Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-28 / 196. (3009.) szám

1932 augu»ttu3 28, vasárnap ^RAICM-MAG^^FTTRIigP Berlin, augusztus 27. A következő három napban a német politika malmai gyorsan fognak őrölni és előreláthatólag megtörténik a döntés mindazokban a kérdésekben, ame­lyek az utóbbi hetekben a német belpolitika előterében állottak. A Papen-korinány há­rom nap óta, permanensen ülésezik, idejének javarészét a gazdasági program kidolgozása foglalja le. A kancellár az utóbbi napokban hosszab­ban tanácskozott a német ipar vezetőivel, be­vonta a Birodalmi Bank elnökét, Luther dr.-t is és együttesen hányták-vetették meg a kor­mány által tervezett gazdasági reformokat. Vasárnap, hétfőn és kedden megtörténik te­hát a döntés úgy a legfontosabb gazdasági, mint a politikai kérdésekben is, az optimis­ták szerint pedig csütörtökig eldőlnek a nem­zeti szocialisták és a centrum között folyó koalíciós tárgyalások, amelyeknek eredmé­nyétől igen sok függ. Elsősorban egy parla­mentáris rezsim lehetősége Poroszországban, azon túlmenően azonban a birodalmi kor­mány parlamentáris létének és újjászervezé­sének kérdése is. Hitler és a centrum közeledése A birodalmi gyűlés kedden tartja alakuló ülését és a belpolitika domináns kérdése eb­ben a pillanatban, hogy megtörténik-e a biro­dalmi gyűlés feloszlatása nyomban a formá­lis megalakulás után, vagy pedig kiformáló­dik a lehetősége egy nemzeti szocialista— centrum-párti koalíciós kormányzásnak. Kor­mánykörökből nyert információk szerint ezek­re a kérdésekre a keddi birodalmi ülés még nem fog feleletet adni, mert Papén kancellár minden valószínűség sze­rint az első formalitások lebonyolítása után elnapolja az ülésezést. Az elnapolás névleges oka a közbejött né­met katolikus-nap lesz, amely miatt egy hétig szünetelni fog a birodalmi gyűlés, tehát csak egy hét után kerülhet sor a legfontosabb belpolitikai kérdések elintézésére. A nemzeti szocialistáknak határozottan köríven iái ez a halasztás, mert közben időt £ppye>rnek a centrummal való tárgyalásokra és esetleg meg tudnak állapodni a birodalmi gyűlés uj elnökének személyében. Ezenkívül figyelemreméltó az is, hogy az utóbbi napokban úgy a nemzeti szocia­lista pá-rt, mint a centrum lényegesen vál­toztattak eddigi magatartásukon és most mindent elkövetnek, hogy a birodalmi gyű­lés feloszlatását elhárítsák. Nem lehet előre Mini, milyen eredménye lesz e két párt együttes akciójának, nem kétséges azonban, hogy papén kancellár min­den eshetőségre felkészülve magával hozza Neudekből a birodalmi elnök házl-el őszi a ló dekrétumát. Papsa hárö??i rcapfa Berlin, augusztus 27. Az illetékes mi misz­tériumokban ma délelőtt elvégezték az utol­só'simításokat a kormány gazdasági prog­ramnyilatkozatán, amely délután a minisz­tertanács elé kerül. Papén kancellár még este Mmisterbe utazik, ahol vasárnap dél­ben a w-estfáiiai paraszt.szövelség kongresz- szusán ismertetni fogja a kormány gazdasá­gi programját, amelynek fontosabb pontjai­ról és rendelkezéseiről eddig még semmi pozitívum sem került a nyilvánosságra. A kombinációk említést tesznek arról, hogy a kormány az eredetileg tervbe vett kéaiy- szerköi'.losönt elejtette és ehelyett vagvon- déasniát fog élet beléptetni, amely alól azonban mentesíti a, mezőgazdaságot és az ipart. Hir szerint szó van a lakbérek álta­lános 12 százalékos csökkentéséről is. Papén kancellár a pinogramnyila'tkozat felol­vasása után vasárnap este visszatér Berlin­be. ahonnan hétfő este utazik Neudekbe a birodalmi éÍJnökhöz. Papén referálni fog az elnöknek a kormány gazdasági programjáról, ismerteti azt minden részletében, azután pedig jelentést tesz a belpolitikai helyzetről. Valószínű, hogy Hindenburg a kancellár előterjesztésére már most aláírja a kor­mány álltai megfogalmazott uj szükiségren- Ictek némelyikét. PaípeiKie! együtt Meisner dr. államtitkár, (ieyl belügyminiszter és SchiekTier tábornok hadügyminiszter vesz részt a neudeki elnöki kihallgatáson. Az Ullsteiu-ügynökség értesülése szerint a kormány gazdasági nyilatkozatának vezető gondolata az, hogy a gazdaság fellendítése ér­dekében eddig alkalmazott módszerek elégte­lenek voltak s a kormány ezért az uj finanszírozási tervek egész sorozatát fogadta el, amelyek messze túllépik az eddigi gazdasági politika kereteit. A programban a tervezettnél nagyobb mél­tánylásra fognak találni a. magángazdasági szempontok, arai nemzetközi gazdaságpolitikai vonatkozásban azt jelenti, hogy Németország nem fog százszázalékosan el­zárkózni a külföldi behozatal elől. A közmunkák finanszírozására a kormány egy uj vagyondézsma bevezetését határozta el, amely alól azonban kivonja az ipari és a me­zőgazdasági üzemi tőkéket. Stuttgart, augusztus 27. A nemzeti szocia­listák éti a centrum tárgyalásairól írva megál­lapítja a Deutsche Volksblatt. hogy a két párt nem régimódi koalíciós kormány megalakításá­nak gondolatával foglalkozik, a megegyezés alapját azonban az újabb kí­sérletezések folyamán sem sikerült ezideig megtalálni. A centrum továbbra is kívánja, hogy a nemzeti szocialisták bevonulhassanak a kormányba, előfeltételként azonban azt szabija meg, hogy Hitlereknek garanciát kell nyiujtaniok az alkotmány respektálásá­ra vonatkozóan. Kerrl tiltakozik Berlin, augusztus 27. A porosz országgyű­lés elnJöke, Kerrl éleshaugu tiltakozó leve­let intézett Papén kancellárhoz a porosz kormány közigazgatási intézkedéseivel kap­csolatban, Megállapítja Kerrl e levélben, hogy a BraundvOrmányt azért mozdították Csizi Jód Bróm Fürdő ajánljuk mmaazon betegségeknél, bot a jód es a btóm indikált. Olcsó pausál árak! Kerjen prospektust. Fűrdöigaxgatóság, Cn -kupéié. el a helyéről, mert Poroszországban az álla­potok tarthatatlanokká váltak, a mostani ál­lapotok azonban nem kevésbé larthalatla- nok. Türhetetlennek tartja, hogy a kor­mánybiztosi rezsim a porosz országgyűlés teljes kikapcsolásával végezzen törvényhozó munkát. Kerrl levele újabb bizonyítéka a nemzeti szocialista párt ama törekvésének, hogy Poroszérszágban megszerezze a hatal­mat. Berlin, augusztus 27. A politikai terror elleni szükségrendelet alapján a berlini rendőrség tegnap szeptember 2-ig betiltotta a Berlin am Morgen című kommunista lap megjelené­sét. Berlin, augusztus 27. Megbízható hírek sze­rint a oentrum egyik bizalmi embere Neu- dekibe utazott, hogy Hinden.burg elnöknél tájékozódjék a birodalmi kormány átszerve­zésé n ek kérdésé rö 1. Pénzhimieiésre ítéltek egy magyarországi piarista tanári, aki egy szlovenszkói községben a hívek résére misézett szülök értekezlete permaneneiába lépett és ké­szek a kulturbotránnyá fajult ügyet az iskola­ügyi miniszterhez, szükség esetén pedig a köz­társasági elnökhöz terjeszteni. — hk. — Pozsony, augusztus 27, (Pozsonyi szer­kesztőségünk telefon jelentése.) A Nyitja mel­letti Asakürt községben Csulák plébános nyugdíjaztatása óta betöltetlen a plébánosi ál­lás. A plébániára adminisztrátorként egy köze­li falu papját nevezték ki, aki azonban nagy elfoglaltsága miatt csak nagyritkán misézett Asakürtön. A múlt héten egy odavaló gazda papfia szabadságra érkezett szülőfalujába és a falusiak fölkérésére szentmisét szolgáltatott az asakürti katolikus templomban. Az asakürti születésű papot, aki piarista tanár egy magyar- országi gimnáziumban, följelentés folytán a já­rási hivatal pénzbüntetéssel sújtotta, mivel a budapesti csehszlovák követség a pap útleve­lébe beirta, hogy Csehszlovákiában munkát nem vállalhat és a csehszlovák hatóság munka­vállalásnak!?!) tekintette az egyházi funkció elvégzését. Kormáiybizlos Éterül Kasra élére! Kassa, augusztus 27. (Kassai szerkesztősé­günk telefonjelentése). Már több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a kassai polgármes­teri állás betöltése kérdésében nagy differen­ciák vannak és a pártok nem tudnak egymás­sal megegyezni a polgármester személyére vo­natkozólag . Ugyancsak nagy nézeteltérések vannak az alpolgármesteri állások kérdésében is, ahol a szociáldemokraták és a nemzeti szo­cialisták vannak éles ellentétben. Egyik kas­sai lap szerint ezen ellentétek miatt illetékes körök elhatározták, hogy kormánybiztost ne­veznek ki Kassa élére, eddig azonban még nem történt döntés a kormánybiztos személyére vonatkozólag. Mindenesetre a hirt fenntartás­sal kell fogadni. sőt gyalog is, mint az ukrán tagozat.beliek közül. A magyar diákok nagy csapata járt be vi­dékről s ezek legtöbbje nem a vasúti állomás közelében lakik, hanem igen sok esetben 2—3 órai járóföldre. Csak a nyílt rosszakarat láthatott abban sé­relmet, hogy az elenyészően csekély számú ukranizált ruszin diákok, akiknek államilag ja­vadalmazott internátusuk van. délután hallgat­ták az előadásokat. Ezek az áskálódok azonban nem pihentek, amig csak nem sikerült az ungvári országos hivatal iskolaügyi referátusán kieszközölniük, hogy a most kezdődő tanévben a magyar osz­tályok növendékei délután nyerjenek tanítást. Az intézkedés hírére a szülők szerdán dél-1 után a beregszászi református egyház tanács­termében nagyszabású tiltakozó gyűlést- tartot­tak s itt a legerélyesebben állást foglaltak a tanítási rend tervezett megváltoztatása ellen. Tiltakozásukat memorandumba foglalták és j kiildöttségileg juttatták el Szlávik dr. ungvári ] iskolaügyi referenshez. Ortutay Jenő görögkatolikus esperes, Bereg-, szász polgármestere vezette a deputációt s ha­tározott szavakkal tolmácsolta a magyar szü­lők kérelmét. Szlávik dr. azonban kategorikusan kijelen­tette, hogy a magyar osztályok délutáni tanítása elinté­zett tény és ezen változtatást eszközölni nem fog. A szülők küldöttségének eredménytelenül kellett távoznia. A rideg elutasítás Ruszinszkószerte nagy megütközést keltett a magyarság körében és a Setiltották a kG’iisifty&átlok egyik csehországi nspgyüiését Prága, augusztus 27- A Krém-tér melletti Mar-kowitzban a cseh iparospárt népgyiiléű hívott össze s ezen a koalíciós pártok szó­nokait is szerepeltetni akarta. A kremsieri kerületi főnök azonban betiltotta s a tilal­mat akkor sem vonta vissza, amikor az egybehívok és a koalíciós pártok szónokai fölajánlották a kezességet a rendfenntartá­sért. Cegléden akarják