Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-27 / 252. szám

*%ra "é/Hjr W sMnap 1982. OKTÓBER 27., SZERDA Szinte iparművészet Vízmosta csontok Evekkel ezelőtt egy felhő- szakadás segítette a régészeket egy nagyszabású lelet felderí­téséhez. A lezúduló víz csonto­kat mosott a felszínre Zalako- már község határában, ahol azóta 600 sírt tártak fel. Az avar sírokkal együtf jócskán találtak hamvasztásos sírokat is._ Számos értékes lelet került elő. Egyebek között ezüstko­saras fülbevalót és olyan üveg­paszta gyöngysorokat találtak, amelyek akár mai iparművé­szeti munkaként is felfogha­tók. Az ásatás egyik érdekessé­ge: a VI—VII. századbeli úgy­nevezett nagycsalád sírhelyét is megtalálták, hat-nyolc fér­fi, ugyanennyi nő és gyermek földi maradványaival. Újkőkor és bronz Hatezer esztendős leletek A bükki kultúrához tartozó mintegy hatezer éves leletek kerültek elő a felsővadászi várdombon az ásatások nyo­mán. Régóta feltételezték, hogy lakott hely volt itf évez­redekkel ezelőtt. Maradvá­nyainak egy részét a mélyszán­tás megbolygatta, de a régészek föltárták a területet, s az eke­szaggatta földréteg alatf gaz­dag újkőkori és középső bronz­korból származó durva és fi­nom díszített kerámiákat, kő­baltákat, kővésőket, őrlőkövet, orsógombot, állatbőrök meg­munkálására szolgáló kova- és obszidián pengéket, továbbá állatcsontokat találtak. Az ása­tások során a muzeológusok rábukkantak a település cö­löplyukaira is és a felső, rára­kódott réteg alól a döngölt sárga padlózatot is letisztítot­ták. Így következtetni lehet az épület szerkezetére, ugyanak­kor a régészek találtak egy agyagkitermelő gödröt is. A muzeológusok véleménye szerint a mintegy hatezer éve ezen a tájon élt emberek már földműveléssel és állatte­nyésztéssel is foglalkoztak. A most megtalált leletanyag a feltételezett település egy ki­sebb területéről került elő és az idén megkezdett feltárást a jövő évben tovább folytat­ják. A számok bizonyítanak Itt az állás, hol a szakember A minap az egyik kis Pest megyei község vezetője hosszan ecsetelte a tanácsi munka presztízsének elvesz­tése körüli keserű tapasztalatait; úgymond, alig találni megfelelően képzett munkaerőt, férfiakat meg egyenesen lámpással kell keresni, nem is tudja hová vezet ez — s mintha csak megerősíteni akarta volna a tanácselnök vé­leményét, rá pár napra az egyik hetilapban hirdetésre bukkantam, a megye másik csücskében levő nagyközség állást kínált pénzügyi munkakörben. megyében most, az Államigaz­gatási Főiskola esti, levelező és kiegészítő szakán 85-en tanul­nak. Az összeredmény ugyan­csak figyelemre méltó' Ez év­ben már a megye valamennyi községi vb-titkárának — tehát 100 százalékban — megfelelő a képesítése. Nagyközségi szinten is csak egy ember akad, aki az előírt feltételek híjával dolgo­zik. Továbbá, a községi ügyin­tézői munkakörben előírt vég­zettséggel, a dolgozók több mint 94 százaléka rendelkezik, a nagyközségekben 93 százalé­ka. se. Ide műszaki főiskolai vagy egyetemi, valamint pénzügyi és számviteli főiskola kell, vi­szont ilyen diplomával általá­ban szívesebben helyezkednek el tsz-ben, vállalatoknál. Indokolt a borúlátás? Igaz-e? Helytálló-e a borúlá­tás? Az alapvető struktúrán belül, a mozgás ma is folya­matos, így még a tíz-egyné- hány évvel ezelőtti állapotok­hoz képest is — amikor minden érettségizett, egyetemre nem jutó fiatal a tanácsokat ostro­molta ilyen-olyan irodai mun­káért — úgy tűnhet, jogos. Ha azonban a mai, konkrét való­ságot vizsgáljuk, Nagyné Mu­rányi Cecíliának, a Pest me­gyei Tanács személyzeti és ok­tatási osztálya főelőadójának szavait idézve: — A tanácsel­nök véleménye szélsőséges, nem tipikus, az egészre nem vonatkoztatható, A felmérések szerint a közigazgatásban dol­gozók társadalmi tekintélye át­lagos, az érdeklődés e terület iránt szintén átlagos. Sőt! — Állítását a számok megcáfol- hatatlanságával támasztotta alá. A négy éve megnyílt Állam- igazgatási Főiskolán idén vég­zett o második gárda. Míg ta­valy a nappali tagozaton csa hárman, ebben az évben már hatan kaptak diplomát. A má­sod-, harmadéven jelenleg 17-en tanulnak, az 1982/83-as tanévben pedig 11-en kezdték meg tanulmányaikat. És hogy a fiatalok körében nőtt az ér­deklődés a tanácsi munka iránt, azt a túljelentkezés is bizonyítja. Természetesen lét­számgondok adódnak, nem több, nem kevesebb, mint bár­mely más szakmában. A be nem töltött állfbo’- nagy részé­nél azonban nem is a jelentke­zők hiányáról van szó. hanem inkább a megnövekedett köve­telményekből adódó "zelektá- lásról. A tanácsi munka ugyan­is minden területen kiszélese­dett, a munkakörök súlya, fe­lelőssége megnövekedett, a vál­tozás, az önállósodás községi, nagyközségi szinten talán a legnagyobb. Ma már e szakmai követelmények nagyon szigo­rúak, s mindez, ha lassan is, de a közalkalmazotti státusok társadalmi presztízsét teremti újra, természetesen más előjel­lel, mint régen. Néha csak tehetetlenség Nagyné Murányi Cecília el­mondta, hogyan valósul meg a hetvenes évektől lassan, fo­kozatosan a kvalifikált mun­kaerő utánpótlása az állam- igazgatás egész területén. A kezdő fiataloknál az előírt vég­zettség a munkaköröktől füg­gően — még a legkisebb köz­ségben is kötelezően! — érett­ségi (ehhez munkábaléoés után a szaktanfolyam elvégzése), valamint főiskolai, egyetemi végzettség. A régi, szakkénzet- len dolgozók esetében pedig fo­lyamatos továbbképzések. A — Ha nem is tipikus, mint mondta, azért léteznek, főként kisebb községekben létszám­gondok. — Sok esetben, elnézést, hogy ezt mondom, az egyéni tehe­tetlenségen is múlik, ha a ve­zető nem talál munkaerőt. Né­hány esetben, mint például a dabasi járásban, a kedvezőtlen körülmények — nagyon kevés az oktatási intézmény a terü­letükön — korlátozzál: az'után­pótlás biztosításának lehetősé­geit, szemben mondjuk a szent­endrei vagy váci járással, ahol ilyen jellegű gondok nincsenek. Sok helyen pedig még problé­ma a műszaki < : a pénzügyi csoportvezetői állások betölté­Gyakornokok a megyében Éppen ezért, a jövőre gon­dolva, fest megye oen kiaiaKí- tottak a gyakornoki rendszert. A tanácsi munkára jelentkező, érettségizett fiatal egy éven át szép sorjában megismerkedik valamennyi szakterülettel. Egy év után, amennyiben alkal­masnak minősül arra, hogy majdan a szakapparátusban dolgozzék, felvételizhet az Ál­lamigazgatási Főiskolára, taná­csi ösztöndíjasként. Ebben az évben a gyakornokságot kitér j esztették az előfelvételisekre éppúgy, mint azokra, akik jól szerepeitek ugyan, de minimá­lis pontveszteséggel kiestek. Következő évben aztán ismét megpróbálkozhatnak a felvéte­livel. Ügy tűnik, a gyakornoki rendszer nagyon alkalmas ar­ra, hogy valóban rátermett fia­talok kerüljenek be az állam- igazgatásba, mert a végzettség mellett, s főként a községi, nagyközségi munkánál ez el­engedhetetlen feltétel. Kicsit pedagógusnak, kicsit pszicho­lógusnak, tehát mindenképpen elhivatottnak kell lennie an nak, aki naponta emberek, kö­zösségek gondjával, bajával foglalkozik, azok szolgálatá­ban. S. Horváth Klára Történelmi jelenetekkel ötvöződve Azonos hevületű eredmények S A Magyar Nemzeti Ga­5 lériában Akseli Gallen­í Kallela finn festőművész ^ retrospektív kiállítása no­6 vember 28-ig látható. Akseli Gallen-Kallela mű­vei újra visszaérkeztek Buda­pestre. Már volt egy gyűjte­ményes tárlata fővárosunkban 1908-ban, akkor a gödöllői szecesszió törekvéseit erősí­tette. Yryő Liipola hazánkban élt finn szobrász Emlékezé­seim című könyvében részle­tesen informálódhatunk Ak­seli Gallen-Kallela magyaror­szági kapcsolatairól, a gödöl- lőiekhez, elsősorban Kőrösfői- Kriesch Aladárhoz fűződő ba­rátságáról. Ö faragta azokat a síléceket Finnországban, ame­lyeket Gödöllőre küldött a ba­rátság jeléül, ő fedezte fel Remsey Jenő tehetségét és tá­mogatta erkölcsileg, anyagilag. A Kriesch Tamás fordította könyvben olvashatunk Gallen- Kallela gödöllői, szolnoki lá­togatásáról. A szerző leírja, hogy a vendég a Lánchíd te­tején festett éjszaka; e képek különben a Nemzeti Galéria mostani kiállításán is Iáhatók. Feljegyzi erdélyi utazásukat is, amely Gallen-Kallelára és Kőrösfői-Kriesch Aladárra egyaránt inspirativ hatással volt, hiszen a finn és a magyar szecessziót az jellemezte az angol, német, osztrák, francia mozgalmaktól eltérően, hogy eszméje a késői nemzeti ro­mantikán alapult. Gondos ornamentika A budapesti kiállítás az ed­digi legteljesebb magyaror­szági bemutatkozás: a század reprezentáns finn művészének mintegy száz olajfestményét, sok rajzát, plakátját, rézkarcát tárja elénk. Többek között azokat a műveket is, mintegy tizennyolc alkotást, amelyek a budapesti Szépművészeti Mú­zeum anyagát képezik. Lemmlnkalnen anyja Az sem érdektelen, hogy ép­pen Gallen-Kallela és a gö­döllői művészek révén ha­sonló népi, nemzeti források és eszmények alapján szerve­ződött azonos időben a ma­gyar és finn szecesszió. A kü­lönbség csak az, hogy míg a finn századforduló festészeté­nek ez lett a kizárólagos fő iránya, addig a mi nemzeti képírásunkban Gödöllő csak egy külön fejezet. Az inspiráció is párhuzamos volt. Nemcsak a neves festő erősítette meg 1908-ban irány­zatával az aukor induló gö­döllőiek törekvéseit, amelye­ket különben Lyka Károly is üdvözölt, hanem Vikár Béla is, aki a maga magyar Kale- vala-fordításahoz Akseli Gal- 1-n-Kallela illusztrációkat kért, jóval a finn megbízás előtt. Akseli Gallen-Kallela, Kő­rösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Jenő munkás­ságában közös az a tendencia is, hogy a finn és magyar tá­Honvédzászló Pencről Hadtörténeti emlékek Kardok a Duna medréből, ágyúcsövek, sarkantyúk, ken­gyelek, patkók a föld mélyé­ből — amatőr régészek, trak­torosok, munkagépkezelők, múzeumi nyelven szólva lelet­mentők közreműködésével — vándoroltak a Hadtörténeti Múzeum falai közé. Idén ed­dig több, mint ötezer tárgy és Rádiófigyelő HÉTFŐ ESTE. A rádió sok éve melankolikus nyugalom­mal tűrte az elektronika újabb ága, a televízió támadását. Ügy tett, mint az a bizonyos strucc, amelyik a homokba dugja a fejét; nem vett tudo­mást arról, hogy korábbi hall­gatóinak többsége esténként már nem a rádió-, hanem a televíziókészüléket kapcsolja be. Hogy, hogy nem, de né­hány esztendeje új szelek kezdtek fújni a Bródy Sándor utcában. Megváltozott a mű­sorszerkezet, tempósabbak, ér­dekesebbek, közéletibbek let­tek a rádióműsorok. A korábbinál sokkal na­gyobb szerepet kaptak a hét­fők, amikor televíziós adás hí­ján a rádió mellett tanyáznak le az emberek. A műsorszer­kesztők és -készítők olyan programokat produkáltak, amelyek sokféle igényt tudtak kielégíteni, s ezzel újabb hí­veket szereztek a rádiózásnak, s nemcsak a hétfői napokra. A következő lépés — ennek va­gyunk tanúi napjainkban —, hogy a hétfőnként jól bevált, nagy közönségsikert megért adásokat most már más na­pokra telepítik, választásra kényszerítve a nézőket, hall­gatókat. A taktika ügyes, tisz­teletre méltó, s gyanúm sze­rint nem is sikertelen. így van ez akkor is, ha mint ez alkalommal, a hétfői napra már alig marad valami. A TIZEDES MEG A TÖB­BIEK. A Dobozi Imre meg­formálta pesti vagány történe­te sikert aratott regényként, de igazán közismertté a lassan már húszéves, Keleti Márton rendezte film nyomán vált. Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás alakítása egy­szer s mindenkorra megma­rad emlékezetünkben. A har­madik műsorban elhangzott, már régebbi regényadaptáció, melyet Dorogi Zsigmond ren­dezett, megpróbált vetekedni a parádés filmmel. Sztankay István, Greguss Zoltán, So- mogyvári Rudolf, Ajtai Andor és Szabó Gyula nem kisebb formátumú művészek. Mégis: se az eredeti regénnyel, sem a filmmel nem állták az össze­hasonlítás próbáját. Megújí­tani nem, csak reprodukálni próbálták a korábbi élményt. ARANYLÁZ A BIOLÓGIÁ­BAN. Ismét egy műsor — Patay László összeállítása — amikor tudós fők magyaráz­nak meg számunkra nehéz fo­galmakat. Csakhogy az ilyen disputa — legyen bármilyen magas szintű —, néhány perc után unalmassá válik, ha nincs benne olyan ötlet, ami oldhatja a tanórát. Patay László nem élt a kínálkozó le­hetőségekkel : nem oldotta ér­dekes riportokkal, a tudomá­nyos-fantasztikus irodalomból vett idézetekkel a szózuhata- got. így azután gyanúm sze­rint kevesen tudták meg, mit ígér számunkra a következő évtizedekre a biológia, a bio­technika forradalma. SPORTVILÁG. Indulásakor dicsértük e sportpublicisztikai műsor szerkesztőjét, Vass István Zoltánt, mert ígérte, s megvalósította: a sportélet, a sportpolitika kulisszatitkai mögé pillantva, közéletünk hiányosságaira is igyekszik felhívni a figyelmet. A mos­tani, hétfői, sokadik adásra sem fogyott el a puskapor. Neves sakkozónk, Barcza nagymester ügye került a po­rondra, akit úgymond, rossz idegállapota miatt nem válo­gattak be a sakkolimpiára ké­szülő magyar csapatba. A sportembert hallgatva azonban kiderült: sokkal in­kább köszönheti a mellőzést szókimondó, kritikus termé­szetének, mint az egyáltalán nem rossz egészségi állapotá­nak. így van e vagy seqj, nem tudom. Az érdekeltek, a sakk- szövetség vezetői ugyanis nem szólaltak meg a műsorban. Ugyanúgy, mint ahogy egy órával korábban sem az Ötö­dik sebességben. Pedig ott is a neves sakkozó kálváriájáról volt szó. Csulák András dokumentum került a birto­kukba. Többnyire természete­sen nem a véletlen megtaláló segíti a múzeumot. Számos tár­gyat, dokumentumot magán­gyűjtőktől vásároltak meg, de sok muzeális értéket adnak át a katonai alakulatok és intéz­mények is. Ilyen például az az 1848/49- es honvédzászló, amelyre a Váctól nem messze fekvő fene községben bukkantak. Az 1849. április 5-én Abonyban fel­szentelt zászlót október 2-án Komáromban darabolta szét a tisztikar. Grisza Ágost hon­védzászlós a neki jutott da­rabbal 22 évig élt külföldön emigrációban. Hazatér íe és ha­lála után az ereklyét a család őrizte tovább. Ebben az évben különösen a fegyvergyűjtemény gyarapo­dott Kiemelkedő értékű dara­bokkal. Nemrégiben jutottak hozzá egy olyan második vi­lágháborús fegyverhez is, amelyhez hasonló még nem volt a múzeum gyűjteményé­ben. A szovjet hadsereg hasz­nálta a felszabadító harcok idején azt a 14,5 milliméteres, hosszú csövű páncéltörő pus­kát. amely mostanáig egy vi­déki tanya melléképületének a tetőszerkezetébe volt beépít­ve, mint — tartógerenda. Magángyűjteményből került a múzeum birtokába egy nagy értékű fegyverkellekció, amely­ben honfoglalás kori kopja, XII—XIV. századi sarkantyúk, zablák, patkók, alabárdok és mellvértek találhatók. A Hadtörténeti Múzeum rendszeres és szervezett köz- művelődési munkát is folytat. Otthont ad a különböző kato­nai csoportok történelmi-poli­tikai foglalkozásainak, az ál talános és középiskolák, vala­mint szakmunkásképzők rend­hagyó történelemóráinak, he­lyet ad és segíti a különböző szakkörök, valamint a már több mint 400 tagot számláló fegyverbaráti kör munkáját. jak romantikus történelmi jelenetekkel ötvöződve látha­tók, egy erős patrióta elkö­telezettség jegyében. A stilá- ris eszközökben is sok a ha­sonlóság. A festmény határo­zott rajzi szerkezete és szinte iparművészeti gondosságú or­namentikája jellemzi a szá­zadforduló finn szecessziójá­nak és a gödöllői művészet­nek a célkitűzéseit. Rajzi biztonság A mostani kiállítás feltárja Akseli Gallen-Kallela mun­kásságának minden állomását: a kezdet franciás eredetű is­kolázottságának realista alap­jait, rajzi biztonságát, az 1885-ös Női modell finomsá­gát. Jellemző finn témák kö­vetkeztek az Akseli-életmű- ben, a szaunaábrázolás és a Kalevala képzelettel feltá­masztott képsora. Akaratlanul is kialakultak bizonyos talál­kozási pontok. Az 1893-ban festett Fekete harkály szinte siskini táj, a Törött sudár fe­nyő 1908-ból Szinyei Merse Pál látomása is volt — híd közte és Csontváry Magányos cédrusa között. Festészetének irodalmias jellege a Kalevala gyűjtéséből adódik. Kulturá­lis indítékú hazafias piktúra ez a javából, amelyben össze­fonódik egymással alkotó szö­vetségben a finn néprajz, iro­dalom, festészet és építészet. Ez erőt jelent, de egyoldalú­ságot is okoz, bizonyos ideolo­gikus jelleget kölcsönöz a finn képzőművészetnek, Akseli Gallen-Kallela életművének is. Nagy formátumú egyéniség volt. Remek portrékat is ké­szített. Többek között Maxim Gorkijról is. Ez a kép 1908- ban és ezúttal is szerepel a budapesti kiállításon. Ko­molyság és szellemesség hatja át munkáit. Az előbbire példa L emminkainen anyja, az utóbbira az Ottó Engström- nek készített ex libris a tíz­mellű nőről. Fényes állomás lett Nem értékítélet, de jellem­ző különbség a finn és ma­gyar festészet századfordulós teljesítménye között, hogy a finn piktúra szerves kapcso­latban volt a néprajzi gyűj­téssel és az irodalmi elképze­lésekkel, a magyar képírás vi­szont nem kötött stiláris szer­ződést irodalmunkkal, inkább a horizontot tágította. E különbségek ellenére a gödöllői szecesszió és Akseli Gallen-Kallela művészete a magyar és finn kultúra kap­csolatának fényes állomása lett. Azonos hevületű figyel­mességet és eredm.-nyeket tartalmaz, hiszen nemcsak Akseli Gallen-Kallela múzeu­ma épült fel Helsinkiben, ha­nem a magyar szecesszió mú­zeuma is otthonra lelt Gödöl­lőn. Az is a tapintat jele, hogy nem messze a Lánchídtól, ahol egykor Gallen-Kallela festette az esti fényeket, most a művész emlékműve áll. Erről az alkotó leánya írt elis­merő sorokat Kriesch Tamás­nak azon a képes levelezőla­pon, amely a nagy finn festő Tarvaspäa-ben épült műter­mét, ma múzeumát ábrázolja. Losonci Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom