Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
548 Innét hiányzik valami, a mit kezében kellett tartania és fel nyúlt a másik tenyér mellett; mert az összefogott markon, egy ludtoll vastagságú lyuk vonul keresztül. — A kézfej formátlan, a nagy ujját kivéve; mert minden ujja egyenlő hosszú. — Dereka a ló szügyével s marjával egyesül, s ezentúl lóalakot vesz fel körméig, farkáig. A ló-alak helyes; kivéve az első lábak könyökét, és a rajta levő czifrázatokat. — De még a ló hátán is van valami. Egy meztelen lábszáru és meztelen karú, fuvolázni szándékozó emberke. Balra, oldalt fordulva, álla alatt tartván balfelé fuvoláját, majom alakú kezeivel, szétvetett tulizmos lábakon áll a ló hátgerincze közepén. Az alak magassága a ló patája aljáról (patkóivá nincs) az ember fő tetejéig 1 láb, 4‘/2 hüvelyk. Hossza 1 láb. — A hátán álló fuvolás magassága 4% hüvelyk. A fej nyilásán beleönthetni 2 y2 itczényi folyadékot, és ezt a csobolyó csutoráján kitölthetni belőle. — Anyaga — szerintem — réz. — Színe : zöld. — Súlya 11 % font. Az egész szép mü, és nincs megrongálva. — De mi volt hát ez valaha? Valószínűleg ivó, vagy italt tartalmazó edény, és melyik korban készült? — Pesten okos emberek vannak, hiszem, hogy megmondják nekünk is falusiaknak, a mit tudnak felőle. Reményiem, hogy meg fogják Pesten eredeti valóságában is látni; mert a találó elhatározottnak látszott lenni, hogy egyedül a nemzeti Múzeumnak adja; jóllehet volt olyan ember, ki jelenlétemben mondá neki, hogy akár arany, akár réz, ad neki érte 100 forintot. De ö azt feleié : „a nemzeti Muzeum annyit fog érte adni, a mennyit ér, sem többet sem kevesebbet.“ De sokféle a tanácsadó, — sokféle a fenyegető. Már a csendőrök is zavarák érte. A vasútiak ki nem akarják munkája bérét adni, csak oly feltétel alatt, ha nekik adja 5 forintért stb. így bizonytalan lévén, hová jut; én legalább beküldőm rajzát, és merem mondani, rusticus kézzel, hiven igyekeztem másolni. Karsa Tamás. melynek oldalt eső fenekein bor- sónyi nagyságú öt lyuk visz keresztül, és egy bulldog - fej formáj u csap áll ki belőle. Ezen csapegyenes irányban látszik lenni a fenék közepén levő lyukkal; de azt kikerülve jő a mellüreggel QSZ- szeköttetés- be. A balkar alsórésze ezen csobolyó felett van vízmentesen keresztülfektetve , és a tenyér Sz.-Andráson talált régiség, természetellenesen, függőleges vonalban áll felfelé. A jobb kéz a csobolyó legalja mellé van ragadva, összeszoritott marokkal. TAR Adatok Petőfi halálához. A V. U. 42. számában megkezdett közleményekhez most ismét adhatunk egy párt, melyekből az olvasó be fogja látni a nehézséget, mely e tárgy kiderítésének útjában áll. Mai egyik közleményünk ellenmondásban van azon múltkori adatokkal, melyek szerint Petőfi a segesvári csatában esett volna el. IV. Egressy Gábor leveléből 1850-, sept. 23. (Midőn Egressy Gábor 1850-ben Törökországból visszatért, Arany János egy baráti levélben üdvözölte, s többi között Petőfiről is tudakozódott nála, mint a ki 1849-ben szintén Erdélyben volt. Egressy e válaszából közöljük az ide tartozó pontokat, az illetők szives beleegyezése folytán.) „Sándorunk felől mitsem tudok. Marosvásárhelyen váltunk el egymástól 1849. évi julius végén. 0 Bemmel a segesvári csatába ment és többé vissza nem jött. Mondtam neki, hogy ne menjen, mert még lova sem volt: de ő az öregtől nem akart elmaradni. Nejét Tordán hagyta Sándor a papnál, gyermekével együtt. Ha a segesvári csata után még találkozott Sándorral a nő : úgy ő még él. Bemnek egyik segéde, ki a segesvári csatából visszakerült, azt mondta nekem, hogy midőn a magyar csapatok zavarba hozattak a meghátrált Kossuth-huszárok által: akkor látta Sándort az országúton gyalog keresztül menni a cserje vagy kukoricza felé. Meglehet, hogy sebet kapott s az erdőben valahol összerogyott s elvérzett ... De hátha még Tordára eljutott? . . . hátha valahol meghúzta magát? . . . reméljünk. Látta Sándor, mily kimondhatlanul roszul esik nekem, hogy tőlem elválik, s lelkesülten vigasztalt; mert Berényből úgy indultunk el, hogy azon egy végzet érjen mind a kettőnket. Bem őt a maga törzskarába osztotta be, engem pedig Damaszkin ezredes mellé adott. Sándor szentül hitte, hogy Bem az oroszokat Segesvárról kiveri; „meg akarom, úgymond, nézni, mit csinál az öreg, holnapután látjuk egymást bizonyosan;“ s kért, hogy posztó egyenruháját, melyet megrendelt, a szabótól vegyem magamhoz. Kértem őt, hogy kérje meg az öreget, vinne el engem is. „Hiában kérem, barátom, feleié, hisz engem sem akar vinni egyátalában, hanem én nem bánom, én tőle többé el nem maradhatok egy pillanatra sem.“ Azt mondta nekem, hogy őt Kurz őrnagy vette fel a kocsijára. Harmadnap elmentem a főhadiszállásra korán reggel. Az öreg még feküdt. Huszárja, a ki az öreg sáros egyenruháját kefélte az ebédlő-terem asztalán, Sándorról nem tudott semmit. Mint később haliam, az öreg sem tudott felőle. Bem törzskarából azon tiszt, a ki nehány nap múlva sok viszontagság után visszakerült, Lörincz nevű huszárőrnagy volt, kit Bem különösen kedvelt. Ha élne, maga elmondhatná, a mit nekem akkor Sándorról mondott. Később hallottam, hogy Kurz is elesett. Egy másik tiszt, a ki ugyanazon csatából került elé (nevére már nem emlékszem), HÁZ azt mondta, hogy mikor a kozákok szorították őket, akkor látta Petőfit vászonzekében egy fedeles bricskáról leugrani, s az országúiról oldalra térve gyalog tovább menni. És itt eltűnik előlem Petőfi Sándor örökre. Egy derék szász asszonyság, akinél M.-Vásárhelyen szállva voltunk,könyekre fakadt,midőn meghalló, hogy Sándor vissza nem tért. Másnap Szeben ellen mentünk.“ V. Levél Kolozsvárról. (A levél Írója oly körülmények közt él, hogy nyilvánosan meg nem nevezheti magát. A szerkesztőségnek azonban legkisebb oka sincs, az iró hitelességén kételkedni.) Kolozsvár, okt. 16-án. A Vasárnapi Újság 42-ik számában, Petőfi Sándor halálát tárgyaló adatokat illető közleményeit szaporítandó, — én mint szemmel látott tanú teszek bizonyságot arról, — hogy Petőfi Sándor a segesvári csata alkalmával nem esett el, s következőleg ott meg sem halt! A beszterczei hadosztály 8—9 apróbb és nagyobb csata után Borgó- Tihától Maros-Vásárhelyig szorittatott le, hová Erdő-Szent-Györgyről körülbelül augusztus 1-én éjszaka érkezett be. — Itt feküdt ezen hadosztály augusztus 6-ig, mely idő alatt Kolozsvár felől is a Mezőségen keresztül csapatok érkeztek M.-Vásárhelyre. Augusztus 5-én 1849-ben délutáni 4 és 5 óra között (egy vasárnapi délután), a csapat-parancsnokok fel voltak rendelve Bem tábornokhoz parancsai vételére (tebát a segesvári csata után 5 nappal), a gr. Teleki Domokos-féle házhoz, hol a tábornok betegen feküdt; én mint segédtiszte Kálnoky Sándor alezredes és hadtest parancsnoknak, nevezett parancsnokomat oda kisértem; az előszobában háttal az utczafelé egy asztalhoz, hátravetett kezekkel támaszkodva egy meztelen nyakú honvédtisztet találtunk, kinek engem Kálnoky Sándor alezredes bemutatván, meglepetésemre azt e szavakkal ismerteié velem : „Petőfi Sándor, honvédszázados és hazánk jeles költője!“ A nagy költővel ekkor szoriték először — s talán — utoljára kezet. Ezután nehány perczczel szemeimmel láttam Petőfi Sándort, Kurz Antallal együtt, egy székely paraszt szekérre felülni, s a kálvária felé, azaz a Jedd-Koronkai ut felé elutazni. Kurz Antallal is váltottam szót, kit 1845-től fogva Brassóban személyesen ismertem, sőt még csodálkoztam, hogy miként láthatom őt a magyar seregnél, sötétzöld magyar egyenruhában, ezüst gallérral. Tehát a Petőfi Sándor és Kurz identitásáról semmi kétségem. Hová utaztak együtt, a költő és Erdély történelmi búvára, utjokat a Székelyföldnek, illetőleg Moldovának irányozva? nem tudom! De közlésem hitelességéről Kálnoky Sándor ur is, ha visszaemlékeznék, szives lehetne bizonyságot tenni. B. í
