Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
lóké közreműködése. A belföldi tőke ugyanis. Jókai Irta Ignotus Most harmincöt-negyven éve, a nyolcvanas évek vége felé, mikor Magyar Miska olyan ember lett, ki a könyvet igenis megszerette s mindenesetre olyan uj városi nemzedéke sarjadt, melynek számára érdemes volt idegen könyvet hozatni s magyar könyvet kiadni : a budapesti Révai Testvérek cég a hatvanéves Jókaitól a tizennyolcéves Bródy Sándorig, majd az egész magyar novellistikának kiadója lett. S amily lelkes, olyan okos kiadója, ki jó bort mért, de tudta, hogy a jó bornak kivált elkel a cégér s nem sajnált sem ügyeskedést, sem fáradtságot, hogy a jó könyvet belopja a közönségbe s hódítson számára olyan réteg olvasót, mely addig nem ment volna vásárló számba. Például: a serdülő ifjúságot; a cég akkor adta ki Jókai egyik Jegjókaibb regényét, „A lőcsei fehér asz- 'szony**-! s füzetesen adta ki — s magammal együtt bizonyára sok diák volt akkor Budapesten, aki zsebpénzét markában szorongatva, két- hetenkint izgatottan fordult be a váci-utcai kis könyvesbolt ajtaján, hogy a boldogító uj füzetet magához váltsa és rántsa, az utcán tenyérélével vágja fel smégazon hazamentében járva elolvassa, így olvashatták fel nemzedékkel elébb London “'Xutcáin az ottani fiuk az imádandó Boz-Dickens 'regényeinek füzeteit, azzal az úszó, lebegő, sütkérező érzéssel, hogy nincs, aki igy tudna szivükhöz szólni, mint ez az édesszavu ember. Akkortájt támadt Révaiéknak az a gondolatuk, hogy jó könyvekkel szorítsák le a ponyváról is a ponyvairodaimat és legjobb írókkal írassanak a nép számára olvasnivalót. Ez a vállalkozás nem vált be, mert mint most látom, hamis nyomon indult volt; a népnek nem a nép számára irt könyvek kellenek, hanem könyvek, amiknek olvastára urnák érzi magát, csakúgy, mint ahogy az ifjúságnak sem ifjúsági könyvek kellenek, hanem teszem, éppen Jókai-regények, mik felnőtti ábrándokba ringatják. Ezzel mér is érinteltem a Jókai örökkévalósága titkát, csak elébb megemlítem, hogy a Jó Könyvekbe — ez volt gyűjtőcíme is a Révaiék ponyvavállalatának 378. A honvédségnél 42J5 liszt volt, a legény. \ — nem kisebb Íróval, mint Mikszáth Kálmánnal* I riem kisebb íróról, mint Jókai Mórról írattak | Révaiék verses népmesét. A mesének az volt a I cime, hogy: „Jókai Mór, vapy: a komáromi fiú, ki a világot hódította meg" — s már ez a cím is hamis volt. (Mint mellesleg mondva, minden, mit ez a túlságosan okos ember később, az ő Jókai-élelrajzában, Jókai Mórról túlságosan igazat irt. Ha Jókainak az ő valóságos élete lett volna az élete, akkor már húszéves korában főbe iőhette volna magát.) Mert Jókai ugyanis bizonyos fokig csakugyan meghódította a világot, de hogy meghódította s ahogy meghódította, abban semmi sem volt Jókaiból s ahhoz kevés köze volt Jókainak. Mit jelentett, még mikor ismerték is, mini ahogy ma nyilván rég elfelejtették, Jókai a nagyvilágnak 1 Legtöbb, ha egy exotikusabb fajta Dumas pere-t, egy jóöltésü meseszövő, kinek szálait azonban nem tanácsos egyenként nézni s kinél a Tauchnilz-könyvek Quidája jóval lélekbekapóbb költő, nem szólva az