Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-27 / 252. szám
1982. OKTÓBER 27. SZERDA 3 xytknap Farkas Bertalan a szerkesztőség munkatársainak körében. Barcza Zsolt felvételei SzerkesztőségUnk vendége veit A talajfogás után 875 nappal ^/XL.'ú lc,fi.ÁJ0‘ f-6. Munkaverseny a mezőgazdaságban Egyenlő esélyekkel indulni Még élénken él emlékünkben a televízió jóvoltából látott Világ Kupán repülő tornász, aki a gravitációt megcsúfolva hármas szaltóval emelkedett a légtérbe, és talajfogása oly kemény, oly biztos volt, hogy az extrém helyzetekhez nem szokott ember alig-alig értette a. megállás biztonságát. Kollégánk tette fel a kérdést Farkas Bertalan űrhajós alezredesnek, hogy miként valósul meg az űrből való visszatérés után a talaj fogás? Miként tud beilleszkedni a legkorszerűbb nemzeti hős, a mindennapok folyamatába? Bölcsebbek a választól nem lettünk, de hitünk tisztességesebbé vált. S kiben-kiben felidéződik Ady Endre néhány verssora, hogy „Föl-föl dobott kő, földedre hullva, /kicsi országom újra meg újra / a Te orcádra ütök.” A vadászrepülősök közül kiválasztott Farkas Bertalan pilóta racionálisabban fogalmaz, ta meg élményeit és érzéseit. A legfontosabb események már mindenki által ismertek, de nem lehetett döbbenet nélkül hallgatni a részleteket, akár tizedszer, századszor. Ma már minden olyan egyszerűnek tűnik. Az akkori híradásokból természetszerűen kimaradt, hogy az első, világűrt járt pilótát szülő, feleség és gyerek várta. Farkas Bertalan lenyűgöző egyszerűséggel mesélte — nyilván nem először — amint 1980. május 26-án, hétfőn éjszaka fél 12- kor elfoglalta helyét a Sza- juz—36 űrhajó kabinjában. Akkor már megkezdődött a visszaszámlálás. S hogy félt-e? Utazását megelőzően egyetlenegyszer látott űrhajófelbocsátást. Amint ott feküdt a visszatérőkabinban, másodpercenként kellett válaszolnia a földi irányítóközpont kérdéseire. Nem ért rá félni. . Éjszaka indultak és kilenc perc húsz másodperc elteltével a világűrben voltak, megközelítően úgy százharminc kilométerre bolygónk felszíne fölött. Számukra mindössze három percig tartott a kozmikus éjszaka, addigra csaknem kétszázötven kilométerre keringtek a földtől, öreg bolygónk zöldeskék árnyalattal forgott alattuk, s ők, Kubá- szov parancsnokkal alig másfél óra alatt pördUtek az onA Fáy—Vörösmarty Társaság és az OTP Pest megyei Igazgatósága kedden délután Foton, a Fáy-présháznál koszo- rúzási ünnepséget rendezett. Ünnepi beszédet Kovács Gyula. az OTP Pest megyei igazgatója mondott, s alagi és váci járási általános iskolások szerepeltek kulturális műsorral. A résztvevők megtekinthették a fóti Garai János Általános Iskola takarékossági tajzversenyére készített és a présházban kiállított munkákat is. Az októberi takarékossági programsorozat részeként megrendezett — immár több éve hagyományos —, ünnepségen felidézték Fáy András nan tenyérnyinek, számukra mégis végtelennek tűnő világunk körül. Eszmélés volt számukra ez a néhány perc, a szokatlan világot megcsodáló szándék pillanatai. Az első tekintet hatását Farkas Bertalan orosz nyelven kezdte jegyezni a naplóba, aztán úgy érezte, hogy a látványra csak magyar szókinccsel talál kifejezéseket, végül ezek a szavak is kevésnek bizonyultak, és az űrhajós feljegyzés megszakadt. Szerkesztőségünk vendégeként Farkas Bertalan nem akar hősnek látszani. Beszélt a földi gravitációt többszörösen meghaladó nyomásról, az átmeneti rosszullétről, s kimondatlanul is arról a belső energiáról, amellyel uralkodni voit képes saját szervezetén. Mintha csak a vers refrénje volna, minden gondolatsor megannyiszor visszaért a reményhez: „Ha mégegyszer újra űrutazásra indulnék ...” Valószínűleg ma meghatározhatatlan, hogy könnyebben, jobban