Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-13 / 216. szám
m? 4 MÉH VE! 1986. SZEPTEMBER 13., SZOMBAT ZíNHÁZI LEVÉL AZ OKTATÁSI TÖRVÉNY ZSÁMBÉKON Kitekintések AZ IGAZI GAZDAGSÁG: AZ EMBER Az oktatási törvény, amely az idén szeptember 1-jén lépett hatályba, az elmúlt évek tapasztalatainak rögzítéséül szolgál, és egyben a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési programjának megvalósulását segíti, a mintegy 800 különböző szintű jogszabály korszerűsítésével, egyszerűsítésével. Alapelve, hogy a nevelés és az oktatás együttes feladatai, „anyagi és erkölcsi támogatása az egész társadalom ügye, hiszen a művelt, szakképzett, tudatos ember hazánk legfőbb értéke”. Tudjuk azonban, hogy a törvény csak keret, lehetőség a fejlődéshez, a hatálybalépés csak egy pillanat, a végrehajtás, a megvalósulás pedig az anyagi körülményekkel, a tudati viszonyokkal súlyosbított, ellentmondásokkal megtűzdelt, hosszú folyamat. Az új törvény szellemében most minden oktatási intézmény vezetői és oktatói újragondolják feladataikat, örömmel, vagy gondterhelten tervezgetnek. Mennyire van jelen színházművészetünk a nemzetközi színház- művészetben — de legalább Európában vagy a szűkebb környezetünkben? És: mennyire van jelen nálunk a nemzetközi színházművészet —. de legalább a közelebbi világ színházművészete? Nem indokolatlan kérdések ezek. Könnyű belátni ugyanis, hogy — a zeneművészethez vagy a filmművészethez hasonlóan — a színházművészet sem nélkülözheti a nemzetközi tapasztalatokat, nem nélkülözheti egymás munkájának megismerését és . esetleges felhasználását. A zeneművészet akár naprakész ismereteinek átáramol- tatása Amerikából Japánba, Párizsból Buenos Airesbe: ma már viszonylag egyszerűen megoldható feladat, igény. A rádió, a lemezek, a kazetták, a kották kiválóan teljesíthetik ezt az információcserét. Kiválóan, s könnyedén. Aki akar, mindent megismerhet, legalábbis vizuálisan (kották), s audiálisan (lemez, rádió) —, ha élőben nem is. De ami a zene világában történik, az a szakemberek előtt ismert, hozzáférhető. Hasonlóképp könnyen hozzáférhető a filmművészet új s újabb fázisa, hiszen a számtalan filmfesztiválon, -szemlén a szakemberek népes gárdája mindent megnézhet, mindent megismerhet —, és hamarosan a nagyközönség is találkozhat a legújabb művekkel, Dél-Ame- rikától Izlandig, Szingapúrtól Londonig. És nyelvi korlátok sem akadályozzák ebben, hiszen vagy szinkronizálják a filmeket, vagy felirattal lát-' ják el. A színházművészet nemzetközi ismeretcseréjének az út- ja-módja nem ilyen egyszerű. Természetesen a színházaknak is lehetőségük van a különböző színházi fesztiválokon, bemutatókon, szemléken való részvéteire. Léteznek nagy nemzetközi fesztiválok, amelyek programjának erős része a színház, s léteznek külön színházi összejövetelek, amelyek nagy szakmai áttekintést adnak, de az érdeklődő közönségnek is érdekesek. Csakhogy egy esetleg száznál is nagyobb létszámú együttes utaztatása a világ valamely távoli pontjára nem éppen olcsó mulatság. Ehhez technikailag is óriási apparátus kell. (Egy film elfér néhány lapos, kerek dobozban, egy zenemű egy nagyobb borítékban.) Ha az előadás nyelvét is hozzáférhetővé akarjuk tenni, akkor esetleg többcsatornás tolmácskészülékek kellenek, mert mondjuk egy portugál előadást egy norvég fesztiválon elég kevesen tudnak anya- nyfelvi szinten követni. Üjabb nehézségek tehát a befogadó részéről, de a produkció részéről is. És az is kérdés, kinek szóljon a színházi rendezvény: a nagyközönségnek, vagy a szakmának vagy mindkettőnek? Nem lesz-e a két réteg igénye egymásnak ellentmondó, hiszen a közönség inkább szórakozni akar, a szakma meg tanulni, tapasztalatot cserélni? Mit hívjanak meg tehát, milyen szempontok szerint? Mert az sem mindegy. És ki fedezze a költségeket? Manapság egyre alapvetőbb kérdés ez is. Mert az aligha várható el a színházaktól, hogy a saját zsebükre utazgassanak Európából Amerikába, vagy onnan ide. Kell tehát komoly állami vagy valamilyen más támogatás, kell a pénzügyi fedezet, esetleg a rendező szervek részéről, az utaztatáshoz, az elszállásoláshoz, a színháztermek bérletéhez, stb., stb. Nehézkes, bonyolult hadművelet áz ilyesmi, hosszas előkészületeket igényel, és többnyire nem túlságosan jövedelmező. És mégis: a színházi világ nem lehet meg az efféle cserék, tapasztalatszerzések, információáramoltatások nélkül. Ha valamely színházművészet bezárkózik (akár anyagi, akár más okokból) a világ színház- művészete elől, s maga sem lép ki a világ elé, előbb-utóbb menthetetlenül beszűkül, provinciálissá válik, elmarad, elveszti élő kapcsolatát azzal, ami a szakmában fontos, új, izgalmas, érdekes, vagy esetleg elvetendő, rossz, téves. Nem lesz képes, az összehasonlításra, a megmérettetésre, nem tudja mit ér, amit ő csinál, nem tudja mennyire állja meg a helyét a művészet örök és megállíthatatlan fejlődésének nagy folyamatában. A világ esetleg elég köny- nyen nélkülözi majd az ilyen színházművészetet — de egyetlen színházművészet sem nélkülözheti a világot. Hogyan állunk már most mi ezen a téren? Nem olyan jól, amilyen jól állanunk kellene, de még csak olyan jól sem, amilyen jól állhatnánk. Rövid utánajárással kimutatható: színházaink jó néhány éve csak elvétve kerülnek el a különböző nagy nemzetközi fesztiválokra. Nem hívják meg őket? Meghívják, de nem tudnak elmenni anyagiak hiányában? Nem produkálnak olyat, amire kiváncsiak lennének határainkon kívül? A külföld eleve nem is tartja számon nemzetközi rangú színházművészetként a magyart? Ez is, az is ok lehet, s ok is. Hogy az idei nemzetközi színházi találkozón, az USA-beli Baltimore-ban a Győri Balett kitűnően szerepelt, majdnemhogy kivétel, mind a meghívást, mind a szereplés sikerét tekintve. De nem jut el kellő számú szakember sem a nagy nemzetközi eseményekre. Vagy ha igen, nem azok, akik az. ott- tapasztaltakat igazán hasznosítani tudnák idehaza. V annak másfajta kapcsolatai egyes színházainknak: a szegediek a jugoszláviai Vajdaság magyar és szerb nyelvű színházaival, a miskolciak szlovákiai és lengyel- országi társulatokkal, a budapesti Katona József Színház csehszlovák és finn színházakkal áll például szorosabb kapcsolatban. Ez jó, dicséretes. De kisugárzása a magyar színházművészetre nem eléggé erős, vagy — s ez a valószínűbb — meglehetősen lokalizált. Bizonyos kapcsolatokat persze államközi szerződések szabályoznak — de ezeken túl is többet tudhatnánk egymásról, legalább itt, szűkebb környezetünkben. Mi is többet mehetnénk, máshonnan is többet jöhetnének. A budapesti művészeti betekre most egész sor külföldi színház jön hozzánk, japán No-társulattól a grúziai Rusz- taveli Színházig. A kitekintések lehetősége ezzel is bővül. A semminél ez is több lesz. Alkalmasság Dr. Tóth Albertet, a Zsám- béki Tanítóképző Főiskola főigazgatóját arról faggattam, hogy mennyiben változott meg az oktatási törvény hatására az intézmény oktatási-nevelési koncepciója és gyakorlata. — Már a törvény szellemében készültünk az idei tanév- ré is, de amint távlati terveink, céljaink körvonalazódtak, azokat a diákokkal, az oktatókkal, a KISZ- és párt- alapszervezettel szeretnénk alaposabban megvitatni és végleges megállapodásra jutni, Az idei tanév gyakorlati teendőinek legfontosabb előzménye a megújított felvételi vizsga volt: írásbeli és szóbeli mellett alkalmassági vizsgát is tettek a hallgatók, amely egy intelligenciateszt kitöltéséből, önéletrajzírásból, és egy 15 fős gyermekcsoporttal való 10 perces foglalkozás levezetéséből állott. Ezen tartalmi újítás mellett a szóbeli vizsga módszertanát is módosítottuk. Az volt az elképzelésünk, hogy a szigorú minőségi követelmények ellenére próbáljunk az izguló vizsgázók számára humánus, fesztelen légkört teremteni. A gólyatábor nulladéves részvevőivel folytatott beszélgetések visszajelzéseiből az derült ki, hogy ez sikerült. Két és félszeres volt a túljelentkezés, s csaknem 330 hallgató kezdhette meg szeptember második hetében a tanulmányait. Intézményünk jellegéből adódik, hogy eddig is nagy gondot fordítottunk az oktatás mellett a nevelésre, mivel hallgatóink 80 százaléka kollégista. Az oktatók által irányított csoportpatro- nálási rendszer segítségével a közösségi nevelésben szeretnénk eredményesebbek lenni. Ennek formái a hallgatókkal karöltve, az ő ötleteiket alkalmazva alakulnak majd ki az ősz folyamán. Az új tanterv alaptárgyaiban nem sokban különbözik a régitől, de speciális és szakkollégiumok meghirdetésével kívánjuk az egyéni magasabb igényeket kielégíteni. A kiemelkedő tehetségekkel való foglalkozás nem csak ebben és itt fejeződne be. A főiskola elvégzése után a pályakezdő hallgatóink sorsát is figyelemmel kísérjük. Talán sikerül ebben az évben a megyei tanáccsal megállapodást kötnünk, hogy a kezdő fizetések függjenek a diploma minősítésétől és a szociális juttatásokban is előnyt élvezzenek a kiemelkedő hallgatók. Partnerek nélkül Terveink, céljaink könnyen szárnyalnak, és nemességük senki által nem vitatott. A törvényben intézményünk számára nagyobb önállóságot biztosító rendszerben kételyeink abból származnak, hogy vajon lesznek-e a főiskola vezetőségének partnerei. A hallgatók és az oktatók aktív közreműködése nélkül nem jutunk messzire. Szorító külső feltételt jelent számunkra. hogy sem a tanítói pályának, sem nálunk az oktatói munkának nem nagy a vonzása. Továbbra is nélkülözik a pedagógusok az anyagi-erkölcsi megbecsülést, ami azt jelenti, hogy továbbra is csak újratermeljük azt a réteget, amely nem erre a pályára való. Ez azt is eredményezheti, hogy a felsőoktatás fejlesztési programja nem lesz olyan eredményes és szép, mint ahogyan az az elképzelésekben körvonalazódik. Kételyeim vannak a főiskolai tanács színvonalas működésével kap. csolatban is. A társadalmi környezet nem sugallja a demokratizmust, az önálló, bátor, felelősségteljes vélemény- alkotást, de erről úgy gondolom. Szigetváry Ágota, a főiskola KISZ-titkára bővebben, a friss benyomások alapján tud majd beszélni. Az év tanára — A gólyatáborban sokat beszélgettem az új hallgatókkal. Az a benyomásom, hogy sokkal életrevalóbbak, mint mi, az idősebbek. Ennek ellenére tény, hogy félig még gyerekekként kerülnek hozHASZNOS LEHETEK-E MÉG? Hányszor, de. hányszor halljuk ezt családi körben vagy barátok között, amikor ismét valaki hozzánk közelállót érint meg a halál szele, s válik olyan beteggé az infarktus, a baleset vagy más súlyos betegség miatt, hogy a továbbiakban nem dolgozhat teljes értékű emberként. Gyakori, hogy a továbbiakban már alkalmatlanná' válik egészségi állapota miatt régi munkakörének betöltésére, s ezért átkerült a megváltozott munkaképességűek kategóriájába. Számos rendelet biztosítja, hogy a rehabilitáció keretében mindenki hasznos tagja maradhasson a társadalomnak, ám itt is — mint mindenütt — közbeléphet az úgynevezett emberi tényező. Nem közömbös a dolgok további menete szempontjából, hogy miként vélekedik mondjuk az üzemvezető, mennyire foglalkozik ezzel a gonddal a vállalat igazgatója, üzemorvosa, munkaügyi vezetője, munkavédelmise vagy a szak- szervezet. Mert a rehabilitáció útja nem mindig sima. A csökkent munkaképességűek gondjaival és velük kapcsolatban még számtalan más problémával foglalkozott Kapusi Rózsa riportműsorában. Nem könnyű feladat egy leszázalékolt emberbe lelket önzánk és nem várhatjuk el tőlük rögtön az aktív közéleti- séget, áz önálló véleményformálást. A középiskolai rossz beidegződéseket minél hamarabb oldani szeretnénk. Az idén ősszel lesz az ifjúsági parlament, ettől ugyan nem remélhetjük, hogy már az elsőévesek lesznek a szóvivők, de sok olyan problémával megismerkedhetnek, ami okulásul szolgálhat az elkövetkező nagyon rövid, hároméves tanulási periódusra. A kétévenként megrendezett ifjúsági parlament számunkra, éppen a rövid képzési idő miatt, nem lehet egyedüli az okta- tók-hallgatók párbeszédében. A főiskolai tanács, amelynek rajtam kívül a diákbizottság titkára és minden évfolyam egy-egy képviselője a tagja, talán biztosíthatja a véleménycserét. A tanárainkkal általában szeretnénk a kapcsolatainkat javítani, hogy az nyíltabb és sokrétűbb legyen. Tervezzük Az év tanára cím megalapítását, amelyet a hallgatók szavazatai alapján ítélünk oda, emlékplakett és 15 ezer forint pénzjutalom kíséretében. Tavaly nem sikerült a főiskolai újság megindítása, színvonalbéli problémák miatt. Talán majd az idén ... Különböző szakköröket szeretnénk szervezni, amelyeknek — hagyományainknak megfelelően — pedagógusjelöltek a vezetői is. Elképzeléseink megvalósulásának, remélem, a hallgatói passzivitás nem fog korlátot szabni. Hallgató hallgatók — A hallgatói passzivitás okait kutatva — vette át a szót Pap Miklós, a főiskola párttitkára — először arra gondoltunk, hogy az ide jelentkező gyengébb képességű gyerekek- adnak erre magyarázatot n Az. i, utóbbi, révekben azonban számban és színvonalban is javult a helyzet, a hallgatói passzivitás pedig maradt. Általánosabb jelenség hatásait érzékeljük mi is; a középiskolai, a családi és az egész társadalmi környezet tapasztalatait, mentalitását hozzák magukkal örökségként a diákok. Egyrészt félnek a megnyilvánulástól, esetleg annak misztifikált következményeitől, másrészt közönyösek: minek mondjuk, úgyse lesz semmi. Ezt a szemléletet csak hosszú évek alatt tudjuk megváltoztatni, és ebben nemcsak a főiskolánkra hárul feladat. A képzés három éve alatt neteni, bizonyítani számára, hogy hasznos tagja marad a társadalomnak, számítanak szaktudására, eszére vagy éppen a két kezére. Meggyőzni azt — aki teli van szorongással, kisebbségi érzéssel — arról, hogy munkájára jelenlegi állapotában is szükség van, csak a régi kollégák, az a munkahely tudja, ahol ismerik. Az újságírónő beszélgető- partnerei között akadt olyan, aki a leszázalékolás után, a saját régi munkahelyére, mehetett vissza, egy műszakba, könnyű munkára. Itt aszerint keres, hogy mennyit dolgozik. S az illető nem érez semmi törést. Azt hiszem, nem valami ördöngös dolog ez. Nem kell hozzá más, csak egy kis jó érzés, figyelem, lelkiismeret. A vállalatok általában tudják, kit, miért fognak leszázalékolni. így már elő lehet ' készíteni, hogy az illető ott dolgozhassák, ahol megrokkant. Huzavona akkor szokott ’.enni, ha a csökkent munka- képességű régi üzemébe nem mehet — egészségére veszélyes volta miatt — s ahová helyezik, ott csak a régi bérét biztosítják számára, jövedelmét nem. Ez utóbbi lehet műszak- — vagy veszélyességi pótlék, így fordulhat az elő, hogy sokan inkább elmennek rokkantnyugdíjba, semmint hogy rehabilitációs munkahelyen dolgozzanak. Később aztán héz — a főiskolás lét adta lehetőségekkel, ilyen rövid idő alatt —* az értelmiségi szerepre való felkészítés, a minden értelemben vett felnőtté válás elősegítése. Egyelőre még csak álom, hogy a hallgatók többsége a harmadév végére politikai nagykorúsággal tudjon élni megszaporodott egyetértési, véleményezési, döntési jogaival. Az erre való nevelésben szeretnénk fokozottan segítséget nyújtani — a neveléstudományi tanszékkel karöltve — a hagyományos politikai nevelést (például: úttörővezetői képzés) kiegészítve, tágabban értelmezve. Dr. Tóth Albert végezetül az elkövetkező évek terveiről, programjáról szólt. Még öt év — Mindenekelőtt a főiskola tekintélyét szeretnénk növelni, amelynek feltétele a munkánk minőségének, színvonalának emelése. Erősíteni kívánjuk a középiskolákkal való kapcsolattartást, a következő generációk hallgatóinak tudatosabb pályaválasztásának érdekében. Szorgalmazzuk oktatóink tudományos tevékenységét is. Jelenleg tízen rendelkeznek tudományos fokozttal, amelyet a 60 oktatónk közül 1991-ig még 19-en meg akarnak szerezni. Szeretnénk olyan hallgatói öntevékeny. művészeti csoportokat kialakítani, amelyek szerepléseikkel, sikereikkel lehetőséget adnak a nyitottságunk kialakítására: egyrészt a községben, másrészt a megyében. Általában olyan tevékenységekkel kívánunk Pest megyében, de az országban is jelentkezni, amelyek a későbbiekben iskolánk hagyományai köze tartozhatnak. A község adottsága?, a mövélődési ház ‘érősöd® művészeti programjai, a tatárjárás korából származó romtemplom festői környezete segítik elképzeléseink megvalósulását. A jövő évben lesz még csak tízéves az intézményben a tanítóképzés. A tervek szerint az új kollégium építése 1989-ben kezdődik meg, ami 350—400 diáknak lesz lakóhelye, és közösségi életének színtere. Az egyre nehezedő anyagi feltételek ellenére, úgy gondolom, hogy a következő tíz esztendőben egyre rangosabb helyet vív ki országunk kulturális életében Zsámbék és a Tanítóképző Főiskola. Ojj írisz visszamennek dolgozni és a nyugdíj, valamint a keresetük együttes összege magasabb, mint a rokkantosítási eljárás előtt volt. Nem véletlen tehát, ha a munkahelyeken itt-ott gyanakszanak. A rehabilitációs munkahelyeken nehéz a kereseteket biztosítani. Talán segítene, ha lenne valamiféle központi lehetőség az átképzésre — vetették fel az óbudai Goldber- gerben. Rögtön konstatálhattuk, hogy megint van valami, amiről nem tudnak az érintettek. Ugyanis — mint az az Egészségügyi Minisztériumban kiderült — a minisztérium az idén októberben indítja el először az ingyenes átképzést a Csepel Művek oktatási központjával közösen, hét különböző szakmában. FELVILÁGOSÍTÁST a szociális intézetek és a városi tanácsok egészségügyi osztályai adnak. A minisztérium és a társadalombiztosítás illetékesei látják, hogy gondok vannak a rehabilitáció és a rokkantnyugdíj körül. Az előbbi rendszere drága és nem hatékony, átszervezésre vár. Az utóbbit úgy kívánják megváltoztatni, hogy inkább az átképzést válasszák áz emberek a rokkantosítás helyett. Körmendi Zsuzsa Takács István A budapesti József Attila Színház október elején Csehszlovákiában vendégszerepei — többek között a Régi nyár című operettel, melynek főszereplője Törőcsik Mari. ADIOFIGYELO! 4
