Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
'®n3iapeeí, 1§1Ö. fíéÖct, marcziüs 15. támadásaitól, — pedig hát ez kötelessége lett volna, i— mt vége szakadt az ő türelműiknek is ás vissza- ladogatták a titkos bugásokat, boxokat. így azután teljesen eldurvult a mérkőzés. Pedig hát amilyen kitűnő formáiban játszott tegnap a FTC, hát valószínűleg győzelmet arathatott volna durvaságuk nélkül is. A Törekvés szintén pompásan dolgozott addig, míg a rossz vezetés el nem kedvetlenítette őket_ Valóban kár lenne, hia a helyes gondolkozása és viselkedésű szimpátikhis munkás-csapat kiesnék w első osztályból, ellenben a dolgok logikus rendje az lenne, hogy az első osztályú mérkőzés vezetésére képtelennek bizonyait bírót soroznák a második osztályba. A Lire jóhiszeműségéhez semmi kétség se fér, de ezen a téren nem fog virulni számára babér sohase. Az első félidőben a kitünően játszó FTC csatársor Ugyan csak egy, de a másodikban hármat csinált. A fedezetsor jól, de durván dolgozott. A hátvédek közül még Manglitz is nagyon ió volt. Ellenben nem hagyhatjuk szó nélkül Wein- ber szereplését. Nagy technikájú, erős energiája, igen jó, de jelenleg a legdurvább játékosunk, akinek mindén egyes szereplése alkalmával szerencsétlenségtől tartunk. Mindezeken felül érthetetlen, fogy pár hát előtti pofozkoiási ügyében még semmi se történt a megtorlás ügyében. Vagy talán megszűnt miár a fegyelmi bizottság? A millenáris pályán h MTK—BTC ma tehet megelőző ezt a mérkőzést is igen nagy é3 hangos tömeg nézte végig és bámulta Schlosser művészetét. Kórődy agitálúsát fo Weisz remek technikáját. A Törekvésben igen jő volt DUrr, Kapus, továbbá Hauswald1, Takács és Csonka. Biró: Bognár Elek dr. (BTC.) T. T. C.—M. A. C. 2:1 (0:1). A Margitszigeten a közönség a MAC győzelmét várta és az első félidő vezetése Után már biztosnak látszott a győzelem, de a második félidőben a TTC nemcsak kiegyenlít, de megszerzi a győztes goalt is. Az utóbbi Időben erősen javuló MAC vereségét a felforditotí fcszeállitásnak tulajdoni tjük. A mérkőzést vezőte í>iró Izsó László (BTC) Schönfeldét kiállította a második félidőben. B. A. K.—U. T. E. 3:2 (1:2)'. A legnagyobb meglepetés különösen, hogy az UTE az első félidőben még vezet. A második félidőiben a BAK olyan lelkesen és jól játszik, hogy a maga részére dönti el az érdekes küzdelmet Biró: Horváth Ferencz (FTC). II. osztályú bajnokság. 33. F. C.—Typ. B. C. 2:0 (2:0), MACF—KAOE 2:1 (2:0), Postás —-KTE, 'utóbei nem állott ki, tehát Postás küzdelem nélkül jutott két ponthoz. ÜL osztályú bajnokság. VÁC—Főv. T. K. '4:0 (3:0). — Barátságos mérkőzések. Csepeli A. C.—B. E. A. C. 3:1 (1:0). BLIE— URAK 1:0 (1:0), Litogr.—FIÁK 3:2 (2:0). — Szövetségi dij. MTK II.—BTC II. 2:0. )—( A NSC. veresége Bécsben. A NSC második bécsi szereplése is vereséggel végződött a mennyiben tegnap 6:4 (5:0) arányban vereséget szenvedett Bécsben a Cricketterektől. Az érdekes ü dologban csak az, hogy a NSC a második félidőben öt goaltal terhelten, olyan szépen játszottak, hogy rövidesen négy goalt rúgtak és ha a match még tovább tart, hát biztosan kiegyenlítik az eredményt. Bíró B e 1 i c h. Külföldi eredmények: Bécsben I. Vienna —Floridsdorf 2:0, W AC—-Germania 3:1, WSC— Viktoria 7:0, Prágában: Rudolfshügel—DFC 2:1, Slávia—Cebhie 12:1. — Vidéki mérkőzés: Egyetértés (Budapest)—Egyetértés (Győr) 3:2, )-( Túri hírek. Kahlenberg, a Király-dij tavalyi nyertese teljesen rendben van, sokat fejlődött s állandóan jó munkát végez. Walkington lovagol a liverpooli nagy akadályversenyben s nem jön el az alagi mee- lingre. Fantomé és Bruhus a legújabb hírek szerint nem indul a Przedswit-handicapban. A Lincolshire handicap (1500 font sterling, 1600 m.) az angol tavaszi sikverseny szezon első nagy versenye holnap, kedden korül döntésre. Valószínű indulóinak listája ez: Christmas Daisy (B. Dillon), Arramoro (W. Grigss), The Tower (?), Delirium (J. H. Martin), Hayden (Randall), Normann III. (Lynham), Kakadu (Bullock), Canonite (?), Old China (Me. Call), Wamba II. (?), Tomnos (Griggs), Hymeltus (Wootton), Desmond’s Pride (Clark), Kaffir Chief (Trigg), Juliet II. (?), Electrio Bov (HilD, Duke of Sparta (Evans), Vigilance (Fo.y), Riverina (?), Forernusser II. (Stokes), Billy tho Verger (Langham), Cindorello (Plait), Corghan (?), King’s Courtship (East), Fiscal War (Ringstead), Artisan (Rikaby), Humorist (Escott), Alone Sir (Strickland), Morty (Jellis). Rosevern (?), Bonny Boy (Me. Dermott), Sundays Well (Clayton). Az óriási Beidből Delirium, Desmond’s Pride, Kakadu, Duke of Sparta ésValensa legjobb emlege:ett kandidátusok. ) — ( Úszóink győzelme Bécsben. A Wiener Schwimm-Club „Austria“ tegnap, vasárnap tartotta nemzetközi uszóversenyét, amelyben a FIC. és a MAFC. kiváló uszógárdája is részt vett. A négyszer 34 méteres sprintstafétát, a verseny főszámát a MAFC. (Scholz — Beleznay— Rimanóczy Donáth) nyerte, az egyéni versenyekben pedig Rimanóczy Jenő (68 m. gyorsuszás és 100 méteres főverseny) kétizben aratott győzelmet. )—( Magyarország tornász-bajnoksága. A Nemzeti Torna Egylet SzenŰtirályi-utczai tornacsarnokában tegnap került eldöntésre a toma- tainokság, amelynek lefolyását szokatlanul nap" érdeklődés kísérte és estére, amikor a döntő mérkőzések kezdődtek, nagyszámú, válogatott közönség töltötte meg zsúfolásig a -hatalmas tornacsarnokot. A délutáni sorrend első pontja a fővárosi egyesületek válogatott tornászainak közös szabadgyakorlatai voltak, amelyet kéziszerszám' nélkül. z)e- nekiséret mellett hajtottak végre meglepő szabatossággal és egyöntetűséggel. A szabadgyakorlatokat Bábel Rezső művezető vezette. 'Utána együttes tornázás volt három lovon. Ezután kerültek eldöntésre az országos bajnoki tornaversenyek. Előbb a mintacsapatok versenyét bonyolították le korlátén. Győztes lett a Budapesti (Budai) Torna- Egylet csapata 157.50 ponttal. Második ‘BTC. 157.05 ponttal, harmadik MTK.. 149.20 ponttal. Ä Csapatverseny után az egyéni bajnokság került eldöntésre. Magyarország tornászati bajnokságát ez évre K r i z m a n i eh (BTC) nyerte el, aki még1- lepő, szabadon választott gyakorlatával nyerte a versenyt. Pontszám 33. Második G e 11 é r t (MTK.), harmadik' Chriostelly (BTC.). )-( A M A. C. mezei versenye. A Magyar Athletikai Club múlt vasárnapi ifjúsági crosscountry versenye után tegnap szenior mezei versenyt tartott a fejérvári-uton. Győztes a M. A. C. csapata lett 32 ponttal, a B. E. A. C. 33 pontja ellen. A harmadik induló csapat, a M. T. K. egy tagja nem futotta be a távot és igy kiesett a versenyből. Egyéni győztesek: 1. Auerbach F. (M. A. C.) 2 Weiszhausz M. (B. E. A. C.) 3. Fischer M. (M. T. K.) 4 Fekete (M. A. C.) )—( Ä lóversenytér kihelyezése. A főváros közgyűlése tudvalevőleg három évre felmondta a Magyar Lovaregyletnek a lóversenyteret. A felmondásról szóló közgyűlési határozatot ma küldte át az illetékes ügyosztály a Lovaregylet igazgatóságához. Amint a direktórium megkapta a felmondásról szóló hivatalos értesítést, nyomban reá megkezdődnek a tárgyalások a fővárossal az ui lóversenytér területének átengedése dolgában. Szombaton Nádasdy Tamás és Csekonics Gyula grófok, a Lovaregylet igazgatói fentjártak a városházán B ó d y tanácsnoknál, s megkérdezték tőle, hegy mikor kezdheti meg a terület használatba adására nézve a tanácskozásokat, mert az uj lóversenytér építését, a talajmegmunkálását már most kellene megkezdeni, Bódy tanácsnok azt válaszolta, hogy a főváros nyomban kész a tárgyalásokat megkezdeni. A Lovaregylet igazgatói elmondták, hogy azért sürgetik a dolgot, mert tudni akarják, hogy egyáltalán kaphatnak-e méltányos alapon területet a fővárostól, mert ellenkező esetben kénytelenek lennének más módon gondoskodni megfelelő területről. Elmondották, hogy a terveket nemsokára benyújtják. Olyan léversenyteret terveznek, melyhez fogható nincs az egész világon. A versenytér megalkotása és berendezése öt-hat millióba fog kerülni. Mivel pedig a Lovaregyletnek ennyi készpénze nincs, kénytelen lesz az egylet kölcsönt venni a bo uhá ásókra. Bőd/ tanácsnok hméte'ten bi’to itot’.a az igazgatóig tagjait, hogy a főváros részéről előzékenységgel fognak találkozni. )- ( A bécsi ügefcversenyei!. Az Őszszel le- víharzolt rettenetes botránjmiről hírhedtté vált bécsi ügető versenypályán, a Práterben, a tegnapi vasárnapon kezdődött meg az idei szezon. Az olső nap sportszempontból meglehetősen gyöngén sikerült. Különösen a főfutások: a két „Jugendpreis“ vo tak igen silányak. Ezek közül a ménekében csak togy, a kanczákéban pedier öt ló fntott. Az előbbin Quintus nyerte meg Pierrot, Giaur és Harald ellen (Tot. 10:31, helyre 20:28, 29), míg az utóbbiban Laurel- worthy győzőt. Grisette, Plauderlieschen, Ga- leote és Quick fölött (Tot 10:23, helyre 20: 27, 25). A Megnyitó-versenyt Páva G-. V, T., a Schönbrunni-dijat Elyria, a Linzi-dijat Wood- vilié, a Dongó C.-versenyt Paganini és a Trabersport-Klub - versenyt Nachtfiaker nyerte meg. A fogadó közönségnek az eredményekben nem sok öröme telt, mert a lőfavoritok jórószben lemaradtak, s a másod-, harmadsorban fogadott lovak győztök, )—( A Nemzeti Vívó Club országos csapatversenye. Szombaton este folyt le a Nemzeti Vívó Club országos csapatversenyének második napja. A mérkőzéseket a NVC. c) csapatának la FVC. b) csapatával való küzdelme nyitotta meg, melynek eredménye 11:5 az utóbbi javára. A többi mérkőzések eredménye: Hungária VC? b)—MAC. 10: MAC. javáia7. NVC. b) csapata BBTTE. szemben 9:7 előbbi javára. MAC.—BEAC. b). Eredmény: 11:4 MAC. javára. Vasárnap délelőtt 9 órakor voltak az elődöntők a klub helyiségében, míg a verseny döntő-küzdelmét, délután pont 5 órakor a Vigadó kistermében tar* tották meg a következő eredménynyel: _______r magyarorszaq________ 1 5 Elődöntő: NVC. a)—NVC. b) 10:6; MAC.— BEAC. 8V2—-71/*- Döntő mérkőzés: NVC. a)— MAC. 10:6. A döntőben győztesként a Nemzett! Vívó Club csapata lett, mig a (Magyar Athletikai Club tovább küzd a második helyért. )—( A N. S. C. uj elnöke. A Nemzei Sport Club szombaton tartotta ez évi rendes közgyűlését, amelyen a klub elnökévé Steiner Hugót, a M. L. Sz. volt főtitkárát választották meg. A fiatal egyesület hatalmas erőt nyert Steiner Hugóban, aki nagy energiájával bizonyára nagy szolgálatokat fog tenni egyesületének. TUDOMÜY és IRODALOM. A Petőfl-Társaság márcziusi ünnepe, — Saját tudósítónktól. — Budapest, márczius 14. ' Vasárnap délelőtt tartotta meg a Petöfi-Társaság tnárcziusi ülését, amelyet ezúttal is, mint minden esztendőben, szabadságünneppé avatott Az Akadémia díszterme zsúfolásig megtelt közönséggel, a társaság tagjai nagy számban jelentek meg s az ünnep fényét közéletünk számos előkelőségének megjelenése is emelte. Az elnöki emelvényen F e- r e n c z y Zoltán másodelnök, V á r a d i Antal főtitkár és K é r y Gyula titkár foglaltak helyet Az ünnepi ülést Ferenczy Zoltán nyitotta meg nagyhatású beszéddel. A tetszéssel fogadott beszéd után Jászai Mari, a társulat tiszteleti tagja szavalta el Petőfinek négy költeményét Utána Farkas Pál tartotta meg székfoglalónál «Márcziusi eszmék, márcziusi eszmények» ezh’ü dolgozatával. Hosszan fejtegette, hogy a márcziusi nemzedék legjellemzőbb sajátossága éppen az, hogy haladás és szabadéi vüség egyrészről, nemzeti érzés másrészről, nem egymással szemben álló fogalmak, hanem harmonikusan olvadtok össze egy felsőbb- rendű eszmében. * És minél közelebbről vizsgáljuk ezt 1 az eszmét, annál tisztábban találjuk meg a régi márczius eszményeit Ha grafikai ábráibhn rajzolnék meg az elmúlt századnak alapvető szellemi áramlatait tol látnék, hogy az erős nemzeti érzés és az erős. szabadelvüség vonalai a rZízad első évtizedeiben majdnem párhuzamosan futnak, még pedig egészen közel egymáshoz. Azután jön egy pont, amelyen a két vonal találkozik, összeolvad és egyesülten halad tovább. Történelmi évszómban kifejezve, a fejlődőének ez a pontja, ez a csúcspontja az 1848 .év márcziusa. De ez az összeolvadó haladás nem tart sokáig, a két vonal ismét eltávolódik egymás'ól és nemsokára már széles ür választja el őket. És mintha ell a távolság megártana aa önálló haladásnak is, a nemzeti érzés mind vet-zedelmesebben közeledik az üres frazeológiához, amely nem tudja ■ szolgálni a fejlődést, hanem üres szavakban 1 merül ki, a stobadelvtteég pedig átment abba a > destruktiv radikalizmusba, amely nem az építésben, hanem a rombolásban találja meg feladv tát. AZ eredeti fogalmakat torzképek takarják el. Azok1, akik a nemzeti érzésben többé nem hisznek,- meddő szócséplést vetnek ellenfeleik szemére és büszkén hirdetik, hogy az intelligens ember ma miár felette áll a naczionalizmus gyengeségeinek. A másik oldalról kozmopolitiznrassal, a hagyományok gyöngitésével, a nemzeti érdekek megtagadásával vádolják meg azokat a törekvéseket is, amelyek a frázisoktól meg nem tévesztve, a nemzet gazdasági és kulturális haladását előbbre próbálják vinni. Aaok a kevesek pedig, akik még öntudatosan hisznek a régi ideálokban, ott állanak a két szélsőség között és érzik mind a kettőnek meg nem értéséül ellenszenvét, nem egyszer gyűlöletét. És az igazság mégis márcziuí, eszményeiben volt. Petőfi Sándor a világszabaaságért lelkesedett és ezen az alapon a nemzetköziség vörös zászlói meghajolnak előtte. Pedig mennyire különböző ez a két fogalom) és mennyire különböző a két felfogás, mely megteremtette őket. Ekkor világszabadság és fanatikus nemzeti érzés nemcsak nem állott ellentétben egymással, hanem ellenkezőleg, logikusan kiegészítették egymást- A negyvenes évek fia szabadnak, gazdagnak és függetlennek akart tudni minden nem-i zetet, de első sorban a saját nemzetéi Leb kesedett ‘ az általános emberi eseményekért, • de megvalósításukat saját nemzetén keresztül képzelte el. Nem véletlen, hogy a negyvenes években a legerősebb naczionalizmus mellett mindig ott lobog a megtisztult nemzetközi szolidaritásnak érzése is. Ugyanaz a mozgalom, mely a «Talpra magyar» hangjai mellett születik meg, segítséget Visz a bécsiek fenyegetett szabadságának is.- Messenhauser, a bécsi polgárság parancsnoka, már az enyészet szárnyainak suhogását hallja és a Szent István-torony tetejéről még mindig kémli a köze- , ledé magyar szabaditókat. A magyar szabadság