban igyekeznek e tényeket és igazságokat elsajátítani és kifejezni. Azért ez első fejlődés marad a másodiknak forrása: az apostolok tanítása a fáklya, amelynek fényénél kell megítélni az