Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-07 / 237. szám
4 Szélesebbre tárt kapuk Pest megyei múzeumok a közművelődés szolgálatúban Tizenöt esztendeje évről évre visszatérő, szép hagyomány, hogy októberben a múzeumok a megszokottnál gazdagabb programmal várják a látogatókat. Ennek az egyhónapi fokozottabb odafigyelésnek az eredménye, hogy a múzeumok évi látogatóinak száma egyre inkább közelíti a tízmilliót. Tekintélyes szám! Elégedettségre mégsem adhat okot. Miért? Örvendetes, hogy egyre többen kíváncsiak a múlt megőrzött értékeire és napjaink művészetére, de a múzeumi munka megújítása még zökkenőkkel halad. Hogy mit értünk a múzeumi munka megújításán? Elsősorban azt, hogy a múzeumoknak, mint közművelődési intézményeknek, céltudatosabb és hatékonyabb nevelő-művelő szerepet kell vállalniuk. Vagyis: ma már mások a követelmények a múzeumok munkájával szemben, mint voltak a korábbi években. Volt idő, nem is olyan régen, amikor annak örvendeztünk, hogy évről évre mind többen keresik fel múzeumainkat, saz ott látottakkal ki-ki a maga módján, képessége és felkészültsége szerint igyekszik bővíteni meglevő ismereteit. Az önművelésnek ez a fajta módja is dicséretes eredmény, ám a múzeumok ennél sokkal többet is nyújthatnak látogatóiknak. Ha úgy tetszik: aktív részt vállalhatnak a köz- művelődési feladatokból. Tárlatvezetés Kezdjük talán a legegyszerűbb formával, a tárlatvezetéssel. A szakember értő — s főleg közérthető, mivel gyakran még a kritika sem az! — magyarázata lényegesen többet nyújt annál, mint ameny- nyit az átlagos múzeumlátogató „kiolvashat” az eléje tárt művekből, alkotásokból. A közművelődés hatásos és látszólag egyszerű módja ez. Nem szükséges hozzá más, csupán elegendő számú, szakképzett tárlatvezető. A gond ott kezd /ük. hogy az országban alig több, mint hatszáz múzeológust tartanak számon. akik tudományos munkájuk, múzeumi tevékenységük mellett legfeljebb alkalmanként vállalkozhatnak ilyen feladatra. A megoldást ezért másutt kell keresni. Talán abban, ha sikerülne a tárlatvezetés szép és fontos közművelődési feladatába minél nagyobb számban bekapcsolni a művészet- történet- és rajztanárokat, akik értő módon segíthetnek e feladat megoldásában, fis segíthetne az is, ha minél több tárlatvezető magnetofon állna a múzeumok rendelkezésére. Társművészetek Egy évtizeddel ezelőtt még szinte szentségtörésként hangzott volna, ha valaki azt javasolja : rendezzenek hangversenyt, irodalmi estet vagy éppen filmvetítést a múzeumban. Szerencsére ma mór ezek a javaslatok mind több helyen nem ellenzőkre, hanem megvalósítókra találnak. Az idei múzeumi és műemléki hónap megyei megnyitója például hangversennyel kezdődött a szentendrei Fe- renczy Múzeumban. A zene nem idegen a képzőművészettől, hanem rokon vele. Aki ismeri Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művét, bizonyíthatja, hogy zenében is el lehet mondani mindazt, amit a festő a vásznakra álmodik. És igaz az is, hogy egy- egy jól megválasztott zeneművel kiegészíteni, fokozni is lehet azt az élményt, amit egy tárlat vagy egy múzeum megtekintése nyújt a látogatónak. A múzeumok oly sokáig féltve őrzött csendjét tehát a muzsika semmiképpen sem bontja meg, legfeljebb újabb élmények forrásává válik. S ez a megállapítás érvényes az irodalomra is. Aki kételkedne benne, vegyen részt egyszer •a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban rendezett irodalmi esteken, vagy menjen el október 15-én a szentendrei Ferenczy Múzeumba, ahol Szigligeti fák címmel Feren- czy Béni akvarelljeihez kapcsolódó versekből hallhatnak majd érdekes és minden bizonnyal élményt nyújtó összeállítást a budapesti Radnóti Milliós Irodalmi Színpad művészeinek avatott tolmácsolásában. És nem idegen ma már a múzeumoktól a filmvetítés csakúgy, mint a képzőművészettel kapcsolatos ismeretterjesztő előadás, az irodalmi, zenei vagy éppen képzőművészeti kérdésekre választ kereső vetélkedő. így a társművészetek felhasználásával válhat igazán a közművelődési munka színhelyévé, alkotóműhelyévé a múzeum vagy a képtár. Megújítani a közönséget Egy korábbi — másfél éve készült — KNEB-vizsgálat tanulsága szerint a múzeumok munkáslátogatóinak száma elenyésző, a parasztság pedig szinte . teljesen hiányzik az egyébként évről évre bővülő múzeumlátogatói táborból. Nem véletlen tehát a megye múzeumainak az a törekvése, hogy megújítani igyekeznek közönségüket. Aki figyelmesen végigolvasta a múzeumi hónap idei megyei programját, a kedvező változások egész sorával találkozhatott. Így például mind több helyen rendeznek tárlatvezeték, az ipari és mező- gazdasági üzemek szocialista brigádjai részére. A többi között Vácott, Tápiószelén, Szobán, Nagytarcsán és Ászodon, valamint a Pest megyei párt- bizottság épületében rendeze- zett kiállításon kerül sor ilyen programra. örvendetes törekvés az is, hogy egyre több üzemben és gazdaságban rendeznek kiállítást, ezzel is segítve a múzeumok új közönségének toborzását. Így ebben a hónapban az íkladi Ipari Műszergyárban mutatták be a Galga völgye műemlékei című fotódokumentációs kiiálítást, amelyet a hónap másik felében Domonyban állítanak ki a Galgaparti Termelőszövetkezet épületében. Ugyancsak az ikladi Ipari Műszergyárban rendezik meg október végén Vankóné Dudás Juló népművész tárlatát. És újszerű kapcsolat van kialakulóban a múzeumok és az iskolák között is. Ennek keretében egyre több helyen rendeznek múzeumi órákat az. iskolákban, amelyeken muzeológusok tartanak előadásokat — például Szentendrén, Nagytarcsán, Aszódon és másutt — a diákoknak. A ceglédi Kossuth Múzeum ennél is tovább lépett. A közelmúltban ' óravázlatok formájában dolgozták fel a Ceglédi évszázadok című állandó kiállítás anyagát s küldték meg a város valamennyi történelemtanárának. Nagy lehetőségek Pest megyében ma már huszonöt múzeumot tartunk számon. Ez azt jelenti, hogy megyénkben különösen nagy lehetőségek rejlenek abban, hogy múzeumainkat minél hatékonyabban kapcsolhassuk a köz- művelődési feladatok végrehajtásába. Ez természetesen újszerű munkát, új módszereket követel múzeumaink dolgozóitól. És új kapcsolatok egész sorát, hogy minél több emberben felkelthessék az igényt a múzeumok és rendezvényeik iránt. A feladat nagy, s ha többletmunkát is követel a múzeumok munkatársaitól, fáradságuk többszörösen visszatérül. Jól Példázza ezt az aszódi Petőfi Múzeum, ahol a szélesebb kapunyitás eredménye már számokban is mutatkozik. Az ipari és mező- gazdasági üzemekkel, iskolákkal kötött szerződések eredményeképpen többszörösen megnőtt a látogatók száma. Amíg a szerződéskötések előtt, januárban 041 érdeklődő kereste fel a múzeumot, márciusban számuk már 2259-re emelkedett. Az idei október — biztosak vagyunk benne — megyénkben is újabb ezrek és ezrekben kelti fel az érdeklődést a múzeumok látogatása iránt. Prukner Pál Oktatás — anyanyelven Az anyanyelv hatalmas kincs; s az iránta megnyilvánuló szívós hűséggel találkozhattunk a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége Anyanyelvoktatási Bizottságának Tökölön rendezett értekezletén. A délszláv — szerb, horvát, szlovén — anyanyelvoktatás helyzetéről Belos Péter megbízott országos szakfelügyelő számolt be. Mint elmondta, ebben az évben ünnepük a magyarországi délszláv nyelvoktatás harmincadik évfordulóját. A három évtized alatt megfelelő segítséget kaptak az állami, s párt és a társadalmi szervektől, anyanyelvi óvodák, iskolák és kollégiumok működnek az ország területén. A több mint százezres délszláv nemzetiségből 3891 gyerek tanulja az iskolában anyanyelvét. Pest megyében nincsenek nagyobb, koncentrált délszláv települések, de így is öt nemzetiségi óvoda, egy anyanyelvi iskola működik és nyolc oktatási intézményben tanítanak délszláv nyelvet. A tanulók száma 232. Az óvodák közül három működik Tökölön és a helyi általános iskolákban az alsó tagozattól tanítanak délszláv nyelvet. Az értekezlet résztvevőit elsősorban a fejlődés, a továbblépés foglalkoztatta. A Deszá- molóból és az azt követő szenvedélyes hangú vitából a gondok is kicsendülnek. Mindenekelőtt az, hogy a nemzetiség nagyságához mérten viszonylag kevés az anyanyelvet tanuló gyermekek száma. Önkritikusan tették fel a kérdést : elkövettek-e mindent annak érdekében, hogy többen legyenek? Többször is felbukkant a hosszú évek óta meglevő probléma: nincs elegendő pedagógus sem az óvodákban, sem az iskolákban, bár hazánkban is folyik délszláv nyelvű pedagógusképzés. Egyeténbéttek a résztvevők abban is, hogy a nemzetiséghez tartozó szülők között hatékonyabb propagandát kellene kifejteni az anyanyelvi oktatás fejlesztése érdekében. A gondokhoz minden bizonnyal hozzájárul, hogy nincs elfogadhatóan, megszervezve a délszláv nyelvű tankönyvek biztosítása. Egyrészük a mai napig sem jelent meg, illetve a külföldről behozott könyvek elosztásának bonyolultsága lassítja a gyerekek tankönyvhöz jutását. Az Anyanyelvoktatási Bizottság ülése határozatot fogadott el, amelynek célja: az oktatást gátló tényezők lehetőség szerinti sürgős megszüntetése Tiszteletet érdemel, hogy a bizottság a saját tennivalóit, a már meglevő lehetőségek iobb kihasználását is hangsúlyozta. Erőfeszítésük támogatást érdemel, hiszen oktatási munkájuk hatékonysága elis- résre méltó: a délszláv anyanyelvi iskolákban végzett gyerekek többsége sikeresen végzi el a középiskolát is. <K. Gy.) Megnézetett, és... Kiállítási meghívőterv AKVARELLEK sorakoznak előttem: öt, hat... nyolc ... tíz... Mindmegannyinak jellemzője: középpontjában torony áll. Magasba törő torony. A felsőnánási toronynak a sisakja elmosódik, úgy látom, mint a kettős látású ember. A másik képen a brassói Fekete-templom, a város fölé magasodó heggyel, szinte vibrál. Ez a légiesség, a színek szét- mosódása kissé zavar. De a következő képen erdélyi falucska főútcája, élénk a szín, már megállapodottabb. Majd látom az Oroszlány melletti Majk zömök barokk tornyát. Mintha mondaná: megpróbáltak a századok — korok, emberek —, de napjainkig itt maradtam! RÖGTÖNZÖTT KIÁLLÍTÁS: Vákár Tibor grafikusfestőművész hozza és hozatja elém akvarellje.it. Körben a falakon — az előszobában és a műteremben magántárlat: sorozatának jelenlegi témája: az Építész Naplója. Vákár Tibor eredetileg építész, városrendező, műemlékvédelmi szakember. Ám valahogyan a szakmát tárgyaló képei, vázlatai — zömmel grafikák — nem tudnak szabadulni a kenyérkereset nyújtotta felelősségtől, bár a művész hangsúlyozza, hogy ezt is kedvvel csinálta. 1929: A zsámbéki templom épen maradt ívbordái a képen. Ezzel indult a műemléktéma. Azután a nagy munka 1950 táján a műemléki felmérések több mint harminc helységben. Többek között a Tápió völgyében, Cegléden —ahol még látta a régi városerdősítések nyomait —, és bekerült a vázlatkönyvbe az aszódi kastély és Petőfi egykori iskolája. Több önálló, nyilvános kiállítása volt már, így 1959-ben Budapesten, 1961-ben Brassóban. Miért van most magántárlata? Több mint tíz évig nemigen hallatott magáról: Önmagamat akartam megnézni, mit is tettem! — mondja a mostani tárlatsorozatról. , A HATVANNYOLC ÉVES művész Gyergyószentmíklóson született. A szülőföld két nagy témacsoportot ihlet: az erdélyi tájak és műemlékek és az örmény nép sorsa, művészete. (Vákár Tibor ősei. mint örmény kereskedők kerültek más örmény családokkal együtt mintegy háromszáz éve. Gyergy őszen tmiklósra.) Az 1961-es kiállítás meghívójának fedéllapjára a művész az egyik térváltozatban forgót rajzolt: a gyerekek kedvelt papírforgóját, amint a szél sebesen mozgatja. A művészben, ha évei tovaszállnak is, mindig marad valami a gyermekből, hisz a jó alkotáshoz szükséges a felszabadult, játékos kedv... MIKÖZBEN az 1965-ben alkotott akvarellen a szentendrei tájat szemlélem, a művész elém teszi egyik kedves képét, mely egy pihenő, elgondolkozó női aktot ábrázol. — Egyik szobámban neves festők, Szőnyi István, Nagy István és mások képei között húzódik meg, egyik legkedvesebb alkotásom — közli magyarázva. Mit mondhatnék ezek után végezetül? Az előszoba falán lévő üdvözlő és búcsúztató vers végső sorait idézném: Vidd emlékül a szépet és jót Cserébe hagyván pár igaz szót. Dr. Sasvári László 1976. OKTÓBER 7., CSÜTÖRTÖK HETI FILMJEGYZET Az ötödik pecsét Négyen a kiskocsmából Az ötödik pecsét című filmben: Horváth Sándor, Márkus László, öze Lajos és (háttal) Dégi István. alapanyagnál. (Legközelebbi rokonságot még az Utószezon mutat Az ötödik pecséttel.) Sánta regénye mindenesetre igen alkalmas filmanyag; kevés szereplője, zárt szerkezete, tömör cselekménye egy sűrű légkörű kamaradráma lehetőségét kínálják. S Fábri élt is ezzel a lehetőséggel. Az ötödik pecsét filmváltozata hűséges a regényhez, de nem azonos vele. Fábri természetesen hozzáteszi az anyaghoz a film kínálta többletet (Király könyvügynök vízióinak megelevenítését például, vagy a helyszínek látványbeli megfogalmazásának hangulatteremtő pluszát), de a lényegesebb az, amit mint alkotóművész ad hozzá a könyvhöz. Ez pedig nem más, mint hogy kissé konkretizálja Sánta sok helyen általánosságokban feloldódó erkölcsi mondanivalóját. Konkrétabbá teszi a cselekmény időpontját, aláhúzza a Civilruhás nyilas fejtegetéseinek veszélyességét, az „ideológia” embertelenségét, erkölcstelenségét, aljasságát, s itt, ennél a pontnál emeli általánosabb szintre a mű erkölcsi üzenetét: ne képzeljük, hogy mindez csak 1544 telén volt fenyegető valóság. A fasizmus azóta is él, s az elnyomás mechanizmusában és megideológizálásában betűrő betűre követi a Civilruhás „téziseit”. Az ötödik pecsétben — mint Fábri minden filmjében — sok múlik a színészeken. Most is kiváló alakításokat láthatunk. Sorrendet felállítani alig lehet; a Civilruhás meg formálójának, Latinovits Zoltánnak a neve csak azért kívánkozik a felsorolás élére, mert a tragikus sorsú művésznek ez volt az utolsó — már a súlyos betegség árnyékában forgatott — filmszerepe. Mintha a Mario és a varázsló Cipolláját vagy az Isten hozta őrnagy úr! skizofrén főfiguráját gyúrná egybe és ismételné meg magasabb szinten ez az alakítás. Bencze Ferenc (Béla kolléga, a kocsmáros), Dégi István (a fényképész), Horváth Sándor (az asztalos), Márkus László (a könyvügynök), őze Lajos (az órás) rendkívül érzékeny színészi munkával szolgálják a filmet. Apor Noémi, Békés Rita, Pécsi Ildikó a feleségek szerepeiben egy-egy villanással vannak jelen; Moór Mariann (a könyvügynök szeretője), Nagy Gábor (a Civilruhás nyilas „tanítványa”), Bánffy György (a síma modorú nyilas), Vándor József (a brutális nyilas) pontosan azt a figurát hozzák, amikre a filmben szükség van. Illés György operatőri munkája hűségesen alkalmazkodik a film zárt. szűk világához, kamaradráma jellegéhez. Eredetileg tévéfilmnek készült ez az NDK-beli film, amelyet Anna Seghers novellájának felhasználásával Hans Münchenberg írt és Joachim Kunért rendezett. Ez kissé meg is érződik a képek komponálásán, az ábrázolt világ szűkebb szeletein. Hátrányára azonban nem válik a filmnek, hiszen itt lényegében egy kevés szereplős kamaradrámával van dolgunk. A történet a IX. világháború vége felé kezdődik: egy német falucskában él Marta, aki egyedül végzi rengeteg dolgát a gazdaságban. Egy napon ismeretlen, bujkáló férfi keres menedéket nála. Az ő kettejük sorsának alakulását meséli el a film. kicsit szárazon, kicsit a hasonló művekből már ismert fordulatokkal, de mindenesetre tisztességes színvonalon megcsinálva, jó színészi alakításokkal (Walfriede Schmitt és Klaus-Peter Thiele). Takács István Nádszál Fábri Zoltánnak rég témája az emberi helytállás, a próbára tevő határhelyzetekben megnyilvánuló morális felelősségtudat és erő. A Hannibál tanár úr óta időről időre visszatér ehhez a kérdéskomplexumhoz, s nyilván nem csupán azért, mert saját moralizáló hajlama készteti rá, hanem mert a világban változatlanul ez a morális helytállás az egyik legnagyobb probléma. Az egyszerű embert változatlanul fenyegeti az erőszak, a jogtiprás, változatlanul elnyomják, megalázhatják, megtörhetik, megölhetik, elvehetik tőle azt, ami talán az életénél is fontosabb: az önbecsülését. Elég belepillantani a reggeli lapba, hogy lássuk, a világ hány pontján élő és valóságos még ma is ez a fenyegetés. Szokás azt mondani, hogy Fábri moralista művész. Ez igaz, de kissé pontatlan megfogalmazás. Talán úgy mondhatnánk: Fábri az emberi méltóság, tisztesség, erkölcsi tisztaság féltékeny őrzője, ezért választ morális témákat filmjei tárgyául. S ezért vonzódik azokhoz az írókhoz, akiknél magatartásbeli, gondolkodásbeli rokonságot észlel. Sánta Ferenc ugyancsak moralizáló alkat. Egész eddigi életműve erről tanúskodik. Az ötödik pecsét című regénye, az 1944 telén játszódó — nevezzük így — erkölcsi példázat arról szól, hogy az embernek vállalnia kell a tisztesség parancsát, még akkor is, ha ez megalkuvásokra készteti, mint Gyurica órást, aki azért válik látszólag becstelenné és gyávává, hogy véghez vihessen egy magasabb erkölcsi parancsot: meg kell mentenie magát azoknak az üldözött kisgyerekeknek az érdekében, akiket ő bújtat A regény szerteágazó erkölcsi mondanivalója, a kitűnő érzékkel kiválasztott öt kisember — az órás, az asztalos, a könyvügynök, a kocsmáros és a fényképész — remekül egyénített figurája, a nyilas terror légkörének nyomasztóan hiteles ábrázolása, s az emoertelenség, a gondolatot is kiölő fasizmus „ideológiájának” ijesztő felvázolása teszik ezt a regényt jelentős művé. Hogy Fábri figyelmét felkeltette Az ötödik pecsét, az. ezek után szinte természetes. Az erőszak természetrajzát, a fasiszta gondolatok elhintésé- r.ek, megfogalmazásának, kicsírázásának és szárba szökkenésének folyamatát nyomozta már többek között a Két félidő a pokolban, vagy az Isten hozta, őrnagy úr! című filmjeiben is. De ez a regény pontosabb és mélyebb látlelet lehetőségét kínálta talán minden eddigi irodalmi
