Prágai Magyar Hirlap, 1927. április (6. évfolyam, 76-99 / 1410-1433. szám)

1927-04-28 / 97. (1431.) szám

1927 április 28, csütörtök. Darányi Ignác meghalt Budapest, április 27. (Budapesti szer­kéz tőségünk telefonjelentésie.) Puszteszent- györgyi és tetétleni Darányi Ignác, volt föld* nevelésügyi miniszter ma hajnalban 78 éves korában Budapesten szivszéíiüdés következ­tében hirtelen elhunyt Darányi ugyan már a tegnapi nap folya­mán rosszullétről panaszkodott de roaszullé- tének maga sem tulajdonított nagy fontossá­got s este még a legjobb kedvben bucsuzott el hozzátartozóitól. Heggel azután inasa halva találta ágyában. A halál minden valószínűség szerint hajnalban következett be szivszélhü- dés következtében. Darányi Ignác a háború előtti években jelentős szerepet vitt a magyar politikai élet­ben. Közéleti szereplését már kora fiatalsá­gában kezdte. Budapesten született 1849 ja­nuár 15-én, középiskoláit s egyetemi tanul­mányait is a székesfővárosban végezte. 1873- ban letette az ügyvédi vizsgát s alig két esz­tendőre rá már az országos ügyvédvizsgázta­tó bizottság tagjává nevezik ki. 1876-ban be­választják a főváros törvényhatósági bizott­ságába, ahol a jogügyi és később a pénzügyi bizottságban fejtett ki kiváló működést. 1881-ben a főváros I. kerülete szabadelvü- párti programmal beválasztotta a parlament­be, amelynek 1918-ig tagja volt. 1893-ban az országos szabadelvüpárt alelnökévé válasz­totta, 1895-ben a képviselőház alelnöke lett Ugyanez év november 2-án a Bánffy-kabinet- ben a földmivelésiigyi tárca vezetésével bíz­zák meg. Ezt a tárcát 1903-ig még két kor­mányban töltötte be: a Széli-kabinetben és Khuen-Kéderváry kormányában. Közben el­nyeri a valóságos belső titkos tanácsosi méltó­ságot, majd a Khuen-Héderváry kormánynak 1903 novemberében bekövetkezett felmenté­sével ő is megválik tárcájától s ez alkalommal a Lipót-rend nagykeresztjével tüntették ki. Ezenkívül számos külföldi nagy kitüntetést is kapott A református egyházi életben is vezető szerepet vitt: 1896-ban a komáromi egyházmegye gondnokává, 1902 áprilisában pedig a dunamelléki református egyházkerü­let főgondnokává avatták fel. Számos törvény és egyéb a földmívelés érdekében tett maradandó alkotás tanúsko­dik miniszteri tevékenységéről, melynek legkimagaslóbb momentuma a munkáskér­dés rendezése. Az 1898. évi II. törvénycikkel a munkaadó és a munkás viszonyát a gya­korlati életnek megfelelő módon rendezte s hogy ebben a dologban Darányi milyen he­lyes utón járt, mutatják azok az intézkedé­sei, amelyeket az 1897. évi aratási sztrájk megszüntetésiére nézve tett s amelyek az or­szágot nagy közgazdasági válságtól mentet­ték meg. Mutatják továbbá azok a népkönyv­tárak és községi alapok, munkásszövetkeze- tek is, amelyek mind az ő kezdeményezésé­re létesültek. Ugyancsak a munkáskérdés megoldására irányult az 1900. évi ÜVL tör­vénycikke is, amely a gazdasági munkás- és cselédségéiyző pénztárt létesítette az elag­gott munkások és cselédek támogatására. Figyelemre méltók továbbá a ruszin nép helyzetének megjavítására tett intézkedései, amelyek szerint a ruszin népet olcsó bérle­tekkel, tenyészállatok ingyenes kiosztása és a lelkészek és tanítók ingyenes oktatása által gyámoJitja és Beregiben a, ruszin ügyek ellá­tására állandó miniszteri megbízottat tart. 1902-ben a székely kérdés rendezésére mi­niszteri bizottságot szervezett. 1918 óta visszavonult a politikai élettől s kizárólag a református egyházi életnek szentelte munkásságát. Csak a felsőház ülé­sein vett részt az utóbbi időkben, amelynek, mint a református egyházkerület főgondno­ka, hivataliból tagja volt. Halálára már ré­gebben elkészült, ugyannyira, hogy maga szerkesztette meg a gyászjelentését is s ma­ga tett meg minden intézkedést temetésére vonatkozólag is. Utolsó akarataiként többek között hangsúlyozottan kifejezte azt a kíván­ságát, hogy temetésén ne legyenek világi szónoklatok. Darányi halálával a régi magyar politi­kai élet egyik kiváló alakja tűnt el örökre, akinek fenti szűkszavú életied rámáiból is ki­világlik, mily fontos szerepe volt a 'későbbi modem Magyarország politikai kialakulásá­ban. Halála alkalmából az országgyűlés mindkét háza gyászülést fog tartani, Darányi Ignác temetése szombaton dél­előtt lesz a Kálvin-téri református templom­ból. A gyászszertartást Ravasz László püspök végzi. A Mississippi árvize fegyveres felkelést támasztott New-Orleans vidékén A farmerek és a trapperek nem engedik a gátak mesterséges átszakifását — A kormány New-Orleans megmentése érdekében sok ezer négyzetkilométer termőföld elárasztását határozta el New-Orleans, április 27. A Mississippi áradása több amerikai államban tartós pánik- hangulatot okozott. Jelentettük már. hogy az északtól dél felé hömpölygő hullámok né­hány nap múlva elérik New-Orleanst s a vá­ros komoly árrizveszedelemben forog. Lou- siana kormányzója New-Orleans megmentéso érdekében elhatározta, hogy körülbelül 100 kilométernyire a város fölött átszakittatia a gátakat 8 igy teremt levezető csatornát a rengeteg víznek. A Mississippi deltáiénak lakossága között ez a rendelet óriási felhá­borodást keltett. Beavatott körök szerint va­lószínűjéé véres összecsapásokra is sor ke­rül. mert a farmerlak osság nem engedi, hogy a gátak mesterséges átszakifásával a hullá­mokat földjeikre szabadítsák. New-Orleans városa ugyan kártérítést ajánlott fel a farme­reknek. de ezek nem elégedtek meg a felkí­nált összeggel. A farmerek máris több gyű­lést tartottak és katonailag szervezkednek, hogy meggátolják a kormány i ntézkedései- nek végrehajtását. Newyork, április 27.- San Bernhard és Plaquemines vidékének kiürítését péntekre rendeltek el. Péntek óiiel kellene azután a mérnökszakembereknek áttörniük a gátat, hogy a víz szabad folvást kapjon. A vidék far­merei és trapperei kétségbeesetten tilta­koznak nemcsak azért, mert a hullámok tönkre tennék sok ezer négyzetkilométer egész évi termését, hanem azért is. mert az ár kiirtaná a vidék faunáját és több évre megszüntetné a virágzó szőrmekereskedel­met. A trapperek fegyveresen állnak őrt a gátakon és elhatározták, hogv a hatóság em­bereit a töltések közelébe sem engedik. Louisana kormányzója kénytelen volt a nem­zeti gárdához fordulni segítségért. Hayne. a neworleansi gvantotőzsde elnöke a gvapot- termés veszteségét 1 millió bálra becsüli. A menphiai gvanotiiltetvénvesek a veszteséget több mint másfélmillió bálnak mondják. Little Rock, április 27. Ideérkezett je­lentések szerint Arkansas városában az ár­víz kétezer embert a töltésekre zárt. A kor­mány expedíciót küldött ki a töltésen tábor­zó menekültek élelmezésére. Figyelem! ü&MZzezelt njseztií&t és go&vjvckt legkönnyebben úgy akadályozhat es gyó- | gyitfiat meg, fia naponta egy kis szelet : Gefi c-féte fedi esssSk&íúóZét fogyaszt el A Gebe -féle jód-csokoláde használata elővigyázatossági szempontból egészségeseknek is ajánlható a duzzadt nyak és golyvaképződés elkerülésére. A ké­szítmény a legújabb és legideálisabb gyógy­szere a golyvakezelésnek és vele fódmérgezés nem állhat elő. A csokoládénak semmiféle mellékize nincsen, úgyhogy annak haszná­lata beteg gyermekek kezelésére is kiválóan alkalmas, kapható minden gyógyszertárban, vagy pedig közvetlenül: GEHE-WEKKE A.-G., AUSSíG. "SHli A kormánylapok a denunciálás fegyvereivel vonultak fel a ruszin nemzeti tanács ellen Prága exponensei minden eszközt jónak látnak a ruszin autonó* mista mozgalom letörésére xx Rendelje meg a magyar gyermekirodalom kincsesházát, az „Ifjúsági könyvtár" első kötetét 12 koronáért könyvosztályuukuáL r (RirszinSzkŐi Szerkesztőségünktől.) Kor­mánykörökből nyert értesülésünk Szerint a legközvetlenebb politikai lépés a kormány ré­széről az lenne, hogy a Ruszin Nemzeti Ta­nács működését egyszer s mindenkorra meg­akadályozza. Az erre vonatkozó intézkedések már meg is történtek, amennyiben a kormány lapjai ál­landóan dolgozzák a terepet, denunciálván a Nemzeti Tanács tagjait azzal a váddal, hogy az akcióra szükséges pénzt Magyarországtól kapta. A másik lépés az volt, hogy a Nemzeti Tanács köztisztviselő és hivatalnok tagjaira nyomást gyakoroltattak a sajtó utján abban az irányban, hogy lépjenek ki a Nemzeti Ta­nácsból. A taktika szerint azért kellett a Ruszin Nemzeti Tanácsot denunciálni és a hazaáru­lás vádját rákenni, hogy ezáltal a Nemzeti Ta­nács hivatalnok tagjai onnan elüzessenek, tag­jai pedig megfélemlitessenek. Ez az akció a nagy nyilvánosság előtt a kormány által irá­nyított lapokban folyik, amelyek a legmeré­szebb formában, a legvakmerőbben támadják és vádolják a Ruszin Nemzeti Tanács veze­tőségét, nem kevesebbet állítanak, mini azt, hogy a Nemzeti Tanács vezető tagjai a magyar kormánytól kapott pénzt maguk között Szétosztották é* az egyes szerkesztők bú­torokat és egyéb szükségleti cikkeket vá­sárollak azon. Ezeket a vádakat természetesen senki sem hiszi el és csak a kormár-y politikai esz­közeinek alantasságáról győződik meg a köz­vélemény, amikor ezt az akciót figyelemmel kiséri. Kérdést intéztünk ebben az ügyben a Ruszin Nemzeti Tanács egyik tagjához, aki kijelentette, hogy a lapok rágalmai ellen a tör­vény védelmét kérik* El vannak készülve ar­ra, hogy a kormány minden eszközt fel fog hasz­nálni arra, hogy a ruszinság eme újabb megmozdulását elfojtsa. — El kell lennünk készülve mindenre, — mnodotta — mert ha a ruszinság önvédelmi harca sikerül, akkor a csehszlovák kormány centralista politikája csődbe került, ez pedig végét jelentené a mai elviselhetetlen helyzet­nek és a ruszin nép végre hozzájutna béke- szerződésileg biztosított jogaihoz. — Tudunk arról, hogy a kormányzóságon máris főznek valamit, amellyel a Ruszin Nem­zeti Tanácsot el akarják hallgattatni s hogy még ki nem léptek a porondra, annak csak az eléggé meg nem dolgozott közhangulat az oka, amelyre mégis csak adniok kell valami ke­veset — Vannak, akik nagyon félnek attól, hogy akciónk elerőtlenedjiik és a kormány megfé- lemlitési politikája hamarabb meghozza az eredményt mint várták. Buszinszké ruszin őslakossága ma éli a legnehezebb napjait. A közel jövőben igen lényeges események fognak történni s reméljük, hogy — megpró­báltatások árán ugyan — de eredményes mun­kát végezhetünk. Áx angol oroszlán, az orosz medve és a német semlegesség. A „Lachen Links" berlini lap rajza: A farkasszemet néző két fenevad a német saa szárnyam terpeszkedik. Ruszin nemzeti tanács alakul Keletszlovenszkón? A május 8-iki eperjesi ruszin kongresszus n ép saa vázáét fog követelni Keletszlovenszkó részére — A kommunisták az autonómia kér dósé ben támogatják a Ruszin Nemzeti Tanácsot? i Prága, április 27. A Lidové Novimy Ru- szinsz/kó és Szlovenszkó határkérdésével fog­lalkozik e a következőket írja: A ruszin aultomomistálk, aíkik akciójukat az utolsó idő­iben K eietszlovemszkóra is átvitték, május 8-Ta Eperjesre ruszin kongresszust hívnak össze, amelyet a ruszin nemzeti tanács akar vezetni. Ennek a kongresszusnak kellene ál­lást foglalnia a határkérdésben. A Kurty-ák-szárny már előre rá akarja bírni a résztvevőket, hogy a kongresszus Keletszlovenszkó részére népszavazást j kérjen. \ A mozgalom vezetői Kurtyák, Brődy, Ka- mimszky dr. és Fémcsík dr. Nem érdektelen, hogy Fémcsík dr. nemrégen tért vissza Pá­riából, ahol az orosz emigránsokkal és pedig úgy a demokratákkal, miint a monarchisták- kal tárgyalt. A demokraták elutasító állás­pontra helyezkedtek minden olyan mozga­lommal szemben, amely Csehszlovákia bel­politikai kérdéseit érintené, de Ígéretet tet­tek a ruszin nemzeti tanácsnak, hogy bolse­vikellenes akcióját támogatni fogják. A mon- ardhisták álláspontja még nem ismeretes. Érdekes az is, hogy i Ruszinszkó határának és autonómiájá­nak kérdései éppen Fenesiknek Fran­ciaországból való visszatérése után ke­rültek előtérbe. A kommunista párt Ruszinszkó autonómiájának kérdésében hajlandó a nemzeti tanáccsal együtt ha­ladni. Keletszlovenszkón külön ruszin nemzeti tanács alakul, amely a központi ruszin nemzeti tanácsnak lesz a kiegé- i szitője. ! A Lidové Noviny szerint ez az akció teljesen háttérbe szorítja a régi ruszin nemzeti taná­csot és állaiiiielilenes személyek veszik át a vezetést /" Csankaiszek: 27 hadosztály, Borodin: 17 hadosztály Paris, árilis 27. Az Information külön tudósítójának pekingi jelentése szerint a kan­tom hadsereg kettéválásánál 27 hadosztály Csankajszekhez pártolt, mig 17 a Borodin be­folyása alatt álló hankaui kormány mellett maradt. Anhvey tartomány déli részén Csan- kajszek és a kommunisták haderői között he­ves harcok dúlnak. Az északi hadsereg nem avatkozhatik be a küzdelembe. Gsankajsze- ket legújabban Japánból aktiven támogatják, különösen azért, mert a generalisszimusz még mindig erősen angolellenes. Tokióban való­színűleg úgy vélik, hogy Csiankajszek győ­zelme esetén a Jangtse völgyében Japán fog­lalhatná el azt a helyet, amelyet eddig Ang­lia töltött be. Nyugtalanság Berlinben a május 7-ikére készülő jobb­oldali tüntetés miatt Berlin, április 27. Berlin lakoesága nyug­talansággal tekint a német Stahlhelm-szerve- zet május 7—8-iki felvonulása elé. Mintegy 80.000 ember érkezik a felvonulásra, akiket a munkásnegyedekben fognak elszállásolni. A lakosság idegessége érthető, mert a kornmu- nisták povokációnak tekintik a jobboldali Szervezet felvonulását és hiveiket máris el­lentüntetés céljából mozgósítják, úgyhogy vérengzésekre is sor kerülhet. Politikai tanácskozások London, Róma és Páris között London, április 27. A Foreign Office al- államtitkára, sir Wiltiam Tyrrell, aki útban van Egyiptomból London felé, azt az utasí­tást kapta, hogy Rómában politikai termé­szetű tanácskozásokat folytasson. Onnan Pá- risba utazik, ahol Briand-nal közölni fogja római tanácskozásainak eredményét. Tizenötezer munkás sztrájkol eddig a francia Citroyen- müveknél Páris, április 27. A kommunista Huma- nité értesülése Szerint a Citroyen autógyár­ban kitört sztrájk mind nagyobb mérveket kezd ölteni. Eddig három Citroyen-müben Szüntették be a munkát és 15.000 munkás áll sztrájkban. A lap szerint a mai napon a többi gyártelep munkásai is a sztrájkolókhoz csatlakoznak, akiknek száma igy 30.000-ra. emelkedik 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom