Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz
— A pénzügyi és gazdasági bizottság szombaton délelőtt ülést tartott Vaszilievits János alpolgármester elnöklése mellett; előadó Bérezel Jenő tanácsjegyző volt. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter leiratilag kérte a főváros hatóságától, hogy az állami gyermek- menhe'y mégbűvítésének a céljaira engedné át a X. kér. Rezsö-téren fekvő telek egy részét- A bizottság javasolja, hogy adjanak át használatra 1100 négyszögölnyi területet. A telek mindaddig az állam használatában marad, amig az intézmény fönnáll. A patika-jogok adományozása és átruházása eseteiben fizetendő városi dijakról alkotásra váró szabályrendelettel szombaton a pénzügyi és gazdasági bizottság is foglalkozott- Nagyjában és egészében hozzájárult a bizottság azokhoz az alapelvekhez, amelyeket a tervezetben a-közegészségügyi és jogügyi bizottságok már megállapítottak- Hozzájárult ahoz is, hogy a fizetendő átruházó dijak 20.000 és 10.000 korona közt váltakoznak. A szabályzat-tervezet közelébb már a tanács elé kerül és onnan a közgyűléshez. A Jókai-szobor költségeihez való hozzájárulásul a közgyűlés 10.000 koronát szavazott meg. Erre az ösz- szegre a bizottság kimutatta a pénzbeli fedezetet. Füredi Mór bizottsági tag régebben azt az indítványt tette a közgyűlésen, hogy a Petőfi-ház berendező költségeire adjon a főváros 3000 koronát. A pénzügyi és gazdasági bizottság szombati ülésén Preyer Hugó ezzel szemben, hogy a ház megvétele alkalmával (a telekkönyvi kötelezettség feloldásával) a főváros már 63-000 korona jogos követeléséről mondott le és — mert a Petőíi- házat föntartó Pctöfi-Társaság sem intézett ilyen kérelmet a fővároshoz, kéri az indítvány mellőzését. A bizottság elfogadta Preyer érvelését és az indítványozott í összeget nem szavazta meg. A Lorántfiy Zsuzsánna-jótékonycélu egyesület kérvényt adott be aziránt, hogy engedélyezzen az építkezéseihez segélyt- A bizottság javasolja, hogy adjanak 20.000 korona segélyt, amelyet két részletben folyósítanának. A Ferencvárosi Torna Club kéri a IX. kér- Lóverseny tér-dűlőben az üüői-ut és Hungária-körut sarkán fekvő teleknek sport-célokra való átengedését. A telek igen nagy: 6000 négyszögölnyi és ezért a bizottság tagjai közül némelyek aggodalmasnak tartották, hogy ezt tizenöt évre kösse le a főváros. Az egyesület különben 60-000 korona értékű befektetéseket szándékozik! tenni, amelyek a lejáratkor a főváros tulajdonába mennek át- Preyer Hugő, Weinek József, Tóth László, Springer Ferenc bizottsági tagok és Bódy Tivadar tanácsos hozzászólása után a bizottság azt javasolja, hogy a telket engedjék át tiz évre, úgy azonban, hogy azt 10 év elteltével joga legyen a fővárosnak visszavennie, ha ez az utóbbi eset következik be, akkor az egyesület a befektetett összeg arányrészét visszakapja. ____