viselné-e az űrutazás fáradalmait. De biztos, hogy tudatosabb lenne minden mozdulat és kiszámítottabb minden cselekvése. A világűrt járt első magyar űrhajós legkönyörtelenebb emléke a visz- szatéréshez kötődik, övék volt az egyetlen landoló kabin az űrutazás történetében, amelynek nem kapcsoltak be a fékezőrakétái. Bizonnyal utólagos számítások szerint, a földi átlagos nehézkedési erő harrpincötszörösével csapódott be a visszatérő hajó Bajkonur térségében. Ma már Farkas Bertalan arcán nyoma sincs az akkori ijedelemnek, könyedén beszél emlékeiről. Az újságírók kérdéseire biztonsággal, s a tudás birtoklásának örömével válaszolt. Mert igaz, hogy az űrhajózás minél több feladatát a gépek, az integrált áramköközgazdasági, pénzügyi és Pest vármegyei munkásságának főbb állomásait. Fáy András ugyanis nemcsak író — például a magyar prózai vígelbeszélés kezdeményezője —, volt, hanem a reformkor jelentős közéleti alakja. ö alapította meg 1840-ben Pest vármegye pártfogásával a Hazai Első Takarékpénztárt, amely nemes célt tűzött maga elé. Annak idején ezt így fogalmazták meg: „...a munkás és szolgáló köznépnél a szorgalmi ösztönt, s takarékosságot ébreszteni, serkenteni, ápolni, s általában a szegényebb néposztályra a jólét s nemzeti erények boldogító malasztját árasztani.” rök munkájára kell bízni, de az is igaz, hogy automatikák döntéshelyzetben soha sem helyettesíthetik az embert. Beszélt a munkakabin súlytalanságot feloldó nyomásrendszerének kísérleteiről, s arról, hogy nem hisz igazán a sci-fi-írók és filmkészítők fantáziájában, mert nincs olyan szakember, aki a technika jelenlegi fejlődési üteme mellett megjósolhatná a világűr hétköznapjait. Űrhajósnak nehéz váratlan kérdést, nehezen megoldható szituációt létrehozni. A találkozás egyétlen nehezén megválaszolható kérdése a talajfogáshoz kapcsolódott. Hogy visszatérve hősként a világűrből miként teltek két éve a hétköznapok? Farkas Bertalan és űrhajósnak kiképzett társa, Ma- gyari Béla, a Műszaki Egyetem másodéves hallgatója. Céljuk, az üzemmérnöki diploma megszerzése után a tudományegyetem elvégzése. S persze elszakíthatatlanok létüktől a földi célok, hogy Farkas Bertalannak már a visszatérés után megszületett a második gyermeke, akit fel kell nevelni. És a világűr megjárását követően vállalni akarja a kékes-zöld bolygó tenyérnyi darabjának minden gondját. A világegyetem léptékeihez hasonlítva csupán porszemnyi méretű Földünk — a lexikon szerint mindössze 5974 trillió tonna — számos jelzőt érdemelt már ki az emberiségtől. Napjainkban inkább a gyorsan változó meghatározást használják. S. ha bárkit megkérdeznénk, példák sokaságát sorolná kezdve a családban, a munkahelyen bekövetkezett átalakulásokkal, s folytatva a minket körülvevő világ látványos változásaival. Néhányan — s nem is kevesen talán, szerényen azt emlegetnék, hogy kedvükre, jövedelemkiegészítésként egyre több állatot tartanak a háztájiban, a mind korszerűbb tápokkal hizlalva a malacot, a szarvasmarhát. Pest megyében például ennek a gyors változásnak köszönhető, hogy amig 1977-ben kétezer híján félmillió sertés volt fellelhető, addig manapság már 540 ezerhez közelít ez a szám. A kitekintés elmarad A napokkal még nem, de hónapokkal, évekkel mérhető átalakulások olykor ellentmondásokat is hordoznak. Hiába kíséri például sok-sok vita a munkaversny-mozgal- mat, megújulása mindennapjaink megszokott tempójától elmarad. A lassúság következménye, hogy a népgazdasággal szemben támasztott minőségi követelmények nem tükröződnek ebben a társadalmi versenyben, s a szélesebb körben is hasznosítható újítások nemigen találnak zöld utat. A váci Forte-ban például immár harmadik esztendeje toldja meg újabb milliókkal a nyereséget a komplex brigádok leleményessége, érdekeltségen I alapuló összefogása. Nem állítjuk, hogy a gyáriak tapasztalatai mindenütt hasznosíthatók, de azért figyelemre méltók. Az érdeklődők azonban nem tolonganak a kapuknál. Az egy helyben topogás a mezőgazdaságban folyó munkaversenyre is jellemző. Kétségtelen, hogy a közösségek felajánlásai minden esztendőben, ha teljesülnek, hozzájárul ást jelentenek a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok fejlődéséhez. A kollektívák azonban nem az egészhez mérik teljesítményüket: az anyagi és erkölcsi elismerések nem serkentenek kitekintésre. A mércét a legtöbb nagyüzemben a mechanikus pontozási rendszerek jelentik, a siker egyetlen titka tehát a dobogós helyezéshez szükséges pontszám elérése. Bár kétségtelen, hogy ez a módszer kiszűri a szubjektivitást, ám az egyenlő esélyeket csak látszólag teremti meg. Hogy példát is említsünk: egy gyümölcsültetvényen dolgozó brigád azt vállalta, hogy a korábbinál jóval több almát termel. Év végére aztán minden felajánlásukat teljesítették, kivéve ezt az egyet: a jég elverte a termést. A szak- szervezet háromhónapos küzdelem árán kiharcolta, hogy a közösség végül is megkapja a bronzkoszorút. Ha csak a statisztikát nézzük, nem járt nekik, de ha az emberségre figyelünk egy kicsit... Mechanikus mérce Egyenlő feltételekről a munkaversenyben nem lehet beszélni. Az utóbbi években — a népgazdaság helyzetét ismerve, érthetően — előtérbe kerültek a gazdasági követelmények. A sokat emlegetett hármas jelszó: szocialista módon élni, dolgozni, tanulni — már-már egyensúlyát vesztve felbillent. Az értékelési szempontok többsége a több és jobb munkára biztat, kevésbé a művelődésre, a szocialista embertípusra jellemző erkölcsi normák érvényesítésére. Az utóbbira példa: férjét gyászoló, három gyermekével magára maradt anya helyett a többiek ledolgozták munkaidejének egy részét, hogy annyival is többet lehessen családjával. Ám, mert gazdasági eredményeik nem voltak kiemelkedők, meg kellett elégedniük a szerényebb elismeréssel. Pedig a mi értékrendszerünkkel mérve cselekedetük a leghasznosabbak, a legnemesebbek egyike. Persze, a mérce... Az egyenlőtlenségek némely esetben a külső feltételek különbözőségéből is adódhatnak. Kiskunlacházán az ÉGSZÖV- nél, ahol a munkaverseny- mozgalom több' évtizedes múltra tekint vissza, hosszú ideje gondot okoz, hogyan mérjék, értékeljék a külföldön — az NDK-tól Ausztriáig, Iraktól Jordániáig, számos országban — dolgozó brigádok tevékenységét. Arról nem is beszléve. hogy nem mindenütt adott az alapja a közösségek működésének. A tőkés viszonyok között például irreálissá válna minden gazdasági, vagy mondjuk kulturális vállalás. Ha ezen neip is tudnak változtatni, azon feltétlenül kellene, hogy megszüntessék az adminisztratív és fizikai Ha az ember néhány perc alatt, amúgy felületes szemlélőként, csupán a külsőségekből akarná megítélni a fóti Béke Termelőszövetkezet liftüzemének munkáját, az első benyomások már majdnem helyes képet adnának. S ha egy kicsit alaposabban körülnézünk, megtudhatjuk, hogy a kis üzemben valóban kelendő termékeket gyártanak, s nemrég olyan újdonság tervezéséhez fogtak, amely messze földön páratlan. Jelenleg a szövetkezetiek kilenc méter emelőmagasságig használható, ötven, száz, ötszáz és ezer kilogramm teher mozgatására alkalmas lifteket készítenek. Régebben, amikor még önállóan gazdálkodott a csomádi téesz, teheremelő gépként adták el ezt a berendezést — igaz, a maihoz viszonyítva némileg korszerűtlenebb változatban —, mert a szabványelőírásoknak nem felelt meg. Időközben korszerűbb biztonságtechnikával és számos egyéb apró módosítással elérték, hogy megkapták a „lift” minősítést. Az üzemben százhúszan dolgoznak, évente mintegy kétszáz komplett, hidraulikus elven működő szerkezetet gyártanak, ezzel hatvan millió forintos termelési értéket állítanak elő. Mint Barna Miklós önelszámolóegység-veterületen dolgozó kollektívák hátrányos megkülönböztetését Mert a többiekkel egyenlő eséllyel kell indulnia annak a gépkönyvelésen alakult szocialista brigádnak is, amely egész éven ót fegyelmezetten, pontosan dolgozott, s bár tagjai családanyák, jutott erejük társadalmi munkára, a közösségi szellem ápolására. Teljesített vállalásaik szándékos leértékelése összefogásuk létét kérdőjelezi meg, s ha erőfeszítéseiket nem követi kellő elismerés, könnyen megtörhet lelkesedésük. Ha már az elismeréseknél tartunk, szót kell ejteni egy másik káros jelenségről is, a brigádmozgalmat a legtöbb helyen jellemző ciklikusságról. A nagyüzemekben jobbára csak akkor kérik a kollektívák segítségét, ha gond van. Esztendőnként egyszer aztán megkapják a nekik járó jutalmakat, kitüntetéseket. Az ünnepi taps elcsitulásával sokszor a munkájuk iránti érdeklődés is lankad, az évközi jutalmazásoknál, prémiumosztáskor szinte említés sem történik a brigádokról, tevékenységüket sem a közös sikerével, vagy kudarcával, hanem a tagok külön-külön megméretésével rangsorolják. A mozgalom jövője csak következetesebb támogatással lehet reményteljes. Folyamatos értékelés Néhány hónapja széltében- hosszában mesélték a megyében, hogy az egyik mezőgazdasági nagyüzemben a vártnál kisebb nyereség miatt a közösségnek csak az előzetesen ígért jutalmak felét fizették ki a munkaversenyben elért eredményekért. A vezetők azonban, mert prémiumfeltételeiket teljesítették, a teljes összeget kapták. Megtehették, hiszen a feltételek között nem szerepelt például a munkaverseny eredményes szervezése, fejlesztése. Ha a szóbeszédnek nem is lehet mindig hinni, a MEDOSZ Pest megyei Bizottságánál komolyan vették a kis történet tanulságait, s a kollektív szerződések felülvizsgálatakor mindenütt betették a megállapodásba: a jutalmakat az érvényes rendelet szerint kell megállapítani, így a jövőben szűkebb pátriánkban nem lehet félpénzzel elintézni tíz, vagy száz ember erőfeszítéseit. Furucz Zoltán zetőtől megtudtuk, a hazai piacon a kínálat és a kereslet egyensúlyban van, csak az okoz gondot, hogy az építőipar nem mindig tartja meg a határidőket, így előfordul, hogy késve tudnak egy-egy liftet beszerelni. Az idén több megyei nagyvállalat is rendelt tőlük ilyen i berendezést. Vevőik között találjuk egyebek között a Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat ceglédi gyárát, a Pest megyei Gyógyszertári Központot és a kere- pestarcsai óvodát is. A fótiak gyakorlatilag a telepítés megtervezésétől kulcsátadásig vállalják a munkát, sőt folyamatos a szervizszolgáltatásuk is: tíz szerelőpár járja kocsikkal az országot. Az üzem vezetése azonban egy cseppet sem elégedett a2 eddigi eredményekkel. Keresték az újat, a jobban elad- hatót — s találtak egy diplomamunkát és egy végzős egyetemistát, akiben láttak némi fantáziát. Rajzó Sándorról van szó. aki szakdolgozatában egy olyan új berendezés elveit írta le, amellyel már 20—22 méter magasságra és személykísérettel is lehet majd emelni terhet. Találmányára időközben meg is kapta az oltalmat. A megvalósítás részleteit — már fejlesztő mérnökként — Foton dolgozta ki. v F. Z. Kriszt György Hordógyártók, kádkészítők A Kádár- és Faipari Szövetkezetnél az idén huszonhétmillió forint értékben készítenek hagyományos kádáripari termékeket (hordókat, kádakat slb.), tölgyfából és vörösfenyőből, megőrizve a régi hagyományos technológiát. Koszorúzás! ünnepség Fáy Andrásra emlékeztek Egy találmány sikere Hidraulikus liftek Fiiról
