Prágai Magyar Hirlap, 1933. április (12. évfolyam, 78-100 / 3188-3210. szám)
1933-04-14 / 88. (3198.) szám
4 1968 április 14, péntek. Három szomorú történet a mosoly országából Monte-CaríHo, április. Három szomorú kis történetet mondok el innen az Amur-Partról, az örök tavasz, az örök vidámság, az őrök mosoly országából. * Három szomorúan mosolygó kils öregasz- szony nincs többé. Évtizedes látogatód Monté-Cári ónak. Nem jönnek többé az Aziur-Part- ra. Elutaztak a hosszú útra. Mintha összetartoztak volna, egy időben, csaknem egyszerre. Mintha összebeszéltek volna, pedii'g nem is ismerték egymást. Pár heti különbséggel hagyták itt az örök-tavaszt. Az örök-tavaszt, — örökre . . . A végzet, mely oly hasonlóan alapította életüket, halálukat is hasonlóvá formálta. ,* Bianca, a nyolcvanas évek híres olasz operaénekesnője, egy uralkodó barátnője volt, — ragyogó szépség. Fény-pompa vette körül. Az ő toaletjei kápráztatták Pari®, Róma eleganciáját, az ő vagyonokat érő ékszereiről írtak hasábokat a világlapok. Fogat- jairól hetekig beszéltek a társaságban, lovai Longchamups és Eton zöld gyepén vittek nagy dijakat el. ő volt negyven egynéhány év előtt a Mdstinguette, a Josephine Backer. Mikor a király meghalt, királyila-g gondoskodott Biankáról végrendeletében. Negyvenmillió aranyfrancot hagyott Biamcára. Bianca eljött Monte-CanLoba és — unatkozott. A „jen" jó szórakozás. Jó. de drága. Bianca eljátszotta utolsó eentimessjét is. Azóta a Casino kegydijából élt. Mindég itt Monte-Carloban. Jól ismertem. A hajdani szépségből, díva {királynőből lassanként nem maradt semmi. Csak a hitre. Egy öreg, komikus és szomorú figurájává vált az elegáns, nagyvilági Riviérának— Kis öreg, szomorú nőcske. Szomorú?... Mindig mosolygott, de milyen szomorú volt örök mosolygásával és — komikus. Feltűnő és ízléstelen, tarka ruháiban, festett hajával, fehérre kent arcával, ruzsos, keskeny ajkaival, feketére mázolt szemöldökével. Akik nem ismerték, kinevették. Most halt meg, nem rég, * Már ő sem él. Lady W! ... Is elköltözött örökre. Lord W . . az Egyesült Királyságok sötétkék tengerésztiszitii egyenruháját hordta. Szerelmi házasságot kötött. Egy angol főnemesi család szépséges fiatal virágszálát vezette oltárhoz. A Riviéra narancs- és mimo- zaligeteiben teltek a mámoros mézeshetek, a nizzai szegfűk, a monte-carloi rózsák között. Egy csónakkiránduláson történt. A verőfényes tavaszi napfény hirtelen megváltozott, i mit ez itt a Riviérán elég gyakori. Haragos j felhők gomolyogtak, hideg északi szél borzolta habos-tarajosra az előbb még játszi hullámokat. Felcsattant az eLső villám, meg- dördültek a menybolt ütegei s egyiik percről a másikra kitört a zivatar, — valóságos orkán. A szerelmes párnak már nem maradt ideje a biztos kikötőbe jutni. Egy szörnyű hullám felborította a parányi sajkát. A ladyt megmentették. — fiatal férjét nem. A lady nem lett öngyilkos, meg sem őrült. Nem. Csak soha többé nem tudta elhagyni Monte-Carlóit — és mindig a tegerparton barangolt, mindég egyedül, mindég kutatva. Keresve a távolt, a tenger végtelen kékjébe mélyesztve szomorú szemeit. Ő is mindég mosolygott, csak a szemei voltak mindég szomorúak, őt is megmosolyogták az idgenek. Olyan nevetséges volt, őrökké mosolygó orcáival, örökké síró szemeivel. — olyan nevetséges. Az ember sírni szeretett volna, ha látta. Egy kis villát bérelt, közvetlen a tengerparton, közel „ahhoz" a végzetes helyhez. Ott élt visszavonulva, egyedül, elhagyatva- Éve'k múltán eljárogatott a Cajfé de Paris egy csendes sarkába, — ez volt egyedüli szórakozása. Minden áldott nap pontban 3 órakor megjelent a Café de Parisban, ugyanannál a csendes sarokasztalnál foglalt helyet mindég, — több mint. negyven éven át. Vázában mindég virág állott megszokott asztalán, — a Riviéra virágai, mimóza és narancsvirág, szegfűk és rózsák. — az „ö" virágai. Egy kis Jábpárnát is mindég magával hozott. Hideg volt a padló. Folyton .fázott. A Riviérául — 'Nyáron a kánikulában i#. A A iharma/Jilk történet is ilyen rövid. A harmadik történet is ilyen szomorú. ♦ A báróné a hetvenes évek ipárlsi operatüzvéazéből kimenekült, a férje, a báró odaveszett. A bárónét erőszakkal kellett visszatartani, hogy ne rohanjon vissza az égő romok közé, megmenteni az urát. A báróné is veszélyes égési sebeket szenvedett, hónapokig feküdt betegen, élet és halál között. Amióta felépült, nagyon csendes hölgy lett. Éveken át mindig egész egyformán öltözködött. Rég divatjaim ült fehér estélyi ruhában járt állandóan, reggel is, — a hetvenes évek divatja szerint. Mindég ugyanazt a módéit csináltatta. Az utolsó gombig, az utolsó fodorig ugynannak kellett lennie, mint amit ama végzetes estén hordott. Hogy az Jaj! Elvégeztetett! — Én végig láttam az Eszme útját: A hozsánna ünnepét, a csókos árulást, „feszítsd meg őt“ — zenét s a kínok kínját a kereszthalálban. Teremtő szent Atyám, hát nincs igazság? Az ember ennyi csak: Közömbös, vagy gálád? Mért nem vertük szét Pilátus ház-falát, ha láttuk, hogy ül orgiát a gazság?! Némán kisértük f ö 1 a Golgotára... Nekünk is ennyi volt: színjáték az egész? Nem volt közöttünk senki oly elszánt, merész, hogy csak segítsünk is, ha szenved, árva! Hová megyünk most 1 e a Golgotárul? Hogy birja el a lelkifurdalást szivünk? Keresztnél több a bűntudat, amit viszünk: Ki meg nem vall, rosszabb, mint ki elárul! • Rosszabb vagyok, jaj, a megtért latornál! ő boldogultan Véle vacsorázik, az én orcám meg könnyben-vérben ázik s ha éhezem, morzsát szedek a tornál! ura megismerje. Az ura, aki akkor „megmenekült", keresi, de nem találja meg őt, a feleségét, ő tudja, hogy él és hogy mindég, de mindég keresi őt. Régmúlt divatu estélyi ruhájában mindenki megmosolyogta. Hogy 5 mosolygott-e, vagy sem, — nem lehetett tudni Arcát sen- kisem látta. Sűrű fehér fátyol borította mindég. Mert a tűzvész elégette az arcát. Arca eltorzult, a felismerhetetlenségig. Azért járt mindég sűrűn fátyolozva, de ugyanabban a ruhában, mint akkor, ihogy a férj© isimerje fel azonnal, ahogy „találkoznak". A ruhájáról — mert az arcáról, nem lehet. A férje, akiről ő tudta, hogy mindég „keresi". Most már egymásra találtak ők is. * Van még egy negyedik történetem is. Nem is történet, csak egy kis pillanatfelvétel. Éveik hosszú során át járt ide minden szeNem én, Judás ment csókkal (jelébe, Péter tagadta meg a vésznap hajnalán! Én is? Mit tettem én?... A bűnöm az talán: nem hulltam holtan a kereszt tövébe! A durva fáról egy kérdés mered le: Milyen lesz életünk? — Miénk a jog, tudás s nyomunkba les mindég az éhes árulás és bújhatunk a föld alá remegve! „Egy kis idő, — hisz mondta, — s láttok engem". De hisz halott! Hallottam végső sóhaját: „Oh Éli!"... Még ő is korholta az atyát, Ki támaszt hát hitet az én szivemben?! Csak kullogunk a Golgotán le, vissza... De nézd: Nem ujjong győzelmén a pribék!... De nézd; Uj napsugárban ébred a vidék s a vért, a könnyet a föld fölissza! Tamás, ne fertőztesd ujjaddal sebeit! Vállalni kell, ha kell az élet nehezét s ha egy igét, egy szívvel szórunk szerteszét, akármi bősz a bűn, legyőzi büszke Hit! zonban két idős hollandi hölgy. Testvéreik volták, ikreik. Nagyon hasonlítottak egymásra « nagyon szerették egymást. Hollandi nemzeti viseletben jártak, széles szoknyában, magas derékkal, hollandi főkö tővel. Mindenki ismerte és mindenki szerette őket. Nekik is mindenkihez volt egy szíves mosolyuk, egy kedves szavuk. Ez évben csak ’az egyiket látom. Nagyon szótalan g nagyon szomorú. .A És egy vidámat ráadásul, legyen happy* endl Egy ur beszéli: — Most egy kitűnő játékszisztemám van. — ? ? — Ha párosszámra akarok tenni, akkor — páratlanra teszek — és ha páratlanra gondoltam, — akkor a párosra játszom! — Ez, mindég beválik! erősen érezhető volt a nagy cseh humanistának, Komenskynek a hatása, aminthogy a 18-ik század elején Wurzel pietizmusa, később pedig részben a racionalizmus vert gyökeret. A 17-ik század végén a késmárki líceumra nehéz napok következtek és csupán a szepe- siek áldozatkészségének, meg a rektorok és tanítók állhatatosságának köszönhető, hogy a súlyos 1674. esztendő után, nyolcévi szünetelés után, 1682-ben, Eckehardus Pál rektor igazgatása alatt — aki sziléziai emigrációból tért vissza — a líceumot újra megnyithatták. A nehéz napok periódusa ezzel még nem zárult le, végre 1781-ben II. József türelmi rendelőié hozta meg az iskola .nyugodtabb periódusát. A 18-ik' század rektorai közül kiemelkedik Bohus György, aki több történelmi müve között latin nyelven kiadta Szepes-megye leírását. Különösen a természettudományokban vált ki ifj. Buchholtz György, míg Söhwartner Mártont 1797-ben a pesti egyetemre hívták meg a diplomatika tanárának, egyúttal pedig az egyetemi könyvtár igazgatásával bízták meg. Tizenkétezer kötetet kitevő könyvtárát a késmárki líceumra hagyta és ezenkívül 15.000 forintos alapítványt tett. Egyike a legnagyobb adományozóknak volt Jóny Tivadar, az iskola növendéke, aki félmillió koronát és 16.000 kötetes könyvtárát hegyit a ax iskolára. Jeles topografus és mineralógus volt Ganersich Keresztély, a Magas Tátra szenvedélyes kutatója, aki két kötetben irta meg szülővárosának, Késmárknak történetét és nevezetességeit. Igen jeles férfi volt mé|j Mauksch Tamás konrektor, a későbbi bértfai, majd ezalőki lelkész, aki minit botanikus és meteorológus tűnt ki és jelentős tudományos munkája a Magas Tátra flórájának és a Sze- pesség klimatikus viszonyainak kutatásában állott. A 18-ik és 19-ik század fordulóján működött az intézet élén Genersich János, akit 1823-ban a bécsi evangélikus teológiai fakultásra hívtak meg. Történelmi, pedagógiai és filozófiai munkái kiválóak és lelkes híve volt a filantropdzimusmak, meg a neohuananizmus- mak. A 18-ik század közepén, 1774-ben súlyos fordulat következett be a késmárki evangélikus líceum életében. A kormány megtiltotta a városnak, hogy a közadókból evangélikus iskolát tartson fenn- Ebben a kritikus időben az evangélikus egyházközség, amely ilyen módon az iskola egyedüli patrónusa tett, a szepesi nemesség és polgárság hatékony támogatásával közgyüjtesőket tartott: hatalmas összegek és mindenféle adományok érkeztek az iskola és az Aluimnemin számára, mert az egész Sze- pesség értékes közös kincsének tekintette híres iskoláját. Ilyen módon a Szepesség népének önkéntes támogatásával uj virágzás, korszerű reformok, újjászervezések és fejlődés periódusába került az iskola. A patronálna rendkívül élénk tevékenységet fejtett ki, mely nemcsak az iskola anyagi ügyeire vonatkozík( hanem irány tadó befolyást gyakorol a tanítási tervre, módszerre és didaktikára, fölügyel a tanárok és taniványok fölött, javaslatokat tes* és gyakorlati értékű tanácsokat ad. Az iskola látogatottsága is egyre növekszik és ütemesük a Szepessógről, hanem messze vidékekről gyűllek egybe a tanítványok. A patronátius m ost már megtel előbb otthon t kívánt adui az iskolának, mert az addigi épület már nem felelt meg rendeltetésének és így emelkedett fel a késmárki líceum mai masszív, imponáló épülettömbje. Amikor 1781-ben József császár türelmi pátense megjelent, a protestáns iskolaügyre is jobb idő következett. Miután a patronátus már a Mária Terézia alatt kibocsátott Ratio Edu- catiouis alapján igyekezett az iskolát a korvi- szonyofchoz alkalmazni, elérkezettnek látta az időt arra, hogy régi tervét megvalósítsa és a latin iskolából nvagasabbfoku iskolát alapítson, amelyben a filozófiának, teológiának é« a jognak is vaunak tanszékei. A Szepesség újbóli jelentékeny áldozatokkal járult a kulin reálhoz és igy 1787-ben a filozófia, 1801-beoj a teológia és 1805-ben a jog tanszéket kapott. Akkor kapta az intézet hivatalosan a líceum elnevezést és főiskolai jellegűvé vált, amelyet 1859-ig meg is tartott. Az uj formában szejv vezeti. intézet négy gimmV/.iális osztályból,, amelyek mindegyükében két évfolyam volt Négyszáz éves a késmárki gimnázium Késmárk, április 13. A Szepesség iskolái ezeréves múltra tekintenek vissza. A szepesi káptalan templomát már Szent István kezdte építeni, az okmányokból pedig tudjuk, hogy 1072-ben már fennállott a szepesbélai paróchia és 1090 körül virágzott a késmárki kolostor, amelynek épületéből később a Thököly-várat alapították. Mivel abban az időben kizárólag az egyház tartott fönn érdeklődést, minden kolostor és káptalan iskolával volt egybekapcsolva, tehát a Szepességen már abban az időben, mikor a kereszténység a régi Magyarország területén terjedni kezdett, virágzó iskolák i voltak. Egy régi okirat egy szepesbélai tani- j tóról emlékezik meg 1206-ból, áki költői hajlamú pedagógus lehetett, mert megénekelt egy tolvajt, aki a templomból három kelyhet és két osztenzóriumot lopott el. A történet- irás szerint a szepesi káptalan iskolájának már a 13-ik század előtt léteznie keltett. A 26 szepesi városban, amelyek akkor már fráter ni tűst képeztek, meg volt szintén a paro- ehiális iskola. A polgári élet fejlődésével létrejöttek az egyházaktól független városi iskolák, amelyekben világiak tanítottak. Ezeket a Szepességen Schreibsohuile-oak nevezték, mert a tanítványokat különösen levelek önálló fogalmazására és üzleti iratok szerkesztésére tanították. Emellett általános érdekű földrajzi, technikai, természet rajzi és történelmi ismereteket tanítottak. Később a latin nyelv tanítását iis bevezettek (quadrivium), amitől kezdve Lateinschule volt a nevük és amivel a gimnázium alapját vetették meg. Ilyen ma- gasabbíofcu isiről a hamarosan kifejlődött Késmárkon, majd pedig Lőcsén. A reformáció után minden szepességi községnek meg volt az iskolája. A kisebb községekben a kántor és orgonista egyúttal tanító is volt, a nagyobb iskolákban azonban külön Sebül rektor működött, aki a magasabb osztályokban is tanított. A német anyanyelv intenzív művelése következtében különösen az evangélikus iskolák jutottak a Szepességen nagyobb jelentőségre. Miután itt az oktatás az anyanyelven folyt, a tudás nemcsak a kiváltságosok birtokába jutott, hanem közkincs- cső vált. A Brodschule-kon kívül, amelyek a mai elemi iskoláknak feleltek meg, voltak a latin iskolák, amelyekben a triniuson és quadriviumon kívül a hét szabad művészetet is tanították, először Melanchtoo módszer© szerint, azután a Trotzendorf-Stuirm-féle módszer alapján. Egyes iskolákban magasabb stúdiumokkal is foglalkozták és teológiát és filozófiát is tanítottak. Ezek között az iskolák között, amelyek messze meghaladták a közepes fokot és a humanizmusnak, meg a protestantizmusnak bástyáivá váltak, a késmárki emelkedett vezető szerepre, amit négyszáz esztendőn keresztül meg is tartott. Ez az iskola nőtt össze a legbensőbben a szepesi németség kulturális életével és már szervezeténél fogva igen sokoldalú kapcsolatiban állott és áll ma is az összes szepességi városokkal és községekkel. Viszont a szepességiek egyetlen iskoláért se hoztak annyi áldozatot, mint a késmárki evangélikus líceumért. Az iskolát Leudischer György akkori késmárki lelkész ösztönzésére -már 1533-ban megalapították, úgy hogy ez az iskola az idén ünnepli fönnállásának négyszázéves fordulóját. Első rektorai között találjuk Sommer Jánost, Krossenszky Erazmust és a híres Stöckel Leonhardot, akik mindhárman Luthernek és Melanoh tonnák voltak tanítványai Witten- bergben és éppen ezért a késmárki líceumot Melanchtoin tanítási módszere alapján szer vezték meg. Valláson, latinon és görögön kívül retorikát és matematikát is tanította®, amint azt Mélának tón módszere megkívánta. Lám Ambrus rektorságának idején, 1583 1594 között a Trotzen dorf-Sturm módszert alkalmazták. Már Lám réktorsága idején meg van az intézetben az aluimneum áldásos intézménye, amely még ma is fönnáll s a Sze pességnek legjelentékenyebb diákszooíális berendezése. Már az első időkben nagyon olcsó pénzért látták el a diákokat az Alum neumlban, sőt a teljesen szegény gyermekek ingyen ellátást kaptak- A protestantizmius és az iskolaügy mecénásai számos nagylelkű adománnyal vetették ímeg az Alummeum alap ját és segítették évszázadokon keresztül a líceumot is, hogy fennmaradását biztosítsák. A 17. században az iskola olyan nagy mértékben fejlődött, hogy a szepesi községek részére nemcsak tanítókat, de lelkészedet is kiképzett. Ennek a századnak a tanítói köziül különösen Fröhlicli Dávid emelkedik ki, korának egyik legnagyobb matematikusa, aki 1630—1640 között tanított az iskolában. Frpb iLch nemcsak mint kiváló tudós, hanem mint a Magas Tátra föl derítője is nagy hírnevet szerzett. 1630-ban adta ki a híres Lőcsei Kalendáriumot, amely népszerű formában ismertette a Szepességen a korszerű tudományos és művészi kérdéseket. Fröblich latin- nyelvű földrajzkönyve a Szepességről több ériékes adatot közöl. A 17. század végén az iskola szellemében „Sí non e verő , . .!" Dömény László. SZIKLA Y PERENCt LEFELÉ A GOLGOTÁN
