Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
Kedélyes élet a váradi postán Egészen más levegő volt a Nagyvárad városi postahivatalban, mint Aradon. A forgalom jóval kisebb volt. Arad a 80-as években az Arad-Csanád ésArad-Belgrád vasút megnyíltával nagyon fellendült. Nagy vidéknek és az alföldi gabonakereskedésnek lett központja. A főtér, ez a szép boulevard kiépült, lóvasút járt a pályaudvartól a színház palotájáig. Sok új üzlet, gyár létesült, mindenki spekulált, sietett, és ebből a postának sok dolga lett. Váradon, amikor én hazajöttem, még a 70-es évek patriarchális élete folytatódott. Majd csak a 90-es és a 900-as években lendült fel Várad is, amikor az Érmihályfalva-Vaskoh és Gyoma vonal kiépült, és akkor aztán hamar túlszárnyalta Aradot. A hivatalban a szolgálat sokkal könnyebb volt, de tisztviselő több mint Aradon. A főnök csak Vénei bácsi, és a világért se szigorú, a tisztek csupa fiatalság, a tapasztalt, főnökségre aspiráló tisztviselők ismeretlenek voltak. Wallasek Vencel asztalos legény volt 1848-ban, és beállt honvédnek, végigverekedte a szabadságharcot, és Világos után őt is belerázták a sárgazsinóros nadrágba. Őrmester lett, és sikerült neki Debrecenben a postához bejutni díjnoknak. Ott szerették, jó modorú és előzékeny volt, és jó megjelenésű ember is. Később azzal bosszantották, hogy annak köszönhette karrierjét, hogy jól állt neki a magyar nadrág. Az akkori debreceni kispré- post, Huzly kanonok megszerette, és vendégének, Gervaynak ajánlotta. így sikerült Váradra tisztnek kerülni. Az 1868. évi nagy változás során egyszerre csak azon vette észre magát, hogy ő a főnök, de beletalálta magát az új helyzetbe. Magas, katonás tartású ember volt, pléhgalléros zubbonyában és tiszti sapkában ezredesnek nézett ki, és aszerint is viselkedett. A tiszteket tegezte, nekünk Vénei bácsi volt, és ha valakit magázott, vagy pláne urazott, akkor már baj volt. A tisztek közül a nép vérei voltak: Weiterschütz Józsi, aki örökölt nagy vagyonának akkor már a nyakára hágott. Megállapodott ember sohase lett belőle, holta napjáig egy naiv nagy gyermek maradt. Tikos Sándor, a piszekoma. No ő kiválóan jeles férfiú volt. Ővele később bővebben foglalkozom. Harcsarik, Siket Traján sógora, a főtréfamester és Weiterschütznek ugratója volt. Aztán jött a fiatalság. Csupa velem egykorú vagy mellém illő vidám legény, név szerint: Csécsy Laci, Kiss Pista, Kakas Pista, Kuszli Tamás, Makray Aurél, Sándor Berci, Moldoványi Lajos, Lamos István, Barbócz Kálmán, Fekete Dezső, Oó Lajos, Kién Elek. Egy II. o. segédtisztünk is volt, Sebők Sándor, a békési postamester fia, később annak utóda. Két gyakornok Titzer (Kazár) Győző és Demjén Sándor. Közülük ketten tapasztalt férfiak voltak, mert 3 évet szolgáltak a katonaságnál. Éspedig Kuszli Tamás, a bácskai bohém, aki érettségi után úgy belemerült a mulatozásba, hogy elfelejtette beadni kérvényét az egyévi önkéntességi jogért, ezért aztán 3 évig lehetett huszár. A második Makray Aurái, a doktor. Ennek apja - falusi gazdatiszt - érettségi után 600 forintot adott a kezébe, hogy menjen fel Pestre, legyen orvos belőle, ez a pénz egy évre elég lesz. A pénz jó cimborák segítségével már két hónap alatt elfogyott. Apja aztán tudni sem akart róla többé, és megtagadta az önkéntes belépéshez való beleegyező nyilatkozat kiállítását. Szegény fia aztán a 37 krajcár csekkel 3 évig lent volt Boszniában, de ott legalább megkomolyodott. A szolgálat: régi házi szokások és sok helyen slendrián. Nem kell itt az a nagy vigyázat és ellenőrzés. Itt mindnyájan becsületes emberek vagyunk, a közönség is azokból 146
