Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
Márczius 15 ike. A szabadság napját országosan megölték most is márczius 15-ikén. A budapesti ünnepélyekre több középületen — az országházán is — kitűzték a nemzeti lobogót, s azon kívül számos magánházra. A képviselőház nem tartott ülést. A Petőfi-társaság és az egyetemi ifjúság ünnepe lelkes közönséget gyűjtött össze. A Petőfi-szobor megkoszorúzása is kiemelkedő része volt az ünnepnek, valamint az emléktábla felavatása amúzeumlépcsőjé- nél, a hol ötvenkét év előtt Petőfi a «Nemzeti dalt» szavalta. Minden kör és egyesület igyekezett kivenni részét az ünnepből. A színházakban hazafias darabokat adtak elő ; a Nemzeti Színházban «II. Eákóezi Ferencz fogságát». Az iskolákban szünetelt az előadás, vagy ünnepre gyűltek össze a tanulók. Az ünneplésben részt vett a félszázad előtti márczius 15-ike egyik főszereplője, Jókai Mór is, ki a Petőfi- társaság ünnepi ülésén elnökölt. Az ország összes városaiban mindenütt rendeztek ünnepeket. A Petőfi-Társaság délelőtt a Vigadó nagytermében rendezte díszgyűlését. Nagy sokaság gyűlt össze, mely az elnöki helyet elfoglaló Jókait perczekig viharosan üdvözölte. Bartók Lajos alelnök szólt először. A világsza- badságról beszélt költői hévvel, s márczius 15-éró'l. Petőfié ez emléknap és az ő apostoltársaié, az örök- hírű Tizeké, kik az ívjjászületést megteremtették. Csak egy él közűlök: Petőfi Jókaija, azért, hogy élén a Petőfi-Társaságnak szent kegyelettel őrizze a Petőfi név kultuszát. Volt egy nap, a mikor forradalmat keltett a nemzet lelkében apró ólomkatonák síkraszállása. Mert a szabad betűk első csatár- lán cza, mely rohamra indúlt, volt a «Talpra magyar!» Ez volt a magyar szabadsajtó alfája s az omega : «Világszabadság!» Ez volt Petőfi lantján az utolsó szó. Pár évtized alatt az Atlanti-oczeántól az Uraiig minden népnek ajkán visszadörgött a szó. Beszéde végén lelkes hangon a költő szellemét kérte, adja vissza a ma élő magyar író nemzedéknek a szent világszabadságban való hitet, lelkesedést, bátor erőt, nagyratörést, reményt és boldogságot. Ábrányi Emil szavalta el aztán «Márczius tizenötödike» czímű költeményét, melynek utolsó strófája : Ahányszor eljön márcziusnak napja, Hadd ünnepeljük mindig e napot, De szívből, nem divatból! Ünnepeljük, Mint a hívő a szent nagyszombatot, E nap, mely a föl támadást jelenti, Támaszsza föl bennünk is a hitet, Hogy élni fog örökké a szabadság, Mely a tavaszszal együtt született!
