Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
és a Nemzeti Szövetség ünnepélye megkezdődött, a közönség köröskörül minden legkisebb helyett elfoglalt, sokan nem fértek el a terembe s az ajtóból meg a folyosóról nézték az ünnepélyt., Az egyesületek és testületek közül az emlékünnepélyen résztvettek a saját zászlójuk alatt a 48-as honvédegyesület, a magyarvárosi asztaltársaság, az aradi nyomdász-egyesület Sugár József vezetése mellett, a dalegyesület, stb. Az első padsorokban foglaltak helyet Salacz Gyula kir. tanácsos, polgármester, dr. i Csernovits Diodor állami jószágigazgató, dr. Dálnoky Nagy Lajos alispán, Szathmáry Gyula nyug. alispán, lnstitoris Kálmán főjegyző, Sarlót Domokos főkapitány, Nits Pál minorita házfőnök, Varjassy József, dr. Rosenberg Sándor, Rieger Imre, Almássy Pál, Kristyóry János, Szontagh Gyula, dr. Remetey F. Károly, Te- deschi Viktor, Mareseh Gyula, Pozsgay Lajos, Hirschmann József, Decsy Géza, Pólcász Imre, stb. A dalegylet éneke után Varjassy Árpád kir. tanfelügyelő, a Kölcsey-egyesület elnöke nyitotta meg az ünnepélyt hangulatos, emelkedett szellemű és szépen elmondott beszédével, utána Gál Gyula, a Vígszínház művésze szavalta el fekete diszmagyarban érczes hangján, nagy hatással Petőfinek „Egy gondolat bánt engemet“ czimü költeményét. Az ünnepély szónoka: Csécsi Imre ev. ref. lelkész következett ezután, a ki a közönség lelkes éljenzése közben kezdte meg alkalmi beszédét. Költői mondatokban vázolta Petőfi életrajzát, festette jellemét és költészetét. A tartalmas szónoklatnak vége igy hangzik: Tündöklő szellem, ki a dicsőség sugármezébe öltözködtél! Legyen engesztelése a nemzet ünnepe minden szenvedéseidnek, legyen hirdetve, hogy bármily nagy lesz jövőben a magyar, a te dicsőséged örök és felülmúlhatatlan leend! Halálodból örökhir született ! Nevedet visszazengik „az időnek bér- czei, a századok“ ! Egyetlenünk vagy : mindenünk vagy!