Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
168 „Ha talán a föld teremne, ha rajt’ a vetés megnőne, ha tán felnyúlnék magasra, és talán szárba indulna, kalász ne képződjék rajt,a, a szár ne hordozzon főket.“ Untamo, az izmos férfi, mene aztán megszemlélni, mint vág fát Kalervo fia, mint irt erdőt az uj szolga; nem látszik az jó vágásnak, ifjú ember munkájának. Untamoinen meggondolta : „nem alkalmas e dologra, elront ő sok jó gerendát, ledönt ő jó épületfát; nem tudom, hová tegyem őt; minő dolgot bizzak rája; sövényt fonassak-e véle? . . . tehát sövényt fonat vele. Kullervo Kalervo fia, elkezdé a sövényt fonni, egész jegenye törzseket vett vesszőül a sövényhez, egész fenyő-szálakat vert a sövény karózatáúl, a karók erős kötésit hosszú berkenyéből vette, a sövényt körösleg fonta, rés ne’kűl megkészitette. Aztán, ilyen szókat ejie, ekkép hallatá beszédét : „ki madárkint át nem röpül, két szárnyon nem tud evezni, nem megyen az itt keresztül Kalervo fia sövényén.“ Untamo aztán kiindult megtekinteni a sövényt, Kalervo fia sövényét, a hadból maradt szolgáét. Látá ő a sövényzetet nyílás nélkül, résetlenűl, mely a fóldszinétől egész a magas felhőkig éré. Erre ilyen szókat ejte : „nem alkalmas e munkára, a sövényt rés nélkül fonta, nyilás nélkül készítette, a magas égig emelte, egész a felhőkig rakta; nem lehet rajt áthatolni, nyílásán keresztül menni; nem tudom, mire használjam, minő dologra küldjem őt, rozsot csépelni küldj em-é?“ tehát rozs-csépelni küldé. Kullervo, Kalervo fia, immár csépelé a rozsot, a rozsot korpává verte, szalmáját polyvává tette. Most a gazda oda éré mene maga megszemlélni, Kalervo fia cseplését, Kullervoinennek munkáját : a rozs korpakép’ volt ottan, szalmája pedig polyváúl. Untamo elbosszankodék : „nem való ez a munkára; a mely munkát rája bíznak, azt bolondul ő elrontja; Oroszhonba viszem Őtet, vagy eladom Karjalába az Ilmarinen kovácsnak, hogy ott a pörölyt forgassa.“ Kalervo fiát árulja, és eladja Karjalába Ilmarinen jó gazdának, az ügyes kovácsmesternek. Mit adott a kovács érte? nagyon sokat adott érte, adott két elvásott üstöt, három fél-kapaesot vasból, adott öt elhasznált kaszát, hat haszonvehetlen kapát a semmire kellő fiért, a haszontalan szolgáért. XXXII. RUN. Kullervo Kalervo fia, a kék harisnyáju gyermek, az arany hajzattal ékes, a csinos sarukban járó, a kovácsmester házában immár estve dolgot kére, a gazdától kért estvére, a gazdasszonytól reggelre : „nevezzék meg itt a dolgot, adjanak nevet most annak, minő dolgot kell megtennem, minő munkát elvégeznem.“ Ilmarinen kovács neje erre gondolá magában : mit dolgozzék az uj szolga, az uj cseléd mit miveljen : a szolgát pásztorrá tette, a nagy nyájnak őrzőjévé. Aztán a rút gazdaasszony, a fogatlan vén kovácsné kenyeret süt a pásztornak, készít egy vastag pogácsát, alul zabot, fölül búzát, közepére követ zára. A pogácsát irós vajjal, megkené a héját zsírral, s oda adta a szolgának táplálékul a pásztornak; a szolgát megtanította, ilyen szókat ejte hozzá : „Meg ne edd ezt, miglen a nyáj föl nem érend az erdőre.“ * \
