Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-19 / 142. szám
rar werft 1980. JÜNIUS 19., CSÜTÖRTÖK A munkáshatalom képviseletében Dr, Korom Mihály tartott előadást a Magyar Jogász Szövetség választmányi ülésén Az állam- és jogélet továbbfejlesztéséről, a szocialista demokrácia erősítéséről, valamint a szocialista törvényesség helyzetéről és további szilárdításáról tartott előadást dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a Magyar Jogász Szövetség kibővített választmányi ülésén, amelynek napirendjén az MSZMP XII. kongresszusának határozataiból a jogászságra háruló feladatok szerepeltek. Az ülésen részt vett dr. Markója Imre igazságügyminiszter, dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész és dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének főtitkára is. Dr. Korom Mihály egyebek között elmondta: A szocialista társadalmi viszonyok megszilárdulásával, fejlődésével, társadalmi életünk szocialista vonásainak szélesedésével az állam és jogalkotó, szervező, irányító szerepe tovább növekszik. Erősödik a hatása és ezzel együtt felelőssége a társadalmi viszonyok alakításában. Az államra — miként a XII. kongresszus is megállapította — a szocialista fejlődés egész korszakában szükség van. A jövőben is nélkülözhetetlen az állam intézményeinek jó működése, a gazdasági, a kulturális építést elősegítő szervező munkája és védelmi funkciója. Az állam fejlődésének fő irányát tehát a munkáshatalom erősítésében, az állam szerepének bővítésében és tevékenysége demokratikus vonásainak fejlesztésében jelölhetjük meg. Ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódik a jogintézményeink, egész jogi életünk tevékenysége is. Mindebből következik az is, hogy szocialista államunk és jogunk csak a társadalom közreműködésével, a politikai rendszer más elemeinek összehangolt tevékenységével, mindenekelőtt az állam- és jogélet pártirányításának még hatékonyabb érvényesülésével valósulhat meg. A túlszabályozás megszüntetése — Az állami munka fejlesztésének elengedhetetlen feltétele, hogy növeljük a jogi szabályozás hatékonyságát. Fontos feladat: a túlszabályozás megszüntetése. Ismeretes, hogy az elmúlt tíz évben hazánkban nagyarányú jogi reformot hajtottunk végre. Ennek során számos új törvényt alkottunk, jó néhányat pedig korszerűsítettünk. Szocialista jogrendszerünk további tökéletesítése azonban továbbra is feladatunk. — A következő ötéves időszakban — mutatott rá a KB titkára — több konkrét jogalkotási feladatot is meg kell oldanunk. Minden bizonnyal magas szintű, átfogó jogi szabályozásra lesz szükség az államigazgatás terlüetén. Korszerűsíteni kell az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényt. A törvényalkotás demokratizmusa — A jogalkotáshoz szorosan kapcsolódó kérdés a jogalkotás demokratizmusa. E téren is jelentős eredményekről adhatunk számot. Fejlődött a magasabb szintű jogszabályok társadami és szakmai vitáinak szervezése, e viták tartalmi színvonala és eredményeinek hasznosítása. A lakosság javaslataival, kritikai észrevételeivel egyre fokozódó mértékben kapcsolódott be a jogalkotó munkába. Ezt - a gyakorlatot a jövőben is folytatni kell. A szocialista demokrácia helyes irányban való továbbfejlesztésével kapcsolatban dr. Korom Mihály rámutatott, hogy ez növeli a vezetők személyes felelősségét, ugyanakkor határozott fellépést követel meg a hatalommal való visszaélés minden megnyilvánulásával szemben. A rendőr, az ügyész, a bíró, a tanácsi dolgozó — minden jogalkalmazó — mindennapi munkájában, minden ügyben a munkásosztály hatalmát képviseli, annak nevében lép fel, intézkedik és határoz. Súlyos hiba, ha valaki összetéveszti magát a rábízott hatalommal, a magatartása hatalmaskodó, fölényes, és sérti a vele szemben álló állampolgár jogát, emberi méltóságát. A hatalommal való visszaélés nemcsak túlkapásokat jelent. Visszaéla rábízott hatalommal az is, aki nem vagy nem megfelelően él vele, amikor az szükséges lenne. A felkészületlenség, a döntésképtelenség, az intézkedések elodázása, a negatív jelenségek feletti szemethunyás éppúgy hatalommal való visz- szaélés, mint annak pozitív megnyilvánulásai. Közéleti aktivitástI — A jogalkalmazó szervek és az állampolgárok kapcsolatának további javításában döntő szerepe és felelőssége van a jogászoknak. Magatartásukkal, tevékenységükkel mutassanak példát, legyenek szószólói egy kulturáltabb, színvonalasabb, a demokratikus elemeket, a hatalom igazi arculatát jobban kifejező közigazgatási, igazságszolgáltatási tevékenységnek. Fejlesszék közéleti tevékenységüket, és fokozottabban vegyenek részt a jogi ismeretterjesztésben. A továbbiakban arról szólt az előadó, hogy a szocialista törvényesség és jogrend a belső építés és előrehaladás egyik legfontosabb feltétele. A törvényesség mindkét oldalának érvényesülését tűztük ki célul: o törvényesség követelményét kiterjesztettük a kötelességekről a jogokra, az állampolgári jogok fokozódó védelmére is. A törvényesség egyik sarkalatos kérdése a jogrendszer stabilitása, illetve dinamizmusa. A szocialista törvényesség érvényesüléséhez eredendően a jogrendszer stabilitására van szükség, mert sem a jogalkalmazók, sem az állampolgárok nem képesek a gyakorta változó jogszabályokat megismerni és helyesen alkalmazni, követni. Amennyiben viszont a jogrendszer túlzottén megmerevedik és a jogalkotás nem követi rugalmasan a társadalmi, gazdasági viszonyok változásait, ismét a törvényesség szenved csorbát. Meg kell tehát találni az állandóság és a változás helyes arányát. Fejlődésünk jelen szakaszában — mutatott rá dr. Korom Mihály — a hangsúlyt a stabilitásra kell helyezni. A választmányi ülés dr. An- talffy György rektornak, a Magyar Jogász Szövetség elnökének zárszavával ért véget. Tröszt helyett irodák Szervezeti l Június 30-ával megszűnik a oorgazdasági vállalatok, a cukoripari vállalatok és a dohányipari vállalatok trösztje, ezzel a vállalatok nagyobb önállóságot kapnak, s fölöttük az állami felügyeletet a július 1-vel életre hívott boripari iroda, cukoripari iroda és do- hiányipari iroda látja el, anélkül, hogy jogkörük a vállalatok gazdálkodásának irányítására is kiterjedne. A változtatásról a Minisztertanács a közelmúltban hozott határozatot, a végrehajtásról szerdán Kovács Imre mezőgazdasági é3 élelmezésügyi miniszterhelyettes tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a trösztök megszüntetését az élelmiszer- ipar szervezeti korszerűsítése tette szükségessé. A korábbi években kialakított tröszti szervezet jó szolgálatot tett a népgazdaságnak, hozzájárult a lakosság biztonságos ellátásához. szervezte az export jelentős növelését. Ma már azonban a gazdálkodás iránt fokozódtak a követelmények. A lakosság alapvető élelmiszerekkel való ellátásán túlmenően fontos feladat a differenciált igények kielégítése, a minőség javítása, a külföldön is piacképes élelmiszerek körének erőteljes növelése. Ennek a kívánalomnak a tröszt; szervezeti rendszerben a vállalatok nem minden esetben tudnak megfelelni, e felépítés bizonvos elemei a fejlődés gátjává váltak. Ezért megindult a szervezeti rendszer fokozatos korszerűsítése. A megközelítően 30 vállalaorszerűsítés tot érintő kormányhatározat fokozott felelősséget is követel a vállalati vezetőktől, akik saját terveik, üzletpolitikájuk alapján gazdálkodnak, s bizonyos verseny alakulhat ki közöttük. Ez végső soron kedvezően hat majd a belső ellátásra, a választék bővítésére, az élelmiszer-termelés előrevitelé- re. Természetesen amíg az önállósulás a vállalatok többségének kedvez, várhatóan akadnak majd olyanok is, amelyek kevésbé tudnak lépést tartani a fejlődéssel. A MÉM figyelembe veszi a vállalatok egymástól eltérő adottságait, indokolt esetben a Pénzügyminisztériummal és a Magyar Nemzeti Bankkal kö- zöseji kedvezőbb feltételeket teremthetnek, s a vezetés korszerűsítése is szükségessé válhat Egyes vállalatoknak lehetnek olyan feladatai, amelyeknek megoldása külön-külön gazdaságtalan lenne, ezért az irodák mellett társulást hozhatnak létre a szállítás, a piackutatás és más tennivalók közös ellátására. A szervezeti korszerűsítés következő lépéseként 1981. január 1-től az édesipari gyáregységek is teljes önállóságot kapnak. Néhány összevonásra is sor kerül, így a Szerencsi Cukorgyárat és a Szerecsi Csokoládégyárat, valamint a Győri Keksz- és Ostyagyárat és a Győri .Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot egyesítik, előnyösebb feltételeket teremtve ezzel az eredményes gazdálkodáshoz. IFJÚSÁGI NAGYGYŰLÉS (Folytatás az 1. oldalról) az űrhajó fedélzetéről hozott emléktárgyakat helyezték el a múzeum előcsarnokában. A többi között átadták a Fels2a- j badulási emlékmű kicsinyített mását, a magyar kozmonauta szülőföldjének egy rögét tartalmazó szelencét és a magyar néphadsereg csapatzászlaját. PÉLDÁT MUTATTAK EGÉSZ IFJÚSÁGUNKNAK Maróthy László beszéde WM Az űrhajósok megérkeznek a nagygyűlésre A KISZ Központi Bizottsága és budapesti bizottsága szerda délután ifjúsági nagygyűlést rendezett az első szovjet—magyar űrrepülés és résztvevőinek tiszteletére. A fővárosi fiatalok ezrei már jóval a demonstráció kezdete előtt benépesítették a Kisstadiont, ahol vidám hangulatban, zeneszóval várták az ünnepeiteket. Bajkonuri hangfelvételről felidézték Farkas Bertalannak a Szojuz—36 rajtja előtti jelentését arról, hogy készen áll küldetése teljesítésére. Elhangzott a magyar és a szovjet himnusz, majd Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára megnyitotta a nagygyűlést, amelynek elnökségében Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Vlagyimir. • Pavlov is helyek foglalt. — Azért jöttünk össze, hogy bátor férfiakkal, nagyszerű emberekkel találkozzunk, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Lenini Komszomol, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja neveltjeivel isméi ked- jünk, akik példát mutaltak nekünk szorgalomból, tudásból, fegyelemből és bátorságból. — A mi Bercink és — azt hiszem, nyugodtan mondhatom — a mi Valeri jünk megmutatta, mire képes a szocialista ember, akinek magas fokú képzettsége elkötelezettséggel és önfeláldozással párosul. Nehéz és veszélyes vállalkozásuk során is kitűntek küzdeni tudásból, az akarat szilárdságából és a jellem erejéből. Ezután Maróthy László felolvasta egy budapesti fiatal levelét, amelyhez hasonlók sokasága tolmácsolta a magyar fiatalok millióinak szeretetét, legőszintébb érzéseit az űrhajósoknak, majd így folytatta: — Ezt aZ egyetemes, internacionalista célt szolgálja a Szovjetunió és a szocialista országok összefogása, amiben kiemelkedő tudományos és gyakorlati jelentősége van az Interkozmosz-programnak Farkas Bertalan és Valerij Kubászov s velük együtt Popov és Rjumin elvtársak tökéletesen összehangolt munkája — a közösen kidolgozott program sikeres teljesítése mellett — jelképpé avatta az űrrepülést: országaink gazdasági, műszaki, tudományos együttműködésének, a történelmi magyar—szovjet barátságnak immár kozmoszt ostromló jelképévé. AZ ŰRHAJÓZÁS - CSAPATMUNKA Ezután Farkas Bertalan lépett a mikrofonhoz. Köszönetét mondott a forró hangulatú fogadtatásért, az üdvözletekért és jókívánságokért, majd hangsúlyozta: __ — Nagyszerű dolog a világűr békés meghódítása, a tudományos-technikai forradalomnak a szocialista eszmék szolgálatába állítása. Ez korunk fiatalsága számára még hosszú ideig lelkesítő küldetés lesz. — Számomra nagy megtiszteltetés. öröm volt, hogy a magyar ifjúság égretörő álmait. álhatatosságát, céltudatosságát, felelősségét és közösségi érzéseit fejezhettem ki a világ népei előtt, a SZaljut— 6 űrállomás programjainak megvalósítása során. Higgyétek el — mondotta a továbbiakban —, hogy amikor az űrállomás ablakából kitárult előttem a világűr végtelenje, megerősödött bennem az a tudat: a mi nemzedékünk és az utánunk jövők előtt is beláthatatlan tér. idő, lehetőség van a forradalmi helytállásra, a cselekvésre. A nagygyűlés résztvevői fergeteges tapssal köszöntötték a következőként felszólaló Valerij Kubászovot. A Szőj uZ— 36 parancsnoka a többi között hangsúlyozta: — Közös űrutazásunk, amelyet Magyarország felszabadulása 35. évfordulójának szenteltünk, a népeink közötti barátság és testvériség mély internacionalista hagyományainak folytatását jelentette. Magas szovjet és Ami nem csábít Pályáznak a leendő orvosok A végzős orvostanhallgatók elhelyezkedési lehetőségeiről, az egészségügy szakemberszükségletének és az új diplomások igényeinek összehangolására irányuló törekvésekről tartott sajtótájékoztatót tegnap az Egészségügyi Minisztériumban Hutás Imre miniszterhelyettes. Egyetemi ajánlás készül A négy éve érvényben levő pályázati rendszer az eddigi tapasztalatok szerint alapvetően az idén is jól szolgálja, hogy a pályakezdők és a munkahelyek egymásra találjanak, mondotta. Amint ismeretes, az orvosok, a fogorvosok és a gyógyszerészek három intézménynek adhatják be jelentkezésüket, s ha így nem sikerül elhelyezkedniük, a második fordulóban ismét három munkahely ajtaján kopogtathatnak. A tanulmányi eredmény, a társadalmi munka és a • szociális körülmények figyelembevételével az egyetemen ajánlási sorrend készül minden egyes munkahely betöltésére, s ennek alapján választhatnak, a kórházak, a rendelőintézetek. Ezekben a napokban zárul le az általános orvosi karokon a pályázatok első fordulója. Van választék: országszerte csaknem ezer fiatal orvosnak tudnak munkát adni, idén viszont csak 822-en végeznek. A legtöbb szakembert természetesen vidékre várják, a fővárosban ezúttal 165-en kezdhetik meg gyógyító munkájukat. Előreláthatólag számos községben sikerül az idén .betölteni az üres állásokat, bár most is sok olyan munkahely akad, amely eddig még senkit sem csábított. Három állás kivételével A Pest megyei Tanács egészségügyi osztályán még az év elején fölmérték, hogy a megyében hol s mennyi a betöltetlen orvosi állás. A vizsgálat eredményeképpen 26 most végző orvos részére hirdettek pályázatot. Természetesen, mint áz országban mindenütt, a megyében is leginkább a hiányszakmák várják a friss diplomásokat, A legnagyobb szükség az üzemekben és az intenzív osztályokon dolgozó orvosokra, fül- orr-gégészekre, kórboncnokokra, traumatológusokra van. Körzeti orvosi állást például ebben az évben egyáltalán nem hirdettek. Ez idáig három állás kivételével már valamennyire akadt jelentkező. Csupán a megyei KÖJÁL higiénikusi, a Nagykőrösi Konzervgyár üzemorvosi és az ugyancsak Nagykőrösön betöltetlenül álló fül-orr-gé- gészi posztra nincs ajánlkozó. Ezekre a helyekre az újbóli meghirdetés után várják a pályázókat. Kapósak a gyógyszerészek Az országban most végző 111 fogorvos egyébként 141 állásra pályázhatott. Itt már lezajlott az első forduló: hat- vanan meg is köthették munkaszerződésüket. A többiek azonban még válaszra várnak, s elhelyezkedésük ügye továbbra sem dőlt el, hiszen a másodjára meghirdetett 65 állásból csupán 22-re pályáztak. Volt, ahová harmincán is kívánkoztak, viszont Borsod megyébe például egyetlen jelentkező sem akadt. A gyógyszerészeti karokon idén oklevelet szerzett hallgatók mindannyian megtalálták a helyüket, mintegy 150- en kezdik meg munkájukat a következő hónapokban. magyar kitüntetéseinket nemcsak a kozmoszban végzett munkánk elismeréseként tekintjük, hanem azok megbecsülésének is, akik előkészítették és biztosították ezt a sikert. A magyar munkások ezreit is megilletik, akik képességeik legjavát adták a világűrben kitűnően vizsgázott berendezések elkészítéséhez. — Farkas Bertalan — mondotta a továbbiakban — igen közel került hozzám, szinte testvéremmé vált. Az űrbéli munka sok mindent megkíván az embertől: jó egészséget, hősiességet, bátorságot, magas fokú ismereteket. Bertalan az űrutazás során méltóképpen képviselte a Magyar Népköztársaságot, népe hű fiának, igaz kommunistának bizonyult Valerij Kubászovtól Ma- gyari Béla vette át a szót. — Tudnotok kell: az űrhajózás mindenekelőtt csapatmunka. Csodálatos csapatmunka, amelyben a közös cél érdekében mindenki feltétel nélkül alárendeli magát az ügynek, ugyanakkor egyéniségét, erejét, tudása legjavát adja a siker érdekében. Igazán nagy teljesítmény csak kollektív munka eredménye lehet. Hiszem, hogy számunkra, a szocialista társadalom szülöttei számára ez egyre inkább természetes. Csillagvárosi tapasztalatai alapján felidézte, hogy az űrhajós jelöltek nagyszerű közösségben, őszinte elvtársi, baráti légkörben készülnek fel feladatuk teljesítésére. Ugyanakkor hozzátette: — Legyetek meggyőződve arról, hogy ilyen kitűnő barátokért, ilyen segítő közösségért nem kell a világűrbe menni. Az ilyen emberek itt élnek közöttetek. Vigyázzatok rájuk, mindig és mindenhol erősítsétek az együvétartozás, az összefogás érzését. Ez a kulcs az előrehaladáshoz, a kozmikus sebességhez a földi dolgokban is. Ezután a fiatalok különböző rétegeinek képviselői köszöntötték a sikeresen végrehajtott szovjet—magyar űrvállalkozás részvevőit. Egyetértő taps fogadta Miklósi Zoltán hadnagynak, a pápai repülőalakulat KlSZ-alapszerve- zeti titkárának bejelentését amely arról szólt, hogy Farkas Bertalan és Magyari Béla helytállásának elismeréseként mindkettőjük KISZ-tag- ságát megújították aZ 1980/81- es mozgalmi évre. Az ezt tanúsító tagsági igazolványt nyomban át is vehették. Ezután bejelentették: a KISZ Központi Bizottsága Valerij Kubászovnak és Alek- szej Jeliszejevnek Barátság Érdemérmet. Farkas Bertalannak KISZ Érdemérmet, Magyari Bélának pedig Ifjúsági Érdemérmet adományozott, majd Maróthy László átnyújtotta a kitüntetéseket az ünnepeiteknek. A nagygyűlés az Internacio. nálé és a DlVSZ-induló hangjaival ért véget.