Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-24 / 70. szám

1979. MÁRCIUS 24., SZOMBAT A seiest, a gondatlanság eilen Előtérben a minőség Munkások és műszakiak versenyben A népgazdaságban évente sok milliós kárt okoz a selejt, s százmilliókkal mérhető az a veszteség, amelyet a sok apró gondatlanság, a másod- és harmadosztályú munka idéz elő, rontva iparunk hitelét, termékeink versenyképessé­gét, akadályozva a magasabb árak elérését. Ezért vállalták műszakiak és fizikai dolgozók, hogy a szo­cialista munkaversenyben mindenekelőtt a minőséget ja­vítják. A Csepel Autógyárban pél­dául több korszerű, új gépet helyeztek üzembe a szervo­kormány nagy pontosságot igénylő alkatrészeinek gyártá­sára. Ezzel még biztonságo­sabbá teszik azokat a buszo­kat, amelyekbe ezeket a szer­vokormányokat beépítik. Az új gépek segítségével a szervokormány vezérlőegysé­gei 4—5 ezredmilliméteres pon­tossággal készülnek. A kész szervokormányok minőségével kapcsolatos rek­lamáció az előző évi 1,05 szá­zalékról 0,9 százalékra csök­kent. Termelési programok Országszerte munkához lát­tak a híres csányi vándordiny- nyésék. A Heves megyei Csány község lakóinak nagy része minden év márciusában el­hagyja otthonát, és az ország különböző vidékein megkezdi a dinnyeültetést. A dinnyés csa­ládok a termelőszövetkezetek­kel, az állami gazdaságokkal szerződésben rögzítették mór korábban a munkafeltételeket, amelyek szorosan illeszkednek a gazdaságok termelési prog­ramjához. Csányban most több mint 300 családi ház üresen áld, az ablakok lehúzott redőnyei ut­cahosszat jelzik a családok el­távozását; majd csak ősszel, a termelési idény befejeztével térnek vissza otthonukba. Múltidézés — gyertyafénynél Két nemzedék Issíálkosó/a Budaörsön A programfüzetben a forra­dalmi ifjúsági napok rendez­vénysorozatának egyik esemé­nyeként ez állt: „Úttörők és veteránok találkozója Budaör­sön, a Sasad Termelőszövetke­zét ebédlőjében. A kezdés idő­pontja: délután 3 óra.” A szűkszavú híradásból termé­szetesen nem derülhetett ki, hogy újszerű, mindenképpen rendhagyó összejövetel része­sei lehettünk. Két óra lefor­gása alatt megelevenedett a történelem. Sorsok — emberek De menjünk sorjában. A közelmúltban a sződligeti Li­geti Károly KISZ-vezetőképző iskolában tanfolyamon vett részt a budai járás néhány ak­tivistája. Az egyik foglalkozá­son arról volt szó, miképpen lehetne élővé, maivá tenni a három tavasz jegyében a tör­ténelmi megemlékezéseket. Abban, valamennyien egyetér­tettek: az egyes emberek sor­sának bemutatásával lehet leginkább közelhozni a múlt eseményeit napjaink fiataljai­hoz. Ennek jegyében az aktivis­ták a program megkezdése előtti napon hajnali három óráig rendezték, alakították a helyiséget. A teremben elhe­lyezett hosszú asztalokra vörös muskátlit raktak, a virágok között sárga gyertyafény vilá­gított. S amikor a meghívottak — a régmúlt idők tanúi közül húsz budaörsi veterán, vala­mint a nagyközség úttörőinek, KISZ-fiataljainak népes cso­portja — a helyszínre érkez­tek, egy hatvan évvel ezelőtti hangulatot idéző vendéglőbe kalauzolták valamennyiüket. A terem egyik sarkában a csapos — Györgyi János, a KISZ budai járási sport- és honvédelmi munkabizottságá­nak vezetője — colát mért és zsíroskenyeret kínált a vendé­geknek. Aztán egy rikkancs nyitott a terembe, s az 1917-es oroszországi forradalomról megjelent híradások címét idézve kínálgatta az újságokat. Vetítettképes diákon megele­venedtek — korabeli plaká­tok, felvételek segítségével — a Tanácsköztársaság százhar­minchárom napjának esemé­nyei. Méltók ez elődökhöz S a versek, irodalmi részle­tek tolmácsolása nyomán fel- idéződtek más sorsfordulók: a spanyol polgárháborútól kezd­ve a második világháború bor­zalmaiig, s felszabadulásunk napjaitól a KISZ zászlóbontá­sáig. S közben — egy-egy pro­dukció között — együtt éne­kelte az ismert munkásmoz­galmi dalokat két nemzedék: napjaink zászlóvivői és az elő­dök, akik nélkül napjaink eredményei nem születhettek volna meg. A világifjúsági ta­lálkozók történetének felele­venítésekor hangzott fel a egyik KISZ-aktiviste, Czimbó Mária szájából ez a mondat: — Most rajtunk a sor, hogy bebizonyítsuk: méltók va­gyunk elődeink útjának foly­tatására ... A veteránoknak vörös szegfűt nyújtottak át az úttörök. Képün­kön: Bognár Gyulát, köszöntik a budaörsi fiatalok. . Batha László felvétele Hófehér hajú, tiszta tekinte­tű, munkás-őr egyenruhát vi­selő veterán ült az egyik asz­talnál: körülötte a budaörsi Dózsa György úttörőcsapat tagjai. A kilencven esztendős Bognár Gyula, aki a Tanács- köztársaság vöröskatonájaként Zugligetben körzeti bizalmi volt, tanulságos életútjának részleteit elevenítette fel. Csu­por Anna, Bajkó Anikó, Szünder Mária és társai előtt. — Kertész a szakmám és 1910-ben munkaadóm pusztán azért tett az utcára, mert meg­tudta, hogy rendszeresen ol­vasom a Népszavát — emlé­kezett Bognár Gyula. — A Tanácsköztársaság kikiáltásá­vá] számunkra új világ kezdő­dött: nincstelenek emberhez méltóan élhettek. A bukást követően letartóztattak, a rá­koskeresztúri gyűjtőfogházba vittek, ahol két évig tartottak fogva. Ez idő alatt ötször el­napolták a tárgyalásomat. Aztán 1921-ben sikerült meg­szöknöm, tíz éven át álnéven éltem. A gyűjtőfogházbeli kín­zásokat, megaláztatásokat — együtt őriztek Korvin Ottóval — soha nem felejteni el. Jól­eső érzéssel tapasztalom nap­jainkban, hogy a sok harc, szenvedés nem volt hiába­való ... Egy szál szegfű S miközben' ismét felcsen­dült a dal, az úttörők egy-egy szál vörös szegfűt tűztek a régmúlt idők tanúinak zakó­jára. A program végén mindenki kézhez kapta azt a felhívást, amelynek eredményeként a budai járásban a gyermekek nemzetközi éve jegyében szé­les körű társadalmi összefo­gással bővítik a balatonfeny vesi és a pusztamaród úttörő­tábort. S hazafelé indulván a résztvevőket az előcsarnokba invitálták, ahol korabeli újsá­gok, plakátok lenyomatának segítségével idézték fel a múltat. Az egyik asztalon ott hevert a Népszava egyik 1905- ben megjelent száma is, amelyből egyebek közt a vas­munkások sztrájkjáról, a pécsi bányászok munkabeszünteté­séről, s a dunántúli arató- munkások és cselédek meg­mozdulásáról írtak. Falus Gábor Kínálat nélkül nem megy Gyűjtögetünk, gyűjtögetünk Attól tartok, a kedves ol­vasót nem fogja el különösebb izgalom, ha kiderül, hogy a vállalati, népgazdasági készle­tezésről lesz szó a következők­ben. Jószerivel nem is érdekli a dolog, azt tartja, törődjenek ezzel a főkönyvelők, gazdasá­gi igazgatók, pénzügyi szak­emberek. Ezzel együtt az alábbi statisztikai adatokra érdemes odafigyelni. Az elmúlt években felgyü­lemlett 457 milliárd forintos népgazdasági készletállomány 1978-ban 41 milliárddal gyara­podott. Korábbi 12 esztendő átlagában ez a növekedés a bruttó hazai termék 4,8 száza­léka volt. Ugyanez idő alatt 14 tőkés ország átlagosan mind­össze 1,3 százalékot fordított a készletek növelésére. Nem vé­letlenül igyekeztek visszafogni az ilyen gyarapodást. Amíg ugyanis a háziasszonynak büszkesége a tele kamra, ad­dig a gazdasági életben nem illik ezzel dicsekedni: az aránytalanul magas készletek ólomsúlyként nehezednek a népgazdaság nyakába. Dr. Fábri Ervin, a