Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
azt mondta, hogy mikor a kozákok szorították őket, akkor látta Petőfit vászonzekében egy fedeles bricskáról leugrani, s az országúiról oldalra térve gyalog tovább menni. És itt eltűnik előlem Petőfi Sándor örökre. Egy derék szász asszonyság, a kinél M.-Vásárhelyen szállva voltunk, könyekre fakadt, midőn meghallá, hogy Sándor vissza nem tért. Másnap Szeben ellen mentünk.“ V. Levél Kolozsvárról. (A levél Írója oly körülmények közt él, hogy nyilvánosan meg nem nevezheti magát. A szerkesztőségnek azonban legkisebb oka sincs, az iró hitelességén kételkedni.) Kolozsvár, okt. 16-án. A Vasárnapi Újság 42-ik számában, Petőfi Sándor halálát tárgyaló adatokat illető közleményeit szaporítandó, — én mint szemmel látott tanú teszek bizonyságot arról, — hogy Petőfi Sándor a segesvári csata alkalmával nem esett el, s következőleg ott meg sem halt! A beszterczei hadosztály 8—9 apróbb és nagyobb csata után Borgó- Tihától Maros-Vásár helyig szorittatott le, hová Erdő-Szent-Györgyről körülbelül augusztus 1-én éjszaka érkezett be. — Itt feküdt ezen hadosztály augusztus 6-ig, mely idő alatt Kolozsvár felől is a Mezőségen keresztül csapatok érkeztek M.-Vásárhelyre. Augusztus 5-én 1849-ben délutáni 4 és 5 óra között (egy vasárnapi délután), a csapat-parancsnokok fel voltak rendelve Bem tábornokhoz parancsai vételére (tehát a segesvári csata után 5 nappal), a gr. Teleki Domo- kos-féle házhoz, hol a tábornok betegen feküdt; én mint segédtiszte Kálnoky Sándor alezredes és hadtest-parancsnoknak, nevezett parancsnokomat oda kisértem; az előszobában háttal az utczafelé egy asztalhoz, hátravetett kezekkel támaszkodva egy meztelen nyakú honvédtisztet találtunk, kinek engem Kálnoky Sándor alezredes bemutatván, meglepetésemre azt e szavakkal ismerteié velem : „Petőfi Sándor, honvédszázados és hazánk jeles költője!“ A nagy költővel ekkor szoriték először — s talán — utoljára kezet. Ezután nehány perczczel szemeimmel láttam Petőfi Sándort, Kurz Antallal együtt, egy székely paraszt szekérre felülni, s a kálvária felé, azaz a Jedd-Koronkai ut felé elutazni. Kurz Antallal is váltottam szót, kit 1845-től fogva Brassóban személyesen ismertem, sőt még csodálkoztam, hogy miként láthatom őt a magyar seregnél, sötétzöld magyar egyenruhában, ezüst gallérral. Tehát a Petőfi Sándor és Kurz identitásáról semmi kétségem. Hová utaztak együtt, a költő és Erdély történelmi búvára, utjokat a Székelyföldnek, illetőleg Moldovának irányozva? nem tudom! De közlésem hitelességéről Kálnoky Sándor ur is, ha visszaemlékeznék, szives lehetne bizonyságot tenni. B.