elandalitó Turgenyevrcjl. vagy, például berlini olvasó számára, a lelkek mélyébe szóló Friedrich Spielhagenről. (Ki emlékszik még rá?) Ha még otthon is és olyan értelmek és jóhiszemek, mint Gyulai Pál, Arany László és Péterffy Jenő a Jókai meséit — ahogy Arany Jánosnak egy I más vonatkozású szavát alkalmazzam ide — az I epikai hitel, a hihetőség s a megokoltság col- I stockjával méricsélték: mit várhatott az idegentől, kinek száméra minden magyar nóta egyforma, mint ahogy minden szerecsen egyforma s egyhangú dünnyögés, melynek tagozatlanságéból nem tud melódiát kifogni? Ahogy a komáromi fiú a világot hódította meg, az nem volt különb hódítás, mint mikor a komáromi prímás bejut a potsdami palotába, hogy egy fertály órát ő huzza a talp alá valót. Ez a hódítás volt Jókai Mórnak legkisebb dicsősége s legmellékesebb értékmérője. Ha vágyott ilyesmire, csak mint egy elméletben vágyhatott, mint ahogyan az ember szeretne gazdag lenni, de nem csodálkozik, hogy nem az. Amily műveltebb, olvasottabb és érdeklődőbb fajta ember volt: a nagyvilághoz nem volt több köze, mint a nagyvilágnak őhozzá, * nyilván nem hiányzott neki, hogy Bécsen és Berlinen kívül vén koráig nem látott idegen helyet. Sőt bánthatta is, mikor ekkor, felesége halála után Róza leányával Olaszországba menve, valóságban meglátta a mesevilágot, melyet álmában annyiszor elképzelhetett a azt kellet látnia, hogy tündérinek, tündéri ugyan, talán annál is tündéribb, mint ő gondolta, de nem olyan, mint ahogyan ő gondolta ... Ezt ne vegyétek elméskedésnek, ez mélyen belevág az álomkirály leglelkébe, — csak úgy, mint ahogyan a kis anekdota, mit egyszer vele megértem, több az anekdotánál, mert adalék. Egy szombatos tárgyú regénye jelent meg akkor folytatásonkint a Pesti Hírlapban, egy este vendége voltam vacsorára s az azon reggeli folytatásban arról volt azó. hogy a szombatos família asztaléra behozzák a párolgó sólet-eledelt s meg volt írva, hogy mi a sólet: gölődén, vastagon meghintve libatepertővel. Én ezt nem igy tudtam, a zsidók nemzeti eledeléről, a sóletről azt tudtam, s minden kétágú ember azt tudja, hogy (mint a délfranc cassoulet étel, melytől neve s nyilván maga származik) szérazbabfőzelék. Am, gondolt" lehet, hogy a szombatosak gölődént esznek Jetnek — mindenesetre megkérdeztem az urat. hogy mikor evett szombatosoknál s i> sóletot ? — Nem láttam én, öcsém, vilógéletembt eleven szombatost, nemhogy ettem volna — felelte Móric bácsi. — Hát akkor honnan tetszik tudni az ételüket ? — voltam most már kiváncsi. — Megélj csak, meg tudom mondani — volt a felelet — egyszer a Király-utcában léptem fel követnek s ott voltam hivatalos egy nagy zsidó vacsorán, s az ünnepi fogás gölődén volt. (Nyilván húsvéti vacsora volt: ennek a derékfogása valóban gölődénes leves.) No meg azt is tudtam, hogy a zsidók szeretik a libatepertőt, s e nem rossz lehet a gölődénre, ha jó vastagon meghintik vele. Gondoltam : ez a sólet 1... Gondoltam — ha Jókai gondolta, akkor igy is kellett lennie, Jókai szentül hitte, hogy amit ő gondol, az úgy is van s ha a valóság másmilyen, annál rosszabb a valóságra nézve. Ez,
