Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
10 Körmocz Beszterczebányától nyugatra 3, Selmecztől északra 5 mértföldnyire, Barsmegyének északi szélén fekszik ; a város magas kopár hegyektől képezett szűk völgyben van épitve. A kőfallal kerített belvárosba ódonszerü kapuk vezetnek, melyek elevenen tüntetik fel a liarczias századok épitésmodo- rát. A város északkeleti részén levő hegyoldalon áll a régi vár, épületei többnyire romba dűltek, csak a XII. és XIII-ík században épített góth egyház, s a később mellé épített harangtorony áll még épségben. Ez egyházban némi maradványai látszanak még egy a XIV-ik századból eredő falfeitvénynek. — Körmöcznek legcsinosabb része a főtér, hátterében a magasan fekvő vártemplommal. E tér egyik szögletházának pinczéjében van a pénzverde, melyben az ezüst pénzek s a hires körmöczi aranyok gyártattak. Ugyanezen a téren áll a két toronynyal el- tott kath. egyház, a templom előtt egy szobor, s ehez közel egy magasan ugró-kut, mely a várost friss, tiszta ivóvízzel látja el; e téren van még a városház s több nyilvános épület. Körmöcz lakosainak száma 8442, kik tótok, németek, s csak kis részben magyarok. Foglalkozásukat leginkább a hajdan oly hires arany- s ezüstbányákban, s olvasztóházakban találták, legújabb időben azonban a körmöczi bányák jelentősége igen csökkent. Gr. Teleki Sándortól. * 184G. szeptember 8-kán Nagy-Károlyban voltam, az akkoriban ügynevezett quartialis generális megyei gyűlésen. Az időben deákosan beszéltünk, de magyarosan éreztünk, s nem tudtuk még, mi az a Gleichberechtigung. A városban hire kelt, hogy Petőfi Sándor látogatóba jött barátjához, Riskó Ignáczhoz, s nála van szállva. Nem sokat törődtem vele, s némileg még boszantott, hogy olyan nagy dolgot csinálnak belőle. Vacsoráim mentünk a Szarvas-vendéglőbe, Darvay Fe- rencz, Haray Viktor és többen, kikre már nem emlékszem. Leültünk egy asztalhoz ; átellenben velünk, a legtávolabbi asztalnál ültek Riskó Náczi, Papp Endre, egy ismeretlen és még többen. Haray vacsorálás közben felém hajlik, s azt mondja: — Az ott Petőfi Sándor. — Bánom is én ! — felelém közönyösen. Vacsora végeztével feláll Haray s ahhoz az asztalhoz megy, melynél Petőfi vacsoráit, és Papp Endre által bemutat- tatja magát. Petőfi feláll, kezet nyújt Haraynak és élénken beszélgetni kezdenek. Később véletlenül arra tekintek, s látom, hogy felállanak és felénk közelednek. Haray tekintetéből kivettem, hogy hozzám hozza Petőfit, felálltam és eleibe mentem. Haray végezte a bemutatást. Első szava, melyet hozzám intézett, ez volt: Ön az első eleven gróf, a kivel beszélek. — Hát döglöttel beszéltél-e ? — kérdém némi savanyúsággal. — Az magam is voltam komédiás koromban. — Na czimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok. Iíám nézett; szemeiből láttam, hogy ezt a feleletet nem várta ; kezet nyújtott s a jég meg volt törve. Asztalunkhoz ült s hosszasan kvaterkáztunk együtt. * * * Én Harvaynál voltam szállva. Terjedelmes szállása volt, nála szokott a liberális párt — mint akkor nevezték — egybe* A Petőfi-társaság 1880. január 6-ki közgyűlésén tartott fölolvasásából. gyűlni s tanácskozni. Korán reggel, Riskó Náczi és Papp Endre társaságában, Petőfi is odajött. A tanácskozás már javában folyt: hogyan s miképen kellene cselekedni; pártunk e gt'ülés alkalmával kisebbségben volt. Petőfi a tanácskozás alatt egy szögletbe vonult, hallgatott és gondolkozott, s irónnal jegyezgetett egy darabka papírra. Az előleges tanácskozás végeztével Darvay — egy eredeti, sajátságos, a maga nemében egyedüli egyéniség — Petőfihez megy, s két kolosszális kezét vállára téve, jóindulatú mo- solylyal mondja: — Kedves poéta öcsém! hallom, beadtad nekik a kulcsot, — mondják, prüszkölnek tőle. ■— Okosan, nagyon jól tetted, hogy kipoétikáltad őket; a rigmust könnyebb tanulni, mint az orácziót; azt meghallgatják, igen, de amazt meg könyv nélkül megtanulják; add ide, kérlek, hadd olvassam el. — Mit ? — kérdé Petőfi habozva. — Azt, a mit tegnap a pecsovicsokra Írtál. — Nincsen nálam. — Hisz tudod te azt könyv nélkül is, — közbeszól Papp Endre, — mondd el! — Szívesen. Homlokát összeránczositá, szemei csillogni kezdtek, egyet köhintett, fölegyenesült, s érczes hangon rákezdé : «Hát e falak közt haugozának Nagy szavaid, oh Kölcsey'?!» s midőn az utolsó három vershez ért: «Had ti kapjon érdeme díjába’ Kezére bilincset, nyakába Jármot, hátára kancsnkát!» ezt annyi erővel, olyan igazán, annyi bensőséggel és meggyőződéssel szavalá, hogy mindnyájunkat mélyen meghatott. Én e percztől fogva bámulója lettem, s iparkodtam barátságát kiérdemelni. * * * Menjünk agyülésbe! —- mondá Darvay.— Magni- fice! — engem mindig igy czimezett, — vegyen magára más uniformist, s útra. — Rögtön, spektabilis! A szobámba indultam, hogy magyar ruhát öltsek magamra, — Petőfi utánam jött. — Te mégysz a gyűlésre ? — kérdé. — Hát te ? * Én nem megyek. Mit csináljak ott ? Egy csomó haszontalan szóbeszéd, de eredmény semmi; aztán meg még gorombáskodni sincs jogom, nem lévén táblabiró. Mig ti csépelitek a szalmát, addig firkálok valamit. — Tudod mit ? én felszaladok egy pillanatra a gyűlésbe s megmutatom magamat egy perezre a tekintetes karok és rendeknek; úgy sincs ma semmi érdekes tárgy, azonnal jövök. Maradjunk együtt. Megvársz, ugy-e ? — Meg; menjünk s végezd hamar. Negyedóra teltével a megyeház kapuja alatt találkozá* — Hova menjünk ? — kérdém Petőfitől. — Ha nem restelled, menjünk szállásomra, vala tyog a fejemben, szeretném leírni. — Menjünk! Riskó szobájában valánk. Petőfi leült, s egy pírra irt; én addig Gvadányi «Rontó Pál»-ját r az asztalon hevert. Kevés idő múlva felállt, megdörzsölé 1 kezével kivágott a levegőbe; később tapasz* kása volt, mikor valamelyik költeménye si’ — Menjünk ! — mondá, — ez elér — Jó-e? —kérdém.