Magyar Nemzeti Bank főcsoportveze­tője — akitől a fenti adatok is származnak — további té­nyekkel, összehasonlításokkal szolgál. — Vannak jól gazdálkodó nyugat-európai cégek, amelyek maximum 5—7 napos bizton­sági tartalékokkal dolgoznak. A mi ipari vállalataink kész­letállománya ezzel szemben 80 nap körül mozog. A vétlen vállalat Könnyen adódik a következ­tetés: a kívánatosnál jóval na­gyobb raktárkészletekért csak a vállalatok a felelősek. Mi a csodának biztosítják túl ma gukat? Minek gyűjtögetnek? A válasz egyszerű: hogy dol­gozná tudjanak. Ondrejovics Jenő, a Mechanikai Művek gazdasági igazgatója: — Egyetlen vállalatnak sem fűződik semmiféle érdeke ah­hoz, hogy öncélúan készletez­zen. Senkinek sem hiányoznak az ezzel járó raktározási, anyagmozgatási és nem utol­sósorban finaszírozási gondok, arról az állandó veszélyről nem is beszélve, hogy ha a mérési napon a készletszint a megengedett fölött van, ezt könyörtelenül elvonják a fej­lesztési alapból. Mivel a fej­lesztési alap mindenkinél az utolsó fillérig lekötött, ekkor jön a legrosszabb; alaphiányos lesz a vállalat. Ennél már csak egy valami lehet rosszabb — ha valamilyen anyag vagy szerszám hiánya miatt ál! a termelés. Tehát inkább vállal­juk a veszélyt és készletezünk. Nemcsak ők, mindenki. Min­den vállalat tart minden anyagból készletet. Dr. Fábri Ervin ezt így fogalmazta meg: — Ez a szétszórt, sokszoro­zott tartalékolás, amikor a szükséges anyagok nem a szál­lítóknál vannak, hogy kiszol­gálják a termelőket, azt je­lenti, hogy Magyarországon felhasználói készletezés van. A tervezettnél nagyobb mérté­kű növekedésnek és a magas készletállománynak ez a döntő, tartós oka. A kialakulás mechanizmu­sára a készletek összetételé­nek arányaiból 'következtethe­tünk. Az összes készlet 70 szá­zaléka anyag — ami alatt minden vásárolt terméket ér­tünk —, 18 százaléka befeje­zetlen termelés, s mindössze 12 százaléka késztermék. Mivel az egyik vállalat készterméke a másik gyárnak anyag, ez is kifejezi azt, hogy a szállítói kínálat lényegesen alatta ma­rad a készletösszetátelben 70 százalékkal jelentkező keres­letnek. Diktál a szállító A szállítók ki is használják az erős kereslet és- a korláto­zót kínálat adta monopolhely­zetüket. Válogatnak a megren­delések között, előírják a mi­nimális sorozatnagyságot — tehát indokolatlan esetben is többet vásároltatnak a vevő­vel, mint amennyire szüksége lenne —, hónapokkal koráb­ban előzetes igénybejelentése­ket követelnek meg, amelyeket késve vagy egyáltalán nem igazolnak vissza. Mindezek fe­jében pedig semmiféle kötele­zettséget nem vállalnak. Nem hajlandók szerződést kötni, vagy csak a vevő számára hátrányos feltételekkel. Egy 1978-ban életbe lépett rende­let értelmében például a szál­lítást havi ütemezésben kelle­ne lebonyolítani, s ettől elté­rően a szállító köteles lenne ütemezési árengedményt adni a megrendelőnek. Azért csak kellene, lenne, mert az üte­mes szállítás' sem a szerződé­sekben, sem a gyakorlatban nem valósult meg — ritka, mint a fehér holló. Ennek el­lenére szerződésszegések ese­tén kötbér- vagy kártérítési igényeket senki sem mer érvé­nyesíteni. Miért? Akármilyen pontatlanul, késve, eltérő mennyiségben, de így mégis­csak kap anyagot. És jövőre is szeretne kapni... Mielőtt a gazdasági mono­polhelyzettel való visszaélések lehetőségeinek ecsetelésében elmerülnénk, egy utolsó adat erejéig térjünk vissza a szá­raz és unalmas statisztikához. A teljes ipari készletállomány­hoz viszonyítva 10 százalékot sem tesz ki azok készlete, akik a termelők kiszolgálására hi­vatottak: a termelőeszköz ke­reskedelmi vállalatoké. Ez a szám önmagában is utal arra, miért nem tudják a TEK-vál- lalatok kiszolgáló feladataikat ellátni. Egyszerűen nincs ne­kik miből, nincs elegendő, megfelelő összetételű készle­tük. Ráadásul egy bizonyos szint fölé ők sem mehetnek, mivel a készletezés pénzügyi szabályai ugyanúgy vonatkoz­nak rájuk, mint a termelő- vállalatokra. Az igazsághoz tartozik, hogy ugyanakkor raktárukban található olyan elfekvő, nehezen értékesíthető áru is, amelytől megszabadul­va, hatékonyabban láthatnák el feladataikat. Igaz, ez csak a gondok egy részét oldaná meg. A lehetőségeket dr. Fábri Ervin így összegezte: — Most elsődleges feladat a készletek növekedési ütemének vissza­fogása. A vállalatoknak a szükségletre termelés fokozá­sával, a már felgyülemlett készletek mobilizálásával van erre lehetőségük, a bank pe­dig a szigőrúbb hitelezési fel­tételeknek megfelelően ebben az évben az indokolatlan kész­letnövekedést nem finanszí­rozza. Ellátási biztonság A helyzet gyökeres megvál­toztatásához az 1979-ben vég­rehajtható intézkedéseken túl­menően viszont olyan mérté­kűre és összetételűre kell vál­toztatni a szállítók, kereske­dők kínálatát, hogy a felhasz­nálókat mindig, zavartalanul ki tudják szolgálni. Ha a.gyá­rak majd azt tapasztalják, hogy biztonságot nyújtó kíná­lat van, ha meggyőződhetnek a helyzet változásáról, szük­ségtelenné válik, s' így eszük ágában sem lesz a mai mér­tékben külön-külön raktároz­ni. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra, sőt, egyik évről a másikra sem, de valamennyi intézkedés — a hitelpolitika, a termékszerke­zet átalakítása, mely a kínálat növelését eredményezi — eb­be az irányba mutat. Weyer Béla Fejlesztés a selyemiparban Gyáraikban bélésszövetből, ruházati termékből készül a legtöbb: e termékek körében A TANÄCSKÖZTÄRSASÄG a polgári demokratikus re­zsimtől dezorganizált, alig több, mint félszázezres, erősen baloldali színezetű hadsereget örökölt — volna. Március 21-e után ugyanis a katonák szét­széledtek és az ellenforradal­mi székely hadosztályon kívül, amely az erdélyi fronton állo­másozott, alig maradt intakt egység. Újra kellett kezdeni a hadseregszervezést s beindíta­ni az elkerülhetetlen átszer­vezést. Nagy feladatok álltak tehát a katonai vezetés előtt. Hamarosan, már március 24-én elfogadta a Kormányzó- tanács a Vörös Hadsereg fel­állításáról intézkedő rendele­tét. Eszerint a proletariátus magyarországi osztályhadsere­gét „a szervezett munkásság­ból toborzott és a jelenleg fegyverben álló proletár kato­nákból” kell létrehozni, ön­kéntes alapon, fizetéssel, la­káspénzzel, családi pótlékkal — vagyis az átlagos munkás­életszínvonal fenntartásával. A rendelet a Vörös Hadsereg kötelességévé tette a külső és a belső ellenség ellen, a pro­letárdiktatúra védelméért, a vilrgproletárság felszabadítá­sáért való harcot. Felhívott a forradalmi fegyelem betartásá­ra és a tisztek mellé (helye­sebben alá) politikai biztoso­kat rendelt. Egyúttal az üze­mekben munkás tartalék Hatvan éve történt Megalakult a magyar Vörös Hadsereg zászlóaljak felállításáról is intézkedett. A forradalmi fegyelem meg­szilárdítása érdekében a kor­mányzó tanács később felosz­latta a különleges körülmé­nyek között nehezen működ­tethető katonatanácsokat. En­nek a helyes intézkedésnek a hatását azonban csökkentette, hogy az egyesült párt szerve­zetei a hadseregben nem épül­tek ki. Hasonlóképpen egyelő­re nem volt megvalósítható az alsóbb parancsnokok válasz­tása és a proletár parancsno­kok túlsúlyának elérése sem. Így a tisztikar maradt a ma­gyar Vörös Hadsereg legérzé­kenyebb pontja, annak ellené­re, hogy a harcokban részt vevő aktív tisztek eleinte ki­várás! álláspontra helyezkedtek és tényleges ellenforradalmi tevékenységet túlnyomó több­ségük nem folytatott. A pro­letárdiktatúrával persze nem rokonszenveztek, de kötötte őket a vállalt fegyelem. A csa­pattisztek között még volt jó néhány szocialista, kommunis­ta (Seidler Ernő, Zay Dezső, Szántó Zoltán, Rab Ákos és mások, a forradalmakban ér- lelődöttek, főleg tartalékosok.) A vezérkar azonban nem nél­külözhette a jó képességű, ki­zárólag nemzeti okokból csat­lakozott tiszteket, akik a nyugdíjazott tábornokok és ez­redesek helyébe léptek. Ezek között a tisztek között több későbbi horthysta vezérezre­des, vezérkari főnök és ma­gyar királyi miniszterelnök szolgált vörös karszalaggal a gödöllői főhadiszálláson. A HADSEREG értékei közé tartozott, hogy a tényleges ka­tonai vezető, a vezérkari fő­nök Stromfeld Aurél szemé­lyében kitűnő és elismert ka­tonatiszt volt, de elődje, illet­ve utódja, Tombor Jenő és Julier Ferenc is szakmailag jogosan élvezték a tisztek bi­zalmát. így sokáig az sem oko­zott különösebb problémát a hazafias, honvédő okokból eleinte lojális tisztikarban, hogy a mindenkori főparancs­nok politikai vezető volt. A toborzás lelkes hangulat­ban indult meg huszonötödi­kén. A cél, ahogy Pogány nép­biztos megfogalmazta, a két­százezres létszám elérése volt. A lelkesedés ellenére — kü- földről internacionalisták, a megszállt területekről mun­kások és szegény parasztok jöttek át jelentkezni a Vörös Hadseregbe — a kezdeti len­dület később alábbmaradt. Április 16-ra a román táma­dásig körülbelül ugyanakkorá­ra sikerült a létszámot feltor­nászni, mint amekkora a pol­gári demokratikus népköztár­saság idején volt. AZ OPTIMÁLISNAK tar­tott kétszázezer főt pedig az északi hadjárat csúcspontjára sikerült biztosítani. Ennek több oka is volt: részint a to­borzási rendszer, amelyet ké­sőbb is csak ellentmondáso­san próbáltak felváltani vala­mifajta erélytelen sorozással, részint az ellenforradalom szabotázsa. A fő ok azonban a háborús vérveszteség, az an- timilitarista hangulat, az öt éve folyó harcok okozta végle­tes kimerültség volt. Mégis ez a Vörös Hadsereg nehézsége­ken és száz halálon át száz­harminchárom napig védte a proletárdiktatúrát, a magyar nemzeti érdekeket, élesztette a nemzetközi forradalom tüzét és ért el a magyar hadtörté­nelemben is kimagasló katonai sikereket a dicsőséges északi hadjáratban. D. M. a legerőteljesebb a gyárt­mányfejlesztés a Magyar Se­lyemipar Vállalatnál. Mintegy másfél éve kaptak „zöld utat” az első „alapozó” intézkedé­sek a műszaki, technológiai háttér megerősítésére, s ennek eredményeként már az idén több újfajta terméket állíta­nak elé. Ezek közé tarztoznak a Ponge-típusú bélésanya­gok is. Az MSV-nél az idén több mint húszmillió négyzetmé­ter bélésanyag készül. Bár a bélés nem nevezhető szorosan vett divatcikknek, de mint a korszerű öltözködés kelléké­nek, időnként változnia, újul­nia kell. Ezidáig gyakorlatilag két alaptípusa volt hazai for­galomban; a négyzetméteren­ként 120 grammos serzs és a 90 grammos lüsztrin. A mai korszerű textíliák mellé azon ban a most kapható bélések­nél könnyebb kelmékre van szükség: ilyet keresnek most a piacon. Éppen ezért ígére­tes új cikke az MSV-nek az NSZ-beli Enka céggel közö­sen kifejlesztett, hozzávetőle­gesen 65 grammos Ponge-bé- lésanyaga. Mosásálló, méret­tartó kikészítése, jó viselési tulajdonságai indokolják a fokozódó érdeklődést idehaza és külföldön is. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom