Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
áll, nem történt még itt semmi baj, nem is lesz. Ez volt a felfogás Várad városnál. Míg Aradon Húg és Csatth az irodán mindig nyakig voltak a dologban, Vénei bátyánkat sohasem láttam az íróasztalnál írni, legfeljebb a nevét írta alá. A személyzeti ügyeket az igazgatóságnál szóbelileg intézte, abból csak a direkciónál lett akta. Egyéb ügyekben, ha írásbeli útra terelődött valami, azt a tisztek intézték, kész munkát vittünk neki be, ő csak aláírta. A közönség szerette, barátságos modora miatt népszerű volt, mindenkit ismert, és a főnöki irodán mindig volt vendég, délután egy kis kaszinó volt az. Esetleges panaszok elintézésére igen praktikus berendezése volt. Az irodán egy faliszekrényben mindig volt szilvórium és friss pogácsa. Ha borús ábrázatú vendége jött, aki esetleg panaszos lehetett, különös szívességgel fogadta, hogy létéről tudakozódott, és privát beszélgetés közben egy stampedlit és egy pár pogácsát belediktált. Ha közben még valaki jött, annál jobb. Kedélyes beszélgetés közben a panaszkodni akaró elfelejtette, hogy ő tulajdonképpen mit akart, és megbékélve távozott. A postára járó katonatisztek is bejártak hozzá snapszozni. O a fiatal hadnagyokat és főhadnagyokat úgy kezelte, mint minket, és összebarátkoztatott bennünket az adjutánsokkal. Kuttka Géza főhadnagy, a 101. ezredzászlóalj segédtisztje, ott barátkozott meg velünk, és át is jött a postához. Engem főnököm a kocsiposta-leadáshoz osztott be harmadiknak. Osztályvezető volt Csécsy Laci, második tiszt Kiss Pista. Ez kikiáltott nehéz osztály volt, mert reggel 5 órára bent kellett lenni. Ez énnekem nem volt teher, mert közel laktunk, a Szigligeti utcán, meg hát költöttek engem fel Aradon reggel '/23-kor eleget. Reggel feldolgoztuk az éjjel érkezett postákat, 8-kor kiindítottuk a 3 pénzes levélhordót, lA9-kor hazamentünk. 10 órára visszajöttünk egy félórára az alföldi posta feldolgozására. Délután ViA felé jöttünk ismét be, leszámoltunk a kézbesítőkkel, és feldolgoztuk a délutáni postát, amellyel Vió-ra már kész is voltunk. Hárman játszva végeztük el a dolgot, ez nekem Arad után úri kényelem volt. Következő hónapban én vettem át az osztályt, mellém került Makray és Titzer. Én rögtön bevezettem az aradi rendet: egyenleg, naponkint pontos zárlat, kézbesítőkkel naponta fillérig való pontos leszámolás. Ez utóbbi azelőtt nagyon komázva ment. Főnököm meg volt velem akadva. Már az osztály átvételekor kifogást emeltem, mert 200 forint értékű bont találtam a készpénz között. Az volt Váradon a szokás, hogy ha egy tisztnek hó vége felé kifogyott a pénze, névjegyére ráírta 5 forint vagy 10 forint, a főnök ezt láttamozta, és a leadó kifizette. Sándor Albertnek 100 forinton felüli tartozása volt ott. Állítása szerint tartalékos tiszti felszerelését szerezte azon be, de a törlesztés sehogy se ment. Ellenvetésemre, hogy mi lesz egy igazgatósági rovancsolás esetén, főnököm azt felelte: Itt én rovancsolok, és ha én elfogadom, rendben van! Nemsokára újabb eset volt. Két marhakereskedőnek jött 30 és 40 000 forintos pénzeslevele poste restante. Jelentkeztek érte, de semmi igazoló okmányuk nem volt, és a nevüket sem tudták aláírni. Rájuk húztam a paragrafust: Két készfizető kezest állítsanak, akiket én ismerek, és elfogadhatok. De hiszen, panaszkodtak, mi itt állandóan kapunk pénzt, és a Herr Verwalter10 jól ismer bennünket. Menjenek hozzá! - feleltem. Jött Wallasek: Nyugodtan kiadhatod, én ismerem őket! 10 Herr Verwalter: Igazgató úr. 147