elhe­lyezni az aradi vérímmk hamvait Cegléd, augusztus 27. A városban mozga­lom indult meg az aradi vértanúik hamvai­nak odahozatalia érdekében. Mint ismeretes, a tavaszi nagy erdélyi áradások a varianuk sírját kimosták és emiatt a vértanuk csontjai nincsenek biztos helyen elhelyezve. A ceglé­di mozgalom vezetői kérvényt intéztek a ma­gyar kultuszminiszterhez, hogy a romániai magyar követség utján járja ki, hogy az aradi vértanuk hamvait szákátsák át Magyarország­ra és a vértanuk uj nyugvóhelyéről a ceglé­diek kivannak gondoskodni. íz Angol Bank tafistényzé- jénak amerikai tárgyalásai Newyork, augusztus 27. Az amerikai nyil­vánosságot élénken foglalkoztatja az Angol Bank kormányzójának, Montaguc Normannak a tárgyalásai az amerikai gazdasági élet vezé­reivel. Újabb hirek szerint Normann kormányzó titkos konferenciát tartott a fiatalabb Mor- irannal. Amerikai utjának célja állítólag mora­tóriumot szerezni Anglia amerikai adó- Urnáira és esetleg bevezetni a tárgyalásokat az adó-.-á- gok összegének leszállítása kérdésében. Vagyondézsma, közmunkák és a lakbérek leszállítása a német birodalmi kormány gazdasági programján Nagy érdeklődés várja Papén kancellár münsteri programbeszédét - Még mindig nem bizonyos, megtörténik-e a birodalmi gyűlés feloszlatása Hindenburgnál lesznek a döntő tanácskozások ____7 ■■ ■■■iniiiwni«iiiiiTTniwiiirmiirr«n-| n—n i——rí—ifimrrm—i-----1 nTma—rmm-n---------­A r uszínszkői magyarság üyaüf i riáSiimRáziumában, Beregszászon elrendelték i magyar növendékek délutáni tanításit \ & értekezlete erélyesen tiltakozott a méltánytalanul mesvéüeztafott tanítási rend ellen — Küldöttséget menesztet­tek m isko iáfigyi referenshez és az ískolaügyi miniszterhez föifiehbeznek Beregszász, augusztus 27. (Saját tudósítónk jelentése.)' Ruszinezkó kisebbségi magyarságá­nak külön, saját középiskolája nincsen. A kor­mány szereti ugyan a beregszászi állami reál- gimnáziumot úgy föltüntetni, mintha az Kár­pátalja magyarságáé lenne, de ezt csak az is­kola-politika demokratikus látszatának kedvé­ért mondják, mert a valóság az, hogy abban csak párhuzamos magyar osztályok vannak. A magyarságnak ebben az állítólagos intéze­tében a magyar tanulóifjúság és tanári kar csak másodrendű szerepet játszik. Az intézet vezetése más kézben van. a magyar diákok ér­deke pedig csak akkor jön tekintetbe, ha az ukranizált ruszin növendékek minden kényel­me -és előnye, biztosítva- van. A magyar növendékek száma majdnem négy­szeresét teszi a ruszinokénak. Az elmúlt tanévben 450 magyar diákkal szem­ben csak 149 ruszin-ukrán tanuló volt. az inté­zetben. A magyar ifjúság mégis minden ked­vezményből ki volt zárva. A kormány egyetlen fillér adománnyal sem támogatta a magyar ifjúság szociális és kul­turális intézményeit, ellenben az ukrán in- ternátusnak 64 ezer koronát juttatott. Egy előnye, egy kedvezménye volt csupán a magyar ifjúságnak. Számbeli többségét mél­tányolva. a tanítást úgy osztották be eddig, hogy a magyar diákok délelőtt látogathatták az előadásokat, mig a ruszinok és ukránok dél­után részesültek oktatásban. Ez a beosztás azonban a dolgok természetes rendjét jelentette, nemcsak azért, mert a számbeli többség a ma­gyar diákok javára mutatkozott, hanem főleg azért, mert a magyar osztályok'növendékei kö­zül sokkal többen jártak be vidékről vonaton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom