Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
^l.JW^CTUS 6. PÉNTEK^ ___________________ .. 1 A mit főpapi ornátus- ban őriznek a Négyesy Lászlók — Levél a Szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő úr! Figyelemmel is érdeklődéssel, majd csodálkozással és szomorúsággal olvastam azt a polémiát, amely irodalmnnk nemzeti sajátosságairól Hegedűs Lóránt és Négyest/ László között részben a Budapesti Hírlap hasábjaim folyt s most már folyóiratban, a Nyugat legújabb számában, Móricz Zsigmond cikkével folytatódik. A vita meritumáról csak annyit, hogy évtizedes s oly szörnyűségesen elmélyített irodalmi ellentétek megoldását a leglkevésbbé sem remélhetjük a bankár-pénziigyminiszter-költő-nyel- vész Hegedűs Lóránttól, közéletünknek ettől, az egyébként imponálóan nagyszabású Hon Quijote-jától, sem Móricz Zsigmondiéi, akinek erősen szélsőséges, baloldali irodalompolitikája bizonyára ezután is lehetetlenné fogja tenni azt a nemesszándékú kiegyenlítődést, amit az Akadémia elnöke kezdeményezett évekkel ezelőtt. Mindkettőjükre pompásan illenek Thienemaun Tivadar szavai: „A sajtó folytonos térhódítása kifejlesztette az irodalmi embernek (hőmmé de lettres) azt a típnsát, aki mint szerző és kritikus, az irodalmat legsajátabb domíniumának tekinti. Magatartása az irodalommal szemben igen különböző lehet, de alapjában mégis élesen elkülönül a szaktudomány állásfoglalásától.“ Akit érdekel, ezen a polémián lemérheti, milyen célokért, milyen modorban, milyen érvekkel harcol a tudós, a publicista, a bel- letrista s könnyen eldöntheti, melyik oldalon tiszteletreméltóbb a cél, tudományosabb a fegyverzet, előkelőbb a hang.-Tanítványa voltam Négyesy Lászlónak. Sok-sok kedves és felejthetetlen órán át hallgattam őt, akit most* Móricz Z-igmond, mint „rég rugalmasságát vesztett“ embert aposztrofál. Kétségkívül vannak nála virtnóza.bh előadók, de nem az volt at fontos, ahogyan elmondott valamit, hanem az, amit mondott. Minden mondata, mögött perspektívák nyíltak. Előadása sohasem volt unalmas, terméketlen, de mindig ösztönző, elmeindító. Ez az ősz tanár ma is annyi lelkesedéssel, rugalmassággal és szeretettel tanítja hallgatóit, hogy sok, korán nagyképfivé vált fiatalember okulhatna tőle. Négyesy László valóban jól ismeri Arany Jánost, Petőfit, Berzsenyit, sőt, hogy még nagyobb legyen a vétke a dillettantizmus szemében: ismeri az egész világirodalmat,, — még Montenegróét is. Ismeri és ismerteti azokat az eszméket és törekvéseket, amelyek a művelt világot egészen napjainkig izgatják és foglalkoztatják. Hallottam őt beszélni Ady szimbolizmusáról annyi mélységgel és gyújtó világossággal, mint senkit az Ady-monográfiákban, vagy a hangzatosán hirdetett Ady-előadásokon. Mi bűne lehet hát Négyesy Lászlónak? Az, hogy nem fordít hátat a hagyományoknak. De miért is kellene minden kornak összetörnie előző korok értékeit? Miért kellene összetörni Arany szívét, Berzsenyi orgonáját? Azért, mert az új idő is adott nagy embereket? Olyan őrültség lenne ez a hagyomány rombol ás, mintha valaki betörne a múzeumokba, hogy elpusztítsa évszázadok műkincseit, mert künn azóta újabb értékeket is termeltek, s megtámadná az őröket, mert féltve őrzik elporladt kezek munkáját, s mert ott állnak, hogy átvegyék azt, ami még jönni fog, ami ott forrong már az új idők méhében. Nem gondol arra Móricz Zsigmond, hogy jöhet majd pár évtized múlva olyan ifjúság, amely ugyanilyen kíméletlenül ront a fórumra, hogy lebunkózza Nyilas Misit, mert már túlságosan romantikusnak találja, eldobja a Sáraranyat, neki majd túlzsíros lesz s elfordul a Nagyfejedelemtől, mert túlfűszeresnek találja. Hol lesz majd a józan mérséklet, amely azt a szabadságától és a fiatalság éretlen vakmerőségétől megmámorosodott új ifjúságot megtanítsa egykor Móricz Zsigmond tiszteletére? Móricz Zsigmondban, úgy látszik, csak sztatikus történetszemlélet van. Nem hosszmetszetben, csak keresztmetszetben lát, nem genetikusán, hanem csak egy-egy pillanatban látja a dolgokat. Nem látja a fejlődést, csak helyzet- ismerő, regényei is ezt a sztatikus látást tükrözik, ezért nem érti Négyesy genetikus törté- netezemi életét, A másik, még kirívóbb vonás cikkében e szinte naiv makacskodás a mellett, hogy a ft mívelő osztályé a jövő irodalmunkban, pc emberiségünknek az ókortól kezdve iegft ideálja a kiművelt emberfő. Romlandó testű ben egyetlen érték. Ez az érték felbukkan társadalom minden rétegében, az Isten fél kigyúl minden homlokon, ha bent szellem Iá pája ég. Miért sajátítja ki ezt az értéket Mór Zsigmond egyedül * földmívesem berek s. mára? Azért, mert levelet kapott egy sok t. mészetes ésszel megáldott földmivegtől s mi meggyőződött ennek az egyszerű embernek i telmességéről és jó Ítélőképességéről. De mór hatjuk-e ezért az egyetemi ifjúságnak: Men. tek és széiedjetek el a mezőkön, kérdezzél meg a szántóvetőket, hogy Aristoteles, Gym Pál, Péterfy Jenő után nekik mi a vélemény! a tragikumról? Hogyan vélekednek Desst vagy Dilthey felől? Móricz Zsigmond támad sának ez a része nyilván teljesen antikult ralis. Sovinizmus ez? Úgy látszik, igen. De azo nal rácáfol maga Móricz Zsigmond. ő, ige „extra Hungáriám none est vita“. Szőni őrt valóban van. De ezerszer szomorúbb, hot. Móricz Zsigmond úgy látja, hogy ginben Romániát», látott magy BUKAREST, ni arc. 5. A román fővárosban nagy izgalommá! tá, gyalják Sajó Gyula magyar származású ft mérnök iigvét. Sajót a csütörtökre virradó é, szaka váratlanul lel art áztat tűk és a ji'avai k< tornai fogházba vitték. A magyar származású mérnök, aki valam kor a budapesti Köz,úti Vasút főíisztviseiöj volt, az utóbbi években a román ál'aotvasuta szolgálatában állott és a grivicai főműhely lé nöke volt. Állítólag azzal vádolják, hogy főt radalmi összeesküvést szított a grivicai vasúi főműhely munkásai között. Sajó Gyula f«:SJ hadbíróság fog ítélkezni. Szekfü 1 lelkes elégléte Gáiócsy mérnök ’ Az ítélet végrehajtását a h való tekintettel ÄKTTW*«—|B| A bizonyára lesz kedvező kihatóswMT—T’ rében'”"''’5"5 *' zás te ni ai F< be ajá kör del dor else min élni me: tan leni aim voí utá is bős láss; tör lyá. érd .szél rág pér sát ítél kér tan ben *
