Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-01 / 231. szám

"ilíradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM 1977. OKTOBER 1., SZOMBAT Szocialista brigádvezetők tanácskozása Kitűnő közösségi szellem A hármas jelszó jegyében Fontos eseményre került sor nemrégiben a DÉMÁSZ nagy­kőrösi üzemigazgatóságán: ta­nácskozásra gyűltek egybe a területéhez tartozó szocialis­ta brigádok vezetői, az egysé­gek gazdasági, párt-, szak- szervezeti és KlSZ-munkájá- nak irányítói. A minden esz­tendőben sorra kerülő meg­beszélés jó alkalom arra, hogy felmérjék, mit tettek az elmúlt tanácskozáson el­határozott feladatok meg­valósításáért, hogyan fej­lődött ez idő alatt a szo­cialista brigádmozgalom. Az összejövetel különös je­lentőségét az adja, hogy a munkahelyi közösségek aktív tevékenységének ennél a vál­lalatnál igen szép hagyomá­nyai vannak, s a tanácskozá­son egymástól viszonylag tá­vol eső kirendeltségek képvi­selői cserélhetik ki tapaszta­lataikat. Elsőként a jelenlévő kiren­deltségvezetők szóltak saját közösségük eredményeiről, gondjairól a szocialista ver­senymozgalomban. majd Be- recz Lajos üzemviteli osztály- vezető ismertette az üzem- igazgatóság területén tevé­kenykedő brigádok munkájá­ra jellemző legfontosabb ada­tokat. Ezek szerint összesen 311 tagja van itt e közössé­geknek, őket képviselték _ a tanácskozáson részt vevők. Megállapította, hogy az utób­bi időszakban javult a brigá­dok vállalásainak minősége, de még nagyobb figyelmet keli fordítani a jövőben a technológiai fegyelem meg­tartására. Pákozdi Sándor, az üzemviteli osztály, a tavaly aranyérmet elnyert Edison brigádjának vezetője egyebek között arról beszélt, miként alakítottak ki jó kapcsolatot az ifjúkommunisták szerve­zetével, s az ifjúsági brigá­dok aktívabb munkáját szor­galmazta. Fazekas István, az üzem- igazgatóság ceglédi kirendelt­ség vezetője a brigádmozga­lom gazdasági, politikai fon­tosságára hívta fel a figyel­met, Szécsény Lászlóné, a he­lyi főraktár szocialista bri­gádjának' vezetője a közös helytállás előnyeit méltatta. Török János vállalati ver­senytitkár részletesen elemez­te a vállalások teljesítésével és értékelésével összefüggő ta­pasztalatokat, s szólt a válla­lat kiváló brigádja cím el­nyerésének rendszeréről. Ki­tért az újítások témájára, s kérte a jelenlevőket, hogy a továbbiakban is eredménye­sen munkálkodjanak brigád­juk többi tagjával együtt a mozgalom sikeréért. Monostori József üzem­igazgató, ki bevezetőjében is­mertette a szocialista brigád­vezetők országos tanácskozá­sának főbb megállapításait, a továbbiakban az éves gazda­sági terv időarányos teljesí­téséről beszélt. Mint mondta, az elmúlt nyolc hónapban, au­gusztus végéig, a hálózatsze­relési terv 45 százalékát tel­jesítették, a többi a követke­ző hónapok feladata. — Nem lesz könnyű, mond­ta az igazgató, de hiszünk és bízunk a szo­cialista brigádok mozgó­sító erejében, a munkafeltételek, az anyag- és gépellátás javulásában. Számítunk mindén dolgo­zónk igyekezetére, szorgal­mára. melynek segítségével behozhatjuk az átmeneti le­maradást. Ezt követően a versenymoz­galom tapasztalatairól szólt, s hangsúlyozta: jelentőségét és méreteit tekintve is leg­fontosabb versenyforma a szo­cialista brigádmozgalom. Leg­nagyobb múltra tekint visz­sza és a dolgozók széles réte­geit fogja össze. Tavaly az üzemigazgatóság 37 brigádja munkálkodott vállalásai tel­jesítésén, a dolgozók csaknem 70 százalékát tömörítve. Egy közösség a vállalat kiváló bri­gádja címet, 8 az arany, 8 az ezüst, 4 a bronz brigádérmet kapta, s a többiek is elisme­résben részesültek. Idén má­jusban összesen 150 ezer fo­rint jutalmat osztottak szét a brigádok között. — Nem egy brigád akad — mondotta Monostori József —, mely kiemelkedő, jó mun­kát végez, tagjai igazi közösségi szel­lemben élnek és dolgoz­nak, szakmailag és politikailag egy­aránt képezik magukat. Ilyen például a vállalat kiváló bri­gádja, a Fénycső brigád, a kecskemétiek üzemviteli és Blátha-féle brigádja, az üzem- gazdasági osztály Ady és Fo­gyasztókért elnevezésű bri­gádja, valamint a gépjármű­csoport Béke brigádja. Akadnak persze hiányos­ságok is, ezeket sem hallgat­ta el az igazgató. Mint mon­dotta, néhol baj van a mun­kafegyelemmel, figyelmen kí­vül hagyják például a tech­nológiai előírásokat. Szólt ar­ról is, milyen felelősségük van a gazdasági vezetőknek a brigádok kialakításában, a vállalások teljesítésében. Fel­adatuk és érdekük is, hogy fi­gyelemmel kísérjék a dolgo­zók általános _ műveltségének gyarapodását', szakmái, politi­kai fejlődését. Mihdezzel a gazdasági vezetők elősegítik a brigádok munkájának elő­rehaladását, ugyanakkor sa­ját feladataik teljesítését. Mint az ismertetőből kitűnt, az üzemigazgatóság szocia­lista brigádjai tavaly össze­sen 14 ezer társadalmi mun­kaórát dolgoztak, ebből 4 ezer 481 órát a nagykőrösiek. Át­nézve a brigádok vállalásait, egyöntetű a vélemény: jól lát­ják feladataikat e munkahe­lyi közösségek. Legtöbb válla­lásuk a gazdasági munkához kapcsolódik, igen értékes, ter­melést segítő felajánlások ezek. Zömmel eleget tettek a brigádok a szocialista módon tanulni jelszó követelményé­nek is, de a sok társadalmi munka, a segítőkészség azt is bizonyítja, hogy a brigádta­gok többsége a mozgalom har­madik jelszavát, a szocialis­ta módon élni követelményét is fontosnak tartja, és asze­rint is cselekszik. Összegezve megállapította az üzemigaz­gató, hogy a szocialista bri­gádmozgalom sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Részletesen szólt ezt köve­tően a soron következő fel­adatokról, egyebek között a komplex brigádok vállalásai­ról. Ösztönözte a gazdasági ve­zetőket, hogy még több segítséget ad­janak a munkahelyi kö­zösségeknek, különösen, ha látják, hogy a közös munka helyenként aka­dozik. Egyenként elemezte ezután valamennyi szocialista brigád tevékenységét, majd az év még hátralevő feladatai­ról beszélt. A brigádoknak a gazdasági tevékenység köré­be tartozó munkáját jónak ítél­te, s hogy továbbra is zavar­talanul, folyamatosan végez­hessék tennivalóikat, kielé­gítő anyagellátás, elegendő üzemképes, munkagép és szál­lítóeszköz szükséges. Helyenként javítani kell a munkafegyelmet is, mert csak ezek teljesítésével lehet telje­síteni azokat a feladatokat, melyeket az év elején a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. és a vasasszakszer­vezet megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére vál­laltak. Khim Antal SZVTT ALAKULÓ ULES Tudományos társaság a városban Több mint féléves előkészí­tő munka eredményeként a napokban alakult meg a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság, az SZVTT nagykőrösi szervezete. A tíz­ezer tagot számláló társaság­nak a nagykőrösi a 61. helyi szervezete, melynek jelenleg 62 tagja van. Az alakuló ülésen az alapító tagok megválasztották a helyi vezetőséget. A választás ered­ményeként a nagykőrösi szer­vezet elnöke Görbe Ferenc, a konzervgyár igazgatója, titká­ra Varga András, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola gazdasági igazga­tója. Vezetőségi tagok: Baji Miklós, Falusi István, dr. Kot­tái Zoltán, Rózsás László és Zsoldos Katalin. Az alakuló ülésen részt vett Frank Tibor, az SZVTT fő­titkárhelyettese, Káló József, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára, Pintérné dr. Tor­ma Mária, a városi tanács vb- i titkára, dr. Bognár Gyula, az i MTESZ városi elnöke, Gulyás Sándor, a KISZ városi bi­zottságának titkára és Csipö Balázs, a HNF városi titkára. Az új tudományos társasá­got Káló József köszöntötte, majd Frank Tibor ismertette az országos szervezet eddigi tevékenységét, s a jövő fel­adatait. Az alakuló ülést követően a megválasztott elnökség meg­tartotta első tanácskozását, melyen az egyesületi élet megindításával kapcsolatos tennivalókat és a munkatervet beszélték meg. Talajelőkészifés után vetés Rekordtermést ígér a szőlő A Mészáros János Termelő- szövetkezetben, mialatt a szak­vezetők a betakarítási munká­kat irányítják, a tsz központi irodájában Bozsó Bertalan fő­mezőgazdász és Kakuk János főállattenyésztő vezetésével már a jövő évi termelési és ál­lattenyésztési terveket készítik, szem előtt tartva, hogy azokat az ágazatokat fejlesszék, me­lyek megfelelő jövedelmet hoz­nak. Velük, s több szakvezető­vel beszélgettünk, a gazdaság folyamatos őszi munkáiról. Az egyik legnagyobb feladat a Mészáros János Tsz-ben is a 192 hektár területű szőlő rendkívül jó termésének a szüretelése. E munkában a szövetkezet minden üzemága részt vesz. Segítenek a helyi Kossuth, Rá­kóczi és a Petőfi általános isko­lák diákjai is, akik szorgalma­san, jól dolgoznak. Naponta 80—100 kg szőlőt szed le egy- egy kisdiák. A szőlőt több éves szerződés alapján nyársapáti pincészetnek adták el. Idei termelési tervük szerint 160 va­gon szőlőtermést várnak, de a termés előreláthatólag jóval több lesz ennél. A szőlő cu­korfoka 15—16 fok közötti. *mxnrm Nagy segítséget jelent a gazdaság szőlőjében a diákok munkája. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói szor­goskodnak a tőkék között. Varga Irén felvétele A termelőszövetkezet föld­jein mindenfelé készítik az őszi vetések magágyait, és meg. kezdték a rozs vetését. Őszi ka ■ lászost 2 ezer 400 hektáron vet­nek. Nagyban folyik a burgo­nya betakarítása, a termésből a helyi ZÖLDÉRT-nek 105 va­gonnal szállítanak. Kezdik ha­marosan a kukorica és a cukor­répa begyűjtését is. Mire a fa­Konzerv — belföldre, exportra PETREZSELYEMMEL, KAPORRAL ÍZESÍTIK Nagykőrös ősi, híres ter­ményéről, az uborkáról beszél­gettünk a napokban a Nagy­kőrösi Konzervgyár III-as sa­vanyító üzemében, Dévai Ká­roly üzemvezetővel. Ennek a kedvelt savanyúságot adó ter­ménynek leghíresebb termelési körzetei a múlt században Nagykőrösön és a csehországi Znaimban alakultak ki. Azóta ugyan a körösi uborkatermesz­tés visszafejlődött, de a ha­talmas méretűvé fejlődött Nagykőrösi Konzervgyár más vidékeken is meghonosította az uborkatermesztést, meg­mentette és fenntartja a kö­rösi uborka hírnevét. Több konzervféleséget gyárt belőle, száz vagon számra küldi az ország minden részébe, és a világ számos országába szállítja a feldolgozott uborkát. Idei (termelési szezonja be­fejeződött. A gyár összesen 404 vagon uborkát vásárolt, örvendetes tény, hogy Nagy­kőrösön ismét nő a termesz­tési kedv, 104 vagonnyit a körösi termelők szállítottak. Ebből 70 vagonnyit az ÁFÉSZ felvásárlótelepe útján a kis­termelők, és 34 vagonnyit a Mészáros János Termelőszö­vetkezet. Dévai Károly üzemvezető elmondotta, hogy az idén bő­ségesen kaptak mindenféle zöldségfélét. Még szombaton és vasárnap is dolgoztak, hogy az átvétellel megbirkózzanak. Üzemükben ebben az évben több ezer vagon uborka és vegyes savanyúság készül. Most szovjet megrendelésre, A szolnoki rádió műsora OKTOBER 3-TOL 9-/G Hétfő: 16.30—18.00: Szlovák műsor. Hírek. Hétfői hullám­hosszunk. Zenés, aktuális ri­portműsor. A tartalomból: A tanácselnöké a szó ... Patkó Imre. Hatvan. A múzeumi hó­nap eseményeiből. Határszem. le. Az utolsó negyedév küszö­bén. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Sporthírek. Örökzöld me. lódiák vonósokra. Hírösszefog­laló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00—18.30: Hírek. Gilbert O’ Suliivari felvételei­ből. Képviselő a városfejlesz­tésről : beszélgetés Gorjanc Ig- náccal, a Hűtőgépgyár vezér- igazgatójával. Archívtárunk­ból. Szovjet előadóművészek Szolnokon. A Leningrádi Fil­harmonikusok Zenekara ját­szik. Nők negyedórája. Pár perc dzsessz. Alföldi krónika. Ének- együttesek műsorából. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőze­tes. Szerda: 17.00—18.30: Hírek. Cozy Powel énekel. Száj ólból a világtengerekre. A szajoli népdalkor énekel, a mezőtúri Szivárvány citerazenekar ját­szik. Zenés autóstop. A műsor­ból: Őszi munkák — őszi utak. Kié az út? Köd, víz, sár. Út­építőknél. Alföldi krónika. Rit­muskoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00—18.30: Hí­rek. Hétközben, zenés riport­műsor. A tartalomból: Ver­senyben a minőségért. A meós őrhelye. Selejtkár és kártérí­tés. A minősítés. Jegyzet. Al­földi krónika. Piaci szemlei Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00—18.30: Hírek. Könnyű hangszerszólók. Mú­zeumi levél. Grafikon, gazda­ságpolitikai riportműsor. Ope­rett kettősök. Alföldi krónika. Népdalcsárdások, Hírösszefog­laló, lap- és műsorelőzetes. Szombat: 17.00—18.30: Rá- dióvíkend. A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók. Köz­ben: A hét eseményeiből. Slá­gerantikvárium. Előadók ABC- ben. 18.00: A nap hírei, ese­ményei. Sport. Megyei napila­pok szemléje. Vasárnap: 17.00—18.30: Szlo­vák műsor. Nyugdíjasok ma­gazinja. 18.30—19.00: Sport és muzsika, összefoglaló a hét vége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. több száz vagon vegyes paradicsom- és uborka- konzervet gyártanak. Az (itkilós üvegek alsó részére uborkát raknak, s a felső ré­szére szép piros, kemény, egész paradicsom kerül, s fel- töltő levét zeller-, petrezse­lyem-, kaporlevéllel, fokhagy­mával és egyéb fűszerekkel ízesítik. Gyártják még a para­dicsompaprika-salátát, belföldi fogyasztásra és exportra is. A savanyúság készítését a télen is folytatják, e célra töb­bek között száz vagon ubor­kát tartósítottak. A balatoni salátán és ecetes uborkán kí­vül a téli hónapokban vegyes savanyúságok készülnek. Pat- tisszonból is gyártanak sava­nyúságot. Kopa László gyok bejöttek, a szorgalmas vállalók a paradicsomföldek­ről is le takarították a termést. A szövetkezet területén nagy lucerna, és szénakazlak mutat­ják, hogy jól felkészültek ezer szarvasmarhájuk téli ta­karmányozására. Ehhez igyekeznek még minél több silótakarmányt készíteni. A másodvetésekkel együtt, 300 hektár kukoricacsalamádéjuk vár silózásra. A szarvasmarha-tenyésztés­ben és a tejtermelésben az idén komoly fejlődést ért el a ter­melőszövetkezet, melynek tej­termelő és húshasznosítású te­henészete van. A tejelő tehe­nek száma 325, melyek egyen­ként átlagosan augusztus vé­géig 2056 liter tejet adtak. Ta­valy hasonló idő alatt csak 1202 liter tej voltba fejési átlag. A húshasznosítású szarvas­marhatelepet most fejlesz­tik és korszerűsítik. A tsz szocialista építőbrigádjai új-istállókat építettek, melyek, ben a nyáron legelő tehenek, jó téli szállást kapnak. A hús­hasznosítású telepen most 326 jószágot tartanak. A termelő- szövetkezet bikákat is hizlal. Jelenleg 169 bikát gondoznak, s rövidesen újabb 134 jószágot állítanak be hizlalásra. K. L. Modellezőversesiyek Az MHSZ Nk. Kinizsi MK modellezői egyidőben két ver­senyen szerepeltek. Békéscsabán rendezték a rádióirányításos, vitorlás repü- lőmodellek vidéki bajnoksá­gát. A kétnapos eseményre viharos erejű szélben került sor, igen sok indulóval. Ber­ták László az első rajt után a negyedik helyen állt, III. osztályú szintet teljesített, de nem jutott a döntőbe a ked­vezőtlen körülmények között. A Százhalombattán sorra kerülő megyei vitorlás hajó­modellező bajnokságon a ren­dezőkön kívül csak a körö­siek indultak, akik a helyen­kénti viharos erejű szélben is jól helytálltak. DX ifjúsági (8 induló): 1. Rab László 102; 2. Tarcsi 102; 3. Boda 90; 4. Huber 90 pont (mind arany­jelvényes ifjúsági szint). DX felnőtt (14): ... 2. Faragó Dé­nes 96 (II. oszt. szint.). D 10 felnőtt (6): ... 4. Józsa 30 (IV. oszt.), 5. Faragó 18 pont. DM felnőtt (5): ... 3. Székely­hídi József 54 ponttal. TEKE A körösi tekézők mindhá­rom csapatbajnoki mérkőzé­süket Kocséron játszották. NB Ill-ban: Bp. Művész SK —Volánbusz (Nk.) 7:1 (2451— 2256). Nk.: Tóth 368, Boros 368, Balogh 365, Bálint I. 371, Váradi 383, Baloga 401 (1). A vendégek nagyon jól dob­tak, a körösiek sok munkájuk miatt csak keveset tudnak edzeni. Megyei: Nk. Mészáros Tsz SK B—Volánbusz (Nk.) B 5:3 (2189—2083); egyéni pontszer­zők: Kovács (410), Benyik (377), Farkas J. (366), illetve Dobos (373), Szűcs (364), Ha­lász (362). Nk.: Mészáros Tsz SK A—Kocséri Tsz SK A 6:2 (2278—1156); psz.: Habon (411), Kovács (404), Farkas F. (399), Papp S. (394); a ko- csériak otthonukban csak hár­man voltak. ZEMPLÉNBEN, SZLOVÁKIÁBAN A Nk. Kinizsi tíz termé­szetjárója egyhetes túrán vett részt a Zemplén-hegységben, Boldogkőváralján, Telkibá­nyán és más helyeken járva, közel 60 kilométeres gyalog­túrát tettek meg. Dobos Vil­mos, a nagykőrösi természet- barátokat képviselte a besz­tercebányai partizántúrán. Szombati program ASZTALITENISZ Sportotthon, 18 óra: Nk. Ki­nizsi—Szolnoki Volán NB III- as férfi csapatbajnoki rang­adó mérkőzés. KOSÁRLABDA Cegléd: C. Gimnázium— Nk. Pedagógus női felnőtt és serdű.o, valamint férfi ifjú­sági és serdülő megyei baj­noki mérkőzés. LABDARÚGÁS Ifjúsági- és Kinizsi-sport­telep, 14.30: Ifjúmunkások városi kispályás versenye. S.Z. Piaci jelentés A pénteki piac közepes fel­hozatal és forgalom mellett zajlott. A szemestermény-pia- con a búza, morzsolt kukori­ca és az árpa literje 4 forin­tért kelt, az új csöves kuko­rica mázsáját .210—220 forin­tért adták. A gyümölcs- és zöldségpia­con a csemegeszőlő 8—12, bor­szőlő 5.50—7, alma 4—10. kör­te 10—15, őszibarack 18, kék­szilva 4—7, burgonya 4,50 uborka 2, fehér káposzta 1.50 —3, kel 3—4, paradicsom 3, zöldpaprika 6—15, dió 25, mák literje 50, zöldség cso­mója 3 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 120—150. vágócsirke párja 60—100. kacsa 140— 150. lúd 250—320, japán csir­ke 40, a tyúktojás 1.80—2 fo­rintért kelt. A halászati szö­vetkezet árudájában az élő pontyot 27, a csonkolt tyú­kot 28. a kacsát 29. az apró­lékot 24. a kacsamáiat 58 . a sült halat 64 forintért mér­ték. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom