Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-20 / 116. szám

'Wulap 1980. MÄJUS 20., KEDD A KÖNYVHÉTRE * ' Uj gyermekkönyvek A legkisebbek, illetve a fia­talok könyvespolcára számos újdonságot kínálnak majd a könyvheti sátrakban. A Móra Kiadó egyik érdekes vállal­kozása lesz Péter és a farkas —__ Prokoíjev világhírű zene­művéből ismert — meséjének feldolgozása. Jávor Ottó „Mesék Herak- lészről” című albuma az óko­ri csodavilágba vezeti el ol­vasóit. A hatalmas erejével az embereket szolgáló fiú ta­nulságos történetei alkalma­st5 arra, hogy a kisiskolások ízelítőt kapjanak a görög mi­tológia kul túrkincséből. A kö­tetet Szántó Piroska grafikái díszítik. Janikovszky Éva új könyve ezúttal a kamaszkor­ba lépőknek szól. Humorral átszőtt, jellegzetesen mai tör­ténete a 13 évesek elé tart tükröt, ám a Héber László rajzaival illusztrált kötet szü­leik számára is szórakoztató olvasmánynak ígérkezik. A most megjelenő mesekönyvek sorát Móra Ferenc Kincske­reső kisködmönjének új ki­adása zárja. A seprűfocitól a detektíves- diig több száz játékkal aján­dékozza meg a gyermeknapra ifjú olvasóit Csukás István. Az én játékoskönyvem című könyvében már-már elfeledett és újabb, illetve falusi és vá­rosi játékokból egyaránt bő .válogatást nyújt. Mikes Kelemen rodostói száműzetésének éveit dolgoz­ta fel ifjúsági regényében lg- nácz Rózsa. A Rákóczi korát idéző, veretes nyelvezetű mű a fejedelem íródeákja mellett elsősorban egyedül maradt édesanyjának állít emléket. A Kozmosz szerkesztőségének ki­adványai közül a tizenévesek és az idősebbek érdeklődésére egyaránt számot tarthat Szí­nák János és Veress István Ismeretlen ismerősök című könyve, melynek tárgya egy fiatal tudományág, az etológia. Az állatok viselkedését, szo­kásait, mindennapi életét ta­nulmányozó kutatók az állat­világ rejtélyesnek tűnő jelen­ségeibe avatják be az érdeklő­dőket. Ugyancsak most kerül a boltokba a Kozmosz másik újdonsága: Zelk Zoltán Főhaj­tás a túlvilágra című vers- gyűjteménye is, amelyben a magyar irodalom nagyjainak emléke előtt tiszteleg a költő. ÉRETTSÉGI, 1980 Reggel nyolc óra REGGEL 7 ÓRA. A budake­szi általános iskola és gimná­zium udvarán a szemerkélő esőben diákok várnak. Ünnep­lőbe öltözötten, érettségire ké­szen. Sárközi Mária: — ötkor kel­tem ... Eléggé izgulok, látha­tó abból is, hogy kezemben a füzet. Talán az egyik vizsga­tétel az ő költészete lesz... Katsányi Olga: — Nem, de­hogy félek. Aki négy éven át tanul, s aki annyi dolgozatot írt, mint mi, az aligha bukhat meg az írásbelin. Varga Friderika: — Engem csak most reggel fogott el egy kicsit a félsz. Átnéztem még egyszer a kidolgozott témákat. Ködmön Imre: — Nem jár­tam magyar tanulószobai fog­lalkozásokra, majd meglátjuk, hogyan lesz. Fizikára és föld­rajzra viszont igen. Dóka Krisztina: — Én rette­netesen izgulok. Az úgysem segít. A bizonytalanság a rossz, az, hogy nem tudom még, mi lesz a tétel. HÉT ÓRA HÚSZ PERC. Az osztályfőnök, Noszlopy Andor­ne: — Négy éven át vezettem az osztályt, ez volt az első középiskolai osztályom. Per­sze, hogy drukkolok nekik. Az igazi erőpróba szerintem is a holnapi nap lesz, a matemati­kai vizsga. FÉL NYOLC. Németh Lász­ló igazgatóhelyettes kinyitja a páncélszekrényt. Sárga boríté­kot vesz elő, melyen ez ál'l: Magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi tételek. Szi­gorúan bizalmas! Felbontható: 1980 május 19-én reggel 8 óra­kor. Az egyik tanterembe in­dul, ahol már várják, a diá­kok. Ismerteti az érettségi rendjét, s külön is: aki puská­zik, vagy a megengedett se­gédeszközökön kívül egyéb forrásból szerez értesüléseket, annak vizsgáját'felfüggesztik. HÉT ÓRA 40 PERC. A ma- turánsok előtt kinyílik a te­rem. Előre megszabott helye­ken ülnek. Az asztalon szöveg-- gyűjtemények. Ennyi a segít­ség. Oldalt egy rádió. Az idei J érettségi ti ételeit a rádióból is KIÁLLÍTÓTERMEKBEN lediktaljak. \------------------------------------------------------­Mailár Éva történelem-orosz szakos tanár, most ügyeletes: — Szigorú a rend. A termet csak az első kilencven perc múltán hagyhatják el a gyere­kek, egyszerre legfeljebb egyi­kük lőhet ki. Szabó Imréné, a magyart ta­nította a végzős gimnazisták­nak: — Szeretném, ha min­degyikük sikeres lenne. A té­maköröket a gyerekek dol­gozták fel, az utolsó évi tan­anyagot az órákon is megbe­széltük. HÁROMNEGYED NYOLC. — Kossuth és Petőfi Rádió Bu­dapest. Ismertetjük a gimná­ziumi és szakközépiskolai ma­gyar írásbeli tételeket... Kré­tával a táblára, tollal a lepe­csételt papírra kerülnek a cí­mek. Egyeznek a boritékból előkerült címekkel. Ady, Sán­ta Ferenc, Berzsenyi és Rad­nóti. NYOLC ÓRA. A negyedike­sek a papír fölé hajolnak. Ki a vázlatot, ki rögtön a dolgo­zatot írja, a matúra során, az elsőt. Németh László igazgatóhe­lyettes: — Most négy óra ke­mény munka következik. A dolgozatok eredményét a szó­beli vizsga első napján, június 12-én ismerik meg az érettsé­gizők. Hogy izguiok-e? Persze. Igazgatóhelyettesként először érettségiztetek, s az igazság az, hogy most nemcsak a huszon­nyolc fiatal vizsgázik, hanem tanáraik is, a gimnázium is. SZÉKELY BERTALAN-EMLEKNAP Szadai táj gémeskúttal Vasárnap Szadán emléknapot tartottak Székely Ber­talan emlékére. Az ünnepség a művész szobrának ko­szorúzásával kezdődött délután 2 órakor. Ezt követte az általános iskolások képzőművészeti vetélkedője a mű­velődési ház nagytermében, majd megnyitották a váci képzőművészek kiállítását. Az ünnepségen részt vettek Szada és Veresegyház párt- és állami vezetői is. Szada, mint mindig, derűs nyugalommal terült el, télig a dombokon, félig a völgybe húzódva. A vasárnap amúgy is békés, lassúbbra fogott rit­musát a langyos napfény még csak fokozta és ahogy célom felé tartottam, egy-egy pilla­natra úgy éreztem, nincs is idő, valahol elhagytam még Pest határában. De amint föl­értem a százados vadgeszte­nyefáktól árnyékos parkba, az óriás hárs tövében megbú­jó fehér épülethez, ugyancsak visszacsöppentem az időbe. Lázas előkészületek — a pai'k szélén felállított sátor, fehéringes, úttörő-nyakkendős gyerekek, izgatott felnőttek — látványa fogadott. Az utolsó kívánság Az épületben (Székely Ber­talan egykori műtermében} délután fél ötkor a váci kép­zőművészek kiállítása nyílt meg. Néhány órával előtte éppen az utolsó simításokat végezték bent a képek körül. A minden évben nagy gond­dal és lelkesedéssel megrende­zett emléknap egyik ünnepi eseménye ez a kiállítás. Székely Bertalan élete utol­h fesztivál kórus, valamint a szigetszent- mátorni tánccsoport, a szlová­kokat a kardosbányai Vörös­márvány táncegyüttes és a pi- liscsévi kórus, a románokat pedig a szegedi „Hegedűs” együttes, a bedői Röpülj pá­va-kör, valamint a vendéglátó Gyula román gimnáziumának néptánccsoportja képviseli. Nemzetiség Elkészült a Gyulán, augusz­tusban sorra kerülő 18. or­szágos nemzetiségi fesztivál műsora, a nemzetiségi szövet­ségek kijelölték a résztvevő együtteseket. Eszerint a dél- szlávokat a szentendrei Vuji- csics együttes és a pécsi Ba­ranya táncegyüttes, a némete- -ket a sombereki nemzetiségi só éveiben nyaranta itt dol­gozott, ebben a műteremben, melyet Schulek Frigyes terve­zett. Itt festette gazdag szín- skálájú, poétikus hangulatú szadai tájképeit, megszerette a vidéket, az itt élő embere­ket és utolsó kívánsága sze­rint itt a szadai temetőben helyezték örök nyugalomra. Novák Lászlónét, az általá­nos iskola igazgatónőjét, az ünnepségek egyik fő szerve­zőjét is a műteremben talál­tam. Utolsó ellenőrző szemlé­jét tartotta, gondosan ügyel­ve, minden rendben van-e. — Mióta ápolják ilyen oda- adóan Székely Bertalan emlé­két? — Tulajdonképpen nagyon sokáig nem is fogták fel az emberek, hogy ki élt, ki al­kotott körükben. A még né­hány élő, idős tanú szerint, először a temetésen döbben­tek rá, hogy az a csendes, szűkszavú öreg ember, aki hol itt, hol ott bukkant fel elma­radhatatlan festőállványával, nagy ember lehetett. Emlé­kezetük szerint óriási temetés volt, Stróbl Alajos búcsúztató szavai pedig, mint valami mennydörgő kinyilatkoztatás, sokáig élénken élt még ben­nük. — Először Tóth Rezső bácsi volt, aki szinte megszállottként kezdte a negyvenes években a festő kultuszát ápolni. Az 1950-es évek közepén aztán a község, közösen a megyei Mú­zeumi Igazgatósággal az eddig teljesen elhanyagolt műtermet rendbehozatta, ahol emlékszo­bát rendeztek be. Méltóbb forma — Az idei év egyébként új és örvendetes eseményt ho­zott, a műterem ugyanis tel­A valóság festői üzenete TV-FIGYELO Hét. A vasárnap esti Hét egyik hazai riportjának képe­in Pest megyei termelőszö­vetkezetek tűntek fel, még­pedig jeles példák gyanánt. Hogy mi végre ez a nagy nyilvánosság előtti elismerés? Azért, mert mind az Óbuda Tsz. mind pedig a Szigethal- j mon és Szigetszentmiklóson működő valamennyi közös gazdaság bátran, a körülmé­nyek diktálta kivánalmak­nak megfelelő ütemben és irá­nyokban fejleszti melléküzem- ágait. Az előbbit — sok egyéb más vállalkozása mellett — híres autószervize dicséri, míg az utóbbi helységben a húsüzem, illetve a szolgáltató ház lét­rehozása mutatja: íme, így lehet és kell a szűkebb, tá­volabbi környezet lakóinak a javát szolgálni. (Csupán egyetlen jellemző adat: éven­te 16—17 ezernyi sertés föl­dolgozására is alkalmas már a Szigetfű Tsz.) Azt pedig, hogy még mi mindenre vállalkozhatnának ezek az illetékes minisztérium által is támogatott mellék­üzemágak, Varga Ferenc, az Óbuda Tsz elnöke fogalmazta meg. ő úgy véli, hogy az ez irányú tevékenység további ki- szélesítésével a tsz-ek meg tudnának felelni a helybéli lakosság igényeinek. Tehát amit megtermelnek, azt fel­dolgoznák, és késztermékként adnák tovább. Balhé. A vasárnap esti Hét egyébként a most folyó mis­kolci tv-fesztiválról is be­számolt, s egyebek között né­hány ismert riporternek, meg az ottani közönségnek a ta­lálkozójából kaptunk némi íze­lítőt Verebes István műsor­Miközben a szentendrei fes­tészet anyaga Hódmezővásár­helyen vonz népes közönsé­get. addig Nagykőrösön júni­us 8-ig látható a vásárhelyi Erdős Péter tárlata, s ezzel Csongrád és Pest megye kép­zőművészeti kapcsolata is bő­vül, lassan állandóvá vá­lik. Erdős Péter Erdős Péter minden tekin­tetben felkészült. Élményei megalapozottak, világa is sa­játos, eszközei is. Igazolás ar­ra vonatkozóan, hogy realiz­musa egyéni, megújítható. Minden műve, valamilyen mély, emberi igazságot szólal­tat meg — szerényen és hi­ánytalanul. Attól olyan jók a művek, mert átéltek es őszin­ték. A megfigyelt élet válik festészetté. Lovak az istálló­ban, öreg paraszt a mezőn, bontás előtti kemence, gémes- kút előtti bivaly, téli naple­mente, ősz a kubikvermek- ben, fűzfák, bütykösök, kam­rasarkok. Mégis legnagyobb műve a „Tarló”. A természet aratás utáni gazdagsága, rend­je, békéje válik láthatóvá a naplemente tüze ben, a mér­tanilag pontos bálák sorában. Valamit képes hozzáadni ah­hoz a kincshez, melyet előtte Nagy István, Németh József, Szalag Ferenc talált meg. Szí­nes a föld üzenete, s még ak­kor is megnyugtató, ha nosz­talgikus az elhagyott szekér, a csákánnyal megkezdett ke- mencebomtás a sarokban. Határai nemzetközi térben húzódnak. Erdős Péter 1938- ban született Hódmezővásár­helyen, a budapesti Képző- művészeti Főiskolán szerzett dipjomát — egyéni kiállítása nyílt Békéscsabán, Hatvanban, Orosházán, Szegeden. Művei eljutottak a Magyar Nemzeti Galériába, a vásárhelyi Tor­vezető többek között az arab világ kitűnő és bátor szívű ismerőjét, Chrudinák Alajost is megfaggatta. Mégpedig úgy, hogy rákérdezett: ugyan mi­ért vállal annyi veszélyt, hisz’ a Szabadság téren iga­zán békében eléldegélhetne, mivel ott — úgymond — nincs más balhé, minthogy időnként koszorúsnak. Ha hu­mornak szánták, akkor is ízet­len kiszólás. Program. Végre (a műsorúj­ság egyik nyilatkozatából) ki­tudódott, hogy nemcsak el­tűnt, de bizony el is szende- rült több. mostanában oly hiába keresett televíziós soro­zat. Könnyeinket az alábbi műsorok után potyogtathat- juk: Filmszem, Művészeti Ma­gazin, Színházi Album, Néző­pont, Közművelődés — közel­ről. S hogy valójában mennyire facsarodik el a szív e régeb­ben, kevésbé régen futó ösz- szeállítások után? ízlés, ér­deklődés, a kritikai érzék állítólagos, illetve valóságos fejlettsége egyaránt befolyá­solja idevonatkozó érzelme­inket. Hanem az azért furcsa, mi­szerint a képzeletbeli függö­nyök végleges aláhulltát csak így, a nyomtatott sajtóból kell és lehet megtudni. Ellentét­ben a színházi gyakorlattal, a i tévében még nem honoso- l dott meg a darab-, azazhogy J a sorozattemetés. Pedig de szép is lenne, ha egy valamely ún. kifutott képes-hangos szemle még egyszer utoljára igyekezne megtáltosodni, és úgy kimúlni, hogy az vala­mi telekommunikációs haty- tyúdalként maradjon meg az emlékezetben. Akácz László Krdős Péter: Keanencebontás nyal János Múzeumba és a japán Gekkosó Galériába is. Elmélyültsége mellett sokol­dalú is — kerámiával és réz- domborítással is foglalkozik. „Vásárhelyi tes tarnen tum”- ának tábláján megörökítette Szántó Kovács János, Endre Béla, Németh László, Tornyai János, Kossuth, a 48-as hon­véd alakját, a kökénydombi Vénuszt és a tanyavilágot. Eredeti tehetség, érző ember Erdős Péter. Igazi művek állnak mögötte, sok munka és még nagyobb teljesítmény előtte.• Somogyi István Tartozásom van e képekkel. Szerzőjükről, Somogyi István­ról sokszor hallottam, így so­rozatban alkotásait mégis most láttam először. Nem megrendülés nélkül. Ki ez az ember, e festő — kérdem ma­gamtól, akiről az adatok így szólnak: Galgamácsán szüle­tett 1930-ban, műveit bemu­tatta Veszprémben, most Aszódon a Petőfi Sándor Mú­zeumban, de előtte Varsóban, New Yorkban, Auschwitzban. Ki ez az alkotó, aki ausch­witzi sorozatáért megkapta a Lengyel Államtanács Érdem­keresztjének arany fokozatát? Nehez meghatározni bárme­lyik művész alakját is, csak annyit, jelezhetünk, hogy meg­érdemelte ezt a kitüntetést. Nemcsak együttérzéséért, ha­nem képeinek különös formá­lása okából is. Kutató, kereső elme, szenvedélyes alkat. A „Fehér kakas” zsiráfszerű nyújtózkodása heroikus a ma­ga nemében, a „Kápolnában” sejtelmessége a múlt „rejtel­meit” fürkészi, ahogy Simon István elemezte művét. Kü­lönös a világa, s az még in­kább különös, ahogy dombo­rítja képeit, melyek egyszerre színesek és plasztikusak. Így álmodja meg a tihanyi tá­jat: Napkoronggal, heggyel, templommal, vitorlával, így a „Fehér gyász”-t, mely talán a legjobb műve szűkszavú ere­jével, igy a halcsaládot, téli tájat és Madonnás csendéle­tét. Meglepetés a javából, amit Somogyi István létreho­zott, s amin jelenleg is mun­kálkodik. Méltó a nagyobb fi­gyelemre és elismerésre. Losonci Miklós jesen a községé lett és az eddig múzeum jellegű emlék­szobát kiállító teremmé ala­kíthattuk. Ügy érzem Székely Bertalan emlékéhez méltóbb ez a forma, a nagy magyar rajzpedagógus szellemi örök­ségét hívebben ápoljuk, ha mindig új és friss kiállításo­kat rendezünk, kezdve a ma itt bemutatkozó fiatal váci mű­vészektől, a képzőművészeti gimnázium vagy tanítóképzők hallgatóinak a vizuális neve­léshez kapcsolódó (bábuk, já­tékok stb.) munkájáig. Az emléknap gazdag prog­ramjában a Novák Lászlóné által vázolt elvek szellemében, képzőművészeti vetélkedőt is szerveztek négy község (Erdő­kertes, Csömör, Galgahévíz, Szada) általános iskolásai ré­szére. — Hogyan készültél erre a vetélkedőre? — kérdeztem Zsigri Sándor, nyolcadik osz­tályos tanulót, a szadai ver­senycsapat egyik tagját. Rajzolni jó — Nagyon sok képet, meg könyvet kaptunk az iskolában, diáztunk is, meg voltunk Pes­ten a Nemzeti Galériában. — Melyik Székely Bertalan- kép tetszett neked a legjob­ban? — Az Egri nők. — El is tudnád mesélni, hogy miért? — Hát az már nehezebb! Nagyon tetszett a főalak, meg a színek, meg a bátorság, a hősiesség, ami a képből áradt felém. — Te is szoktál rajzolni? — Sokszor volt már, hogy feljöttem ide a parkba, aztán rajzoltam, jó az. — És mi szeretnél lenni? — Autóvillamossági műsze­rész. A park szélén felállított sá­tor az esti program vendégeit várja hideg sörrel, üdítő ita­lokkal. Már szinte hagyomány, hogy a nap eseményeit a kör­nyék gazdag népi hagyomá­nyait ápoló folklór-műsorok­kal zárják. A park felső vé­gén, a műterem mellett egy kis szabadtéri színházat ala­kítottak ki, és itt a dombok, sűrűlombú fák közt csendül­nek fel a saját gyűjtésű da- ] lók, népi játékok. — Idén messziről jött ked- ! vés vendégeink is lesznek, a I taktaszadai népi együttes tag- ! jai, Borsod-Ababúj-Zemplén | megyéből. Helyi népszokásokat mutatnak be. de lesz ezenkí­vül citeraszóló, fellép a gye­rek citeraegyüttesünk, a gyer­mek népi játékkor szadai já­tékokat mutat be, az asszony­kórus pedig helyi gyűjtésű népdalokat énekel — mondta Szító Mária tanárnő, a sza­dai hagyományok talán leg­lelkesebb ápolója, kutatója. Zengj, hullám Lassan két órára fordult az | idő, az eddig vasárnapi csönd­ben pihenő falu feléledt, fel­nőttek, gyerekek, igyekeztek 'a temető felé, néhányan virág­csokrot szorongattak a kezük­ben, friss májusi orgonát. A temetőt, mint pátriárka háza népét, úgy uralja Székely Ber­talan magas talapzaton álló hatalmas mellszobra. Bori Je­nő alkotása. Ide igyekeztünk lassan mindannyian, néhány ifjú ember fjedig vigyázva körbeállta a sírt. Másodperc- -nyi csönd után, pár kegyele- tes szó hangzott el az immár hetven éve halott Székely Ber­talanra emlékezve, majd a veresegyházi kórus énekesei ajkán felcsendült a dal „... most búcsúzunk ...”. A sírtól kicsit távolabb haj­lott hátú, fehérhajú öreg em­ber állt, a 87 éves Tóth Rezső bácsi. — Nagy festő volt Székely Bertalan, de még nagyobb pe­dagógus. Nem. Személyesen nem ismerhettem, 1910-ben meghalt, én csak 1945 után jöttem Szadára, de ismertem a műveit, nagyon szerettem, csodáltam, s ameddig erőm engedi, lerovom kegyeletemet a sírja előtt. A virágok, koszorúk köz­ben mind a talapzatra ke­rültek, majd ismét felcsen­dült a kórus: „Zengj hullám... / Míg csendesen partot ér a sajkám." S. Horváth Klára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